A Katolikus Egyház hivatalos tanítása szerint Jézus második eljövetele egy valóságos esemény lesz, tényleg láthatóan visszatér, vagy csak szimbolikusan értendő, és nem is jön sosem vissza?
"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták. A föld minden törzse veri majd a mellét. Igen. Ámen." (Jel 1,7)
Ezt a szöveget hogyan értelmezi az Egyház?
Szia.
A felhő a Bibliában a láthatatlanságra utal. Ezért Jézus nem fizikálisan lesz itt, vagy ott látható. Hanem az egész lakott földön egyszerre fogja mindenki értelemmel felfogni, hogy ítéletvégrehajtás történik.
Azok akik "átszúrták", már régen meghaltak, nem élnek. Tehát nem is láthatnák.
Viszont ahogy Jézus utalt az akkori vallás vezetőkre, az magyarázatot ad arra is, hogy mit jelent ez a kifejezés.
(Lukács 11:50, 51) 50 hogy számon kéressék ettől a nemzedéktől minden prófétának a vére, melyet a világ megalapítása óta kiontottak, 51 Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a ház között öltek meg.« Igen — mondom nektek —, számon kéretik majd ettől a nemzedéktől.
Az akkor élők nem ölték meg sem Ábelt sem Zakariást. Viszont a tetteikkel azt bizonyítják, hogy bűnrészesek, mivel hasonlóan élnek azokhoz, akik ezeket a hűséges embereket üldözték, vagy megölték, és nem élnek Isten erkölcsi elveivel összhangban.
#2
Te nem vagy katolikus. Akkor miért írsz ide?
Szerintem elég világosan fogalmaztam, hogy a Katolikus Egyház hivatalos tanítására vagyok kíváncsi, nem pedig Jehova tanúi tanításaira.
Értem.
Ez nem Jehova Tanúi tanítása, hanem Bibliai.
Legyen szép napod.
#4
No comment. 😂
Elmondok egy érdekességet: a Bibliát a vallási felekezetek értelmezik, tehát amit te itt leírtál, az nem más, mint a Jehova tanúi értelmezése.
De erről ennyit, ne offold szét a topikomat.
Katolikusok válaszát várom.
A Katolikus Lexikon Jézus második eljöveteléről, a parúziáról:
Jézus úgy jön vissza, ahogy elment:
9Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. 10Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. 11Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.”
Vagyis szemetek láttára.
Ellentmond-e ennek az, hogy Isten országa nem szemmel láthatóan jön el?
Nem. Mert Isten országa az egyház.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!