Honnan tudjuk, hogy Isten még mindig szereti az embert?
Már az ószövetségben bene van, hogy megbánta Isten, hogy megteremtette az embert. Ez nyilván azt jelenti hogy már nem szeret minket.
Azóta meg főleg sok minden történt, lement 2 világháború, kommunizmus stb.
Olyannyira, hogy én is az vagyok.
(Agnosztikus ateista)
Nem hiszek Isten/isten/istenek létezésében (mert eddig még senki sem tudta bizonyítani a létezését) de nem is állítom, hogy nincs semmilyen isten (mert nem tudom bizonyítékokkal alátámasztani).
De azt azért megjegyezném, hogy eddig minden tudományos vizsgálat olyan eredmény hozott, mely sikeresen magyarázta a vizsgálat tárgyát ANÉLKÜL, hogy bármiféle isten létezésének feltételezése szükségessé vált volna.
"mert eddig még senki sem tudta bizonyítani a létezését"
Krisztus minden ☀️ bizonyította.
A te hited szerint... de valójában mi bizonyítja Krisztus tetteit?
Csak nem a Biblia?
(
Aminek a szavahihetőségét viszont cáfolják
- a benne lévő önellentmondások,
- a körkörös érvelés
- az elfogultság a készítői részéről
- stb..
)
Istdn feláldozta Giát az emberiségért.
Elsősorban mi imádjuk Istent, ezután élvezzük a lelki gyümölcsöket amit kapunk.
Ezt mantrázhatod még ezerszer, attól még nem lesz igaz.
1,
(Még ha elfogadod a történetet, akkor is) SEMMIT sem ÁLDOZOTT fel! (A Biblia szerint) Jézus feltámadt és felment a mennybe a "szerető" apucihoz. Nincs változás elvileg ott volt a rövid kiruccanása előtt és utána ugyanoda visszatért. Hol van itt az áldozat???
2, Mint írtam a Biblia nem bizonyíték a leírtak megtörténtével kapcsolatban (még a teljesen hétköznapi események tekintetében sem, nemhogy a természetfelettivel kapcsolatos agymenésekre).
Az hogy te imádod Istent, a te dolgod. Ha téged boldoggá tesz, csúszhatsz a porban naphosszat a mennyei boldogság után nyáladzva, tedd azt. Az imádatod azonban nem bizonyít semmit a hiteden kívül, ami viszont magánügy, Istenről semmit sem mond el, csak rólad...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!