A keresztény szavazók a Fidesz mellett vannak, az LMBTQ ellenes politika miatt?
A "keresztény" 0rbán, aki mindenáron el akarja pusztítani Iványit, mert az nem hódolt be neki, nemet mondott a politikai prostitúcióra.
A "keresztény" 0rbán, aki inkább visszautasította a Norvég alap 70+ milliárdját, mert magyar civil szervezetek kapták volna, nem pedig a Fidesz, és majd ő elossza.
0rbán nem keresztény, de ha erre jönnek szavazatok, akkor az.
"Keresztényekként azért felelnétek, hogy a hitetek szerint éljetek akkor is ha az nehéz."
Pláne ha a baloldal betiltaná a szabad vallás gyakorlását, legalább is a keresztény vallásét. Úgy tényleg nehéz.
"sőt szemben áll a keresztényi úttal mert olyan nézeteket támogattok ezáltal ami a keresztényi értékrend ellen van és kihasználja a kereszténység nevét amivel rossz színben tünteti fel és elfordítja az embereket a kereszténységtől."
Mondtam már a fidesz legalább békén hagy minket, gyakorolhatjuk szabadon a vallásunkat, abban hihetünk amiben akarunk a többi nem érdekel.
Egyébként is: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré."
"Ki mondta, hogy támogasd a bal oldalt vagy, hogy a bal oldal annyira tökéletes lenne?"
Oké, akkor maradt a mi hazánk.
"Csak hergelnek... Van egy régi mondás: "Amelyik kutya ugar, az nem harap."
Harapna az ha hatalomra kerülne.
"A többi ember is pont ugyan olyan fontos. Nem csak a keresztények. Ez valami elitista felfogás amit te itt képviselsz ahol mindenki más le van .... magasról csak ti jól legyetek."
A Szentírásban több helyen is olvashatunk arról, hogy a keresztényeknek milyen fontos, hogy egymásért felelősek legyenek. Például Pál apostol levelében írja, hogy “Viccet ne tegyen egymásal, mert Isten bosszút állt az ilyeneken, mint azt már korábban megmondtam, és most is megmondom, mint Krisztus nevében minden egyes keresztény családnak. A feleség legyen engedelmes a férjének, a férj pedig szeresse a feleségét, ahogyan Krisztus is szerette az ő egyházát és áldozatot ajánlott érte.” (Ef 5, 21-25) Emellett Jézus is azt mondta tanítványainak: “Ezen fogják megismerni mindannyian, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.” (Jn 13, 35). Ezek a részek azt mutatják, hogy a keresztények közössége és egymásért való felelőssége kiemelten fontos a Szentírás alapján.
"Pláne ha a baloldal betiltaná a szabad vallás gyakorlását, legalább is a keresztény vallásét. Úgy tényleg nehéz."
Ez Fidesz hazugság a tanulatlanok számára. Pont mint hogy nyugaton minden gyereket átoperálnak a másik nembe, meg vissza. Ezt csak a félhülyék hiszik el, szerintem 0rbánt is meglepte hogy ezt itt bevették.
"Pláne ha a baloldal betiltaná a szabad vallás gyakorlását, legalább is a keresztény vallásét. Úgy tényleg nehéz."
Na akkor bizonyítsad ezeket a vádakat, különben csak rágalmazol.
"Mondtam már a fidesz legalább békén hagy minket, gyakorolhatjuk szabadon a vallásunkat, abban hihetünk amiben akarunk a többi nem érdekel."
Na azt látom, hogy a többi nem érdekel. Nem érdekelnek téged a keresztény tanítások, nem törődsz a többi emberrel sem és semmi mással csak a magad kényelmével.
"A Szentírásban több helyen is olvashatunk arról, hogy a keresztényeknek milyen fontos, hogy egymásért felelősek legyenek. "
Egy olyan részt nem idéztél ami arról szólna, hogy a keresztények fontosabbak lennének másoknál. Ezek csak arról szólnak, hogy szeressék egymás a keresztények ami nem jelenti azt, hogy jobban kéne egymást mint másokat. Ez már a te belemagyarázásod amivel egy nagyon súlyos bűnt követsz el.
Márk 12
29Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, 30és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. 31A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”
"Pláne ha a baloldal betiltaná a szabad vallás gyakorlását, legalább is a keresztény vallásét. Úgy tényleg nehéz."
Nem tudja betiltani a szabad vallásgyakorlást, ez abszolút nonszesz az európai alkotmányos rendben. Csak a fidesz elhiteti veled ezt a sületlenséget, te meg elhiszed. Tudod, hogy többek között hol korlátozzák igen erősen kereszténységet? Például a kommunista Kínában, akikkel a "keresztény" kormányunk nagyban cimborál...
Egyébként meg: tiltsák be... Gyümölcsözőbb volt a kereszténység pl. a kommunista diktatúra alatt, amikor üldözve volt, mint manapság.
"A Szentírásban több helyen is olvashatunk arról, hogy a keresztényeknek milyen fontos, hogy egymásért felelősek legyenek."
Ahhoz képest "kiemelt állam beruházásokra" hivatkozva magántelkeket sajátítottak ki, hogy az akksigyár elférjen. Ez pedig úgy nézett ki, hogy (többek között keresztény, de igazából tök mindegy milyen vallású) embereket kilakoltattak a házukból, mert befoglalták a telket. Semmilyen érdemi kártérítést nem kaptak ezek az emberek... Ez itt történt a szomszéd városban.
Mélyen elhatárolódom attól, hogy ezt a kormányt kereszténynek és felelősnek nevezzék.
"Ez Fidesz hazugság a tanulatlanok számára. Pont mint hogy nyugaton minden gyereket átoperálnak a másik nembe, meg vissza. Ezt csak a félhülyék hiszik el, szerintem 0rbánt is meglepte hogy ezt itt bevették."
Lehet de akkor sem éri meg kockáztatni. Ráadásul a balosok még rá is erősítettek, keresztény ellenes kijelentéseikkel.
Az elmúlt években több baloldali politikus is keresztényellenes kijelentéseket tett. Néhány példa:
- Egy baloldali politikus elítélte a kereszténységet, mondván, hogy az vallási fanatizmust és elnyomást szül.
- Egy másik politikus azt állította, hogy a keresztény eszmék elavultak és sértők a modern társadalom számára.
- Volt olyan baloldali politikus, aki a keresztény vallást nevezte diszkriminatívnak és elmaradottnak.
- Egyes baloldali politikusok a keresztényeket hibáztatták a társadalmi egyenlőtlenségekért és a politikai feszültségekért.
"Na azt látom, hogy a többi nem érdekel. Nem érdekelnek téged a keresztény tanítások, nem törődsz a többi emberrel sem és semmi mással csak a magad kényelmével."
Még mindig nem érted? Először a keresztények, aztán jöhet a többi ember.
Nyilván a fontossági sorrendben a keresztények állnak elől. Az ateisták és az LMBTQ tagok a sor legvégén.
Jobban belegondolva nekik nem nagyon segítenék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!