Hívők! Mit gondoltok erről az idézetről? Az ember az érzéseiről nem tehet, de a viselkedéséről igen.
Majdnem teljesen egyet kell értsek vele.
Az érzések vannak. Jönnek, mennek. érzéseinkről valóban nem tehetünk. Viszont megtanulhatjuk kezelni őket.
Mikor még ateistaként tengettem az életem, gyakran hoztam meg döntéseimet pillanatnyi érzéseim alapján. Néhány döntésemnek így életreszóló következménye lett. Aztán lassan elkezdtem nyitni a kereszténység felé. Ez idővel egyfajta istenélményben állapodott meg. Én csak ezután döbbentem rá arra, hogy az érzéseimről nem tehetek. Elnyomni sem egészséges az érzéseket. De lehetséges kezelni az érzéseket. Meg lehet tanúlni a módját annak és gyakorolni, hogy hogyan kezeljük bölcsen érzéseinket. Van, amiből erőt lehet meríteni, de vannak érzések, melyeket inkább érdemes átfordítani.
Így hát, amiről mi tehetünk, az a viselkedésünk és az, hogy mit kezdünk az érzéseinkkel.
De vannak érzések, melyeket ki is válthatunk magunkban. Például a hálaérzetet. Hívőként ezzel olykor szoktam élni. Főleg, amikor olyan vágyaim, sóvárgásaim vannak, melyek nem egészségesek. Elkezdem sorolni a dolgokat, élményeket, embereket, akikért-amikért hálás lehetek.
Hihetetlen, hogy néha mennyire magától értetődőnek veszünk egy hajlékot vagy egy munkahelyet. Én mindenért, amim csak van, ami megadatott Istennek vagyok hálás. és egy ilyen hálalista Isten felé elégedettséget okoz bennem. Rájövök, hogy azért nem is olyan rossz a helyzetem. és megszűnik a sóvárgásom is.
Tehát bizonyos esetekben tehetünk az érzéseinkről. Meg van a módja, hogy egy-egy érzést előhívjunk magunkban és az üti a negatív érzéseket. Inkább az a gond, hogy az emberek egy jelentős része csupán a külső ingerekre kialakult érzéseket éli meg, eszükbe sem jut, hogy képesek vagyunk hála Istennek mi magunk is érzéseket életre hívni magunkban.
De a viselkedésünkről valóban mi telhetünk.
Egyetértek!
Más dolog gondolatban kinyírni valakit és más dolog valóban megtenni.
Ez az állítás tudományosan nem igaz. A kognitív pszichológia pont ellenkezőjét állítja.
A kognitív pszichológia szerint az érzelmek gyakran a gondolatok következményei. Az emberi agy először értelmezi a külső ingereket, majd ezekre adott gondolatok és értelmezések alapján alakulnak ki az érzelmek. Ezért fontos a pozitív gondolkodásmód és a megfelelő gondolati minták kialakítása az érzelmi állapotok javítása érdekében.
Ha nem így működnénk egyszerűen lehetetlen lenne gyógyítani a depressziós betegeket.
"Mint az ha egy csávó jól megnéz magának egy idegen nőt?"
Az már viselkedés, cselekvés, nem csak érzelem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!