Ha igazak ezek a történetek, hogy angyalok mentenek embereket a végzetes baleset elől, például az útról visszarángják hirtelen, akkor más helyzetben miért nem segítenek baleseteknél?
Azt nem állítottam, hogy a vallás ne lenne alkalmas vigaszra és hasonlókra.
Azonban a világban temérdek baleset történt és történik. A valószínűsége annak, hogy sose történjenek olyan esetek mint amikre azt mondják, hogy csoda, hogy pont oda/úgy/... eset vagy akármi csinált, hogy megúszta konkrétan 0.
Tehát valószínűség számítás alapján néha kell ilyeneknek történniük.
Csak aztán jönnek az elvakultak kiragadnak 1-1 esetet aztán behazudják rá, hogy milyen nagy csoda és közben elterelik a figyelmet az összes többi esetről ami már döntené az állításukat.
10 Ott ahol a valóságot, hivatalos, bizonyitható, hatóságok által lekövethető dolgot leminuszolják-illetve egy ember minuszol ezerrel-ott soha nem is volt igazság.
*Sokszor az emberek a vallásban találnak erőt és vigasztalást nehéz időkben,*
Nem. Ezt csak azok gondolják akik a hedonista életükben lusták arra hogy valaminek utána menjenek. Üres filozofálgatásokkal töltik ki azt az időt, amit kutatásra tudnának fordítani. Mert egyszerűen számukra valamire nem-et mondni, mint megdolgozni az információért. Erről van szó.
Még nincs itt az ideje, de a minuszoló bajnoknak szívesen a pofájába fogom tolni a hivatalos dokumentációt.
"a valóságot, hivatalos, bizonyitható, hatóságok által lekövethető dolgot leminuszolják"
Ez melyik válasz?
"Nem. Ezt csak azok gondolják akik a hedonista életükben lusták arra hogy valaminek utána menjenek."
Attól még, hogy neked nehéz elfogadni még vannak akik vígaszként használják a vallásukat. Én részemről személyesen is ismerek ilyen embereket, sőt a hívő ismerőseim nagy része ilyen.
"Még nincs itt az ideje, de a minuszoló bajnoknak szívesen a pofájába fogom tolni a hivatalos dokumentációt."
Miért nincs még itt az ideje? Mi határozza meg azt, hogy mikor kell bizonyítani az állításokat?
Egyébként ki az a minuszoló bajnok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!