Ateisták, mi a véleményetek a bosszúról?

> Kíváncsi lennék vajon egy ateista szemléletű ember a bosszút igazságosnak tartja-e.

Nem.

Az ember vágyik az igazságra, igazságosságra. Az igazságtalanság mindenkiben erős indulatokat képes teremteni, főleg ha ténylegesen valamilyen kár, sérelem éri az embert. Valaki bokán rúg. Én azt gondolom, hogy nem adtam erre okot, nem érdemeltem meg, tehát igazságtalanul rúgott bokán. És még ráadásul fáj is.

Az, hogy egy igazságtalan helyzet fordulhat elő, az tulajdonképpen egy ijesztő helyzet. Hiszen a világ kevésbé kiszámítható hellyé válik. Sétálok az utcán és annak ellenére, hogy nem adtam rá okot, tartanom kell attól, hogy „csak úgy” alapon valaki bokán rúg? Hát akar az ember ilyen világban élni? Nyilván nem.

Pont ezért a vallások többsége számon tart valami felsőbb erőt, ami ha nem is itt és most, nem feltétlenül számomra is látható módon, de helyreállítja az igazságot. Aki bokán rúgott, az majd megkapja ennek az ellentételezését, meg én is megkapom ennek az ellentételezését úgy, hogy az így kialakult helyzetben helyreáll az igazság. Lehet nem ma, nem holnap, hanem csak a mennyországban/pokolban, vagy majd egy következő életben. Meg pont ezért a törvényeink is olyanok, amik szankcionálják az igazságtalanságot, illetve kompenzálják azt. Aki bokán rúg, azt majd a törvény valamilyen sérelemdíj megfizetésére kötelezi, így mindkettőnk egálban van. Kaptam valami negatívat, majd valami pozitívat, az igazság helyreállni látszik.

Ha már vallás… Vannak ateisták, aki a vallásokat szimplán csak mesének tartják. Szerintem ennél kicsit többről van szó, a vallásokban megjelennek erkölcsi tanítások, magukban foglalnak olyan értékrendi elemeket, bölcsességeket, amik egy jelentős része attól a kérdéstől függetlenül is megállja a helyét, hogy tulajdonképpen létezik-e Isten. De ha a vallást valaki nem tartja többre, mint puszta mese, akkor is… Vannak meséink, amiről mindenki tudja, hogy mese, mégis megtestesítik az embernek az igazságosságra való éhségét. Tudjuk, hogy Mátyás király koránt sem volt annyira igazságos, mint a meséinkben. Tudjuk, hogy Robin Hood alakja fiktív, hogy a legkisebb királyfi csak kitalált, de valahogy ezernyi mese, film, regény szól arról, hogy a jó majd elnyeri méltó jutalmát, a rossz meg a méltó büntetését. Hatalmas igényünk van tehát az igazságosságra.

~ ~ ~

A bosszú viszont…

A bosszút az igazságtalanság okozta felindultság szüli. Általában aránytalansághoz vezet. Aki bokán rúgott, azt ötször rúgnám tökön. De igazságos lenne-ez? Aligha. És ezzel az a baj, hogy a bosszú bosszút szül, mert a másik meg azt látja, hogy ez itt ötször rúgott tökön, pedig én csak egyszer rúgtam bokán, az is csak azért történt, mert… (És lehet megvan a maga narratívája, és nem biztos, hogy az én narratívám az, ami közelebb áll az igazsághoz.)

Másrészt a bosszú eszköze a lehető legritkább esetben állítja helyre az igazságosságot. Az ember azt várja tőle, hogy megszünteti a benne keltett indulatot, és elégedettséget fog utána érezni. Csakhogy ha én a másikat ötször tökön rúgtam, attól tulajdonképpen nekem semmivel nem lesz jobb, ugyanúgy fájni fog továbbra is a bokám, ugyanúgy megmarad az indulat, a fájdalom, nem kapok semmi olyat, ami számomra valóban pozitív lenne. Csak annyi történik, hogy másiknak is rossz lesz, de ettől önmagában nekem nem lesz jobb. Maximum úgy állít helyre valamennyit a bosszú az igazságosságból, hogy a másik öt tökön rúgás után esetleg ezerszer meg fogja gondolni, hogy bokán rúgjon-e valakit, így elvileg csökkenthetné a jövőbeli igazságtalan bokán rúgások számát. Csakhogy a gyakorlat azt mutatja, hogy ez ritkán valósul meg.

Ha a szomszéd kivágja a fámat, akkor a bosszú arra sarkall, hogy én is kivágjam az övét. Az eredmény meg csak annyi lesz, hogy egy fa helyett immár kettő fa hiányát okozta az igazságtalanság, a fa hiányát meg senki nem kompenzálta, senki nem ültetett fát a kivágott helyére, ami ténylegesen az igazságtalanság előtti állapot helyreállítását célozná.

~ ~ ~

A bosszúvágy jogos, érthető érzelem. Az ember viszont attól ember, hogy képes uralni az érzelmeit – vagy képessé tud válni erre –, képes arra, hogy az érzései helyett a racionális megfontolásai irányítsák a tetteit. Ezek meg képesek visszahatni az érzéseire, a jó, helyes érzéseket erősíteni, a rossz, hibás érzéseket meg tompítani. Nyilván ha valaki tudatosan él ezen megfontolások alapján, célul tűzi ki, hogy ezt a működést minél jobban elsajátítsa, az is fog hibázni, és adott esetben engedni fog a bosszúvágyának. Érthető, akceptálható ez is, de ez mit sem változtat azon, hogy amúgy a bosszú általánosságban helyes-e vagy sem.

Gyerekkoromban még éreztem ilyen vágyat, felnőttként, szülőként sokat tanultam és értelmetlennek látom a bosszút.

A bronzkori kecskepázstorok idejében a bosszúállásnak kiemelt fontossága volt az elrettentésben, ezért van, hogy a judeo-keresztény istenkép bosszúállóként került megformálásra. Szerencsére a legtöbb értelmes ember ma már ezen az ösztöni szinten túllépett, most már ha picit is, de értelmesebbek vagyunk.