Kik vezették félre a muszlimokat, hogy odáig vetemedjenek, hogy az iszlám nevében ártatlan keresztényeket gyilkoljanak?
Több verziót hallottam. Hogy az Iszlám Államot keresztények alapitották, aztán kiderült hogy az USA és Izrael lett konkrétan megnevezve.
Tehát milyen áttételek ezek? A baloldali politikusok, vagy ateista politikusok mit szólnak ehhez? Globalizmus áll a háttérben? Hogyan milyen áttételek után jut el, hogy sátáni gyilkolásokat hallani innen is onnan is.
Ha az Iszlám állam nem a muszlimok sajátja miért nem tapossák el a muszlim államok?
Bocsánatot kérek, de itt senkinek nincs igaza, kár egymásnak ugrani.
Sátán nagyon ennek a harcnak. Ember ne legyen embernek farkasa.
Először is 16-os válaszolónak,
Kérlek próbáld meg megérteni, ha nehezedre is esik, hogy Jehova azzal a céllal adott utasítást más emberek elleni önvédelemre, mert ez akadályozta volna az Ábrahámnak tett ígérete beteljesedését.
Sátán használta fel a környező népeket, hogy Isten választott népét kiirtsa, megsemmisítse. Nem pedig azért, mert népirtást akart rendezni.
Egyébként is azt tudni kellene, hogy ezek mellett még a vallásukban is olyanokat csináltak, hogy Isten már nem hagyhatta figyelmen kívül, a sok gyermek áldozatot, homoszexuális, és templomi prostitúció működését, a vérfertőző életmódot. Tehát az általa hozott törvény szerint a környező népek duplán megszegték Isten törvényét. Az egy dolog, hogy nem voltak kiválasztottak, de akkor is EGY Isten általi hatalom létezik, és az mindenkire érvényes az általa hozott törvény.
Jehova pedig nem egyenlő Jézussal, még akkor sem, ha némelyeknek ezt így hazudták évszázadokon keresztül.
A messiás megszületésével és a halálával, már nincs szükség bizonyos törvényekre, és Ábrahám leszármazottainak védelmére, ezért a harcnak vége.
Isten már nem engedélyezi senkinek a háborút, sem az emberek egymás elleni öldöklését. Jézus ezért tanította azt, hogy Isten népének továbbiakban nem lehet harcolni, és nincs is szükség rá.
Az ítélet, és annak végrehajtása kizárólagosan Isten joga.
Ezt akár kereszténynek vallja magát valaki, akár más nemzethez tartozik, személy szerint mindenkire érvényes. Az nem mentség, hogy "melyik valláshoz" tartozik.
Krisztus, vagy is Isten küldöttje a messiás, nem egyenlő az örökkévalóval, Jehovával. Sem Jehova sem pedig Jézus nem ad engedélyt ezekre, mert Ők egységesen gondolkodnak, egyetértenek egymással.
Tehát Jézus nem adhat más utasítást, csak ami összhangban van Jehova akaratával.
A hatalmi harcnak ezért nincs vége sokak fejében sem.
Megrázó, és felháborító, hogy Istenre hivatkoznak a háborúra.
Isten személyének és szentségének bemocskolása.
Aki ezt megszegi, Isten törvényét parancsát szegi meg.
Senki, már Mohamed is tett ilyeneket.
Olvasd el hogyan lett a Jathrib nevű zsidó településből, egy Medina nevű muszlim város. És mi lett a Banu Qurayza nevű zsidó törzs sorsa.
Ajánlom neked:
https://www.youtube.com/channel/UCzREuchzOqiawpEpvEM0Tyg
Ő egy híthű muszlim volt, részletesen ismeri a Koránt, a Hadíszokat, de elkezdett kérdéseket feltenni.
Ma már ex-muszlim.
Sokkal jobban elmondja, mint én.
Nem gyalázkodik, nem trágár, nem gyűlöli a muszlimokat.
Egyszerűen érthetően beszél az iszlámról és Mohamedről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!