Mi ez az egész megváltás és mi értelme van?
Talán az egyik leglogikátlanabb és számomra a legérthetetlenebb dolog a vallásban az a megváltás. Komolyan egy jóságos Istennél a megváltás előtt mindenki pokolra került vagy legalábbis nem jutottak a mennyországba... csak azért mert Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből (persze az Isten által teremtett Sátán közbenjárásával), ha ez így van akkor biztos hogy nem egy jóságos istenről beszélünk.
Oké tegyük fel hogy szükséges a megváltás egy mindenható Istennek aki bármi felett dönthet ő az alfa és az omega és elméletileg jóságos is, komolyan csak akkor tud megbocsátani valamiért hogy a fiát jól megkínozzák...miért szükséges egy jóságos Istennél a kínzás, ahhoz hogy ő megbocsátson?
2. válaszoló
1. (Itt az egyik kérdésem lejjebb megválaszolt.)
Ezenfelül Lucifert ő teremtette. A "gonosszá" válásának okáról és Isten egyéb szerepéről benne pedig lehetne vitatkozni de ez hosszadalmas inkább ne menjünk most bele.
2. Onnan tudjuk, hogy jó, hogy ő ezt mondta magáról tehát akkor biztos jó is. Egyéb bizonyíték?
3. Ez egy hatalmas nagy ostobaság.
Azt állítod, hogy szabad akaratot adott, hogy ne kényszerből legyünk Istennel. De közben ha nem vagyunk Istennel akkor megbüntet, szenvedés,...
Ez így lényegében, olyan mintha valaki azt mondaná, hogy két lehetőséged van:
- Vele leszel és követed minden utasítását.
- Nem leszel vele és akkor tönkre teszi az életedet, megkínoz és akár meg is öl.
Amit Isten csinált azzal pont,hogy kényszerít arra, hogy őt válasszák az emberek és még ezt az egészet egy perverz bújócskás játékban csinálja ahol még azt sem tudod, hogy őt választod-e és nem csak egy hazugságot, egy olyan istent aki nem is létezik.
4. Lucifer miért is döntött így? Úgy gondolta, hogy Isten gonosz.
- Lucifernek igaza volt és Isten gonosz volt?
- Lucifer tévedett és Isten hagyta, hogy egy szerette egy ostoba tévedés miatt elhagyja?
6. Mert a nagy jóságos nem bocsát meg a kis Lucinak? Hát ez aztán a végtelenül megbocsátó. Aztán pedig csak úgy hagyja, hogy az egyik ostoba gyereke átverje és ártson a többi gyerekének? Jóság mintaképe...
7. A probléma ott kezdődik, hogy a kísértés esetén az ember sokszor nem úgy dönt ahogyan ő AKAR. Mint függő esetén a teste akar valamit és megkapja, nem tudd ellenállni. De ez nem jelenti azt, hogy az adott személy azt akarná. Ennyit a szabad akaratról és a szabad döntésről.
8. Ez megint ostobaság mivel nem tudsz megismerni valakit aki lényegében itt sincs. Azzal, hogy elolvasol egy könyvet nem ismered meg Istent és még azt sem tudhatod biztosra, hogy ő létezik. Csak kialakítasz az olvasottak alapján egy képet róla ami minden ember esetén más és más. De nem őt ismered meg. Ha ez lenne a célja akkor megmutatná magát nem pedig ezt perverz vallás lutrit játszaná ami már rengeteg szenvedést eredményezett.
Megjegyezném, hogy Jézus ebben az esetben nem számít, ne gyere azzal, hogy már megmutatta magát mikor Jézus itt volt.
Egyszer volt, teljesen más céllal, és csak korlátozott helyen.
9.
- Több milliárd embert büntetni egy hibája miatt.
- Megbüntetni valakit egy tévedés miatt.
- Öröké tartó büntetéssel sújtani egy jelentéktelen bűnt?
- Tesztelni a szeretteidet?
- Magára hagyni a szeretteidet amikor szükségük lenne rád?
(konkrétabban is kifejtem a pontokat ha szükséges)
Hol van itt a jóság és az igazságosság?
10. Nem muszáj.
Szerinted az emberek azért követnek el bűnt mert feldobtak egy érmét és az jött ki eredményül? Vagy esetleg van valamilyen oka is a döntésüknek?
A probléma pedig itt kezdődik az emberek nem ugyan úgy döntenek mert mások a körülmények (Isten alkotta), más az ember személyisége (Isten alkotta), más az ember tudása (Isten adhat és az ő alkotásai közre játszanak a megszerzésében), más az ember intelligenciája (Isten alkotta),...
A lényeg az egészben, hogy Istennek hatalmas beleszólása van a döntésekbe és abba, hogy ki milyen lesz. Tehát akkor mi az akadálya annak, hogy olyan embereket alkosson akik szabad akaratuk birtokában, olyan döntéseket hoznak, hogy nem követnek el bűnt, mert ez így jó nekik és ezzel tisztában is vannak (és az sem árt ha nincsenek telepakolva mindenféle rosszra buzdító hajlammal amiknek semmi értelme abban, hogy az ember döntést tudjon hozni csak a bűnösök számát növeli)?
11.
- Ennél szörnyűbb kínokat is kellett már kiállni az embereknek.
- Isten nem áldozta fel a fiát. Jézus lényegében csak levetett egy hús ruhát amit bármikor újra tud csinálni.
- Az ég világon semmi szükség nem volt a saját fia feláldozására saját magának, hogy megbocsásson. Ha egy ember találna ki ilyet, hogy azért veri a gyerekét vagy saját magát, hogy aztán a szomszédnak megbocsásson akkor küldenéd az elmegyógyintézetbe.
Bánjuk meg azt ami Isten szerint bűn, de ebben egyáltalán nincs egyetértés, hogy Isten szerint mi bűn arról nem is beszélve, hogy sokan úgy hiszik a perverz bújócskája miatt, hogy másik istenség létezik.
Arról nem is beszélve, hogy egyszer Jézus magára vállalta a szenvedést aztán pedig mégis még mindig kell szenvednünk. Valahogy amikor előkerül Jézus mindig az jön ki az egészből, hogy elvileg tett valamit de valójában még sem annyira.
Mondjuk arról is láttam már keresztényeket vitatkozni, hogy mit is ért el Jézus az "áldozatával".
"Keresd a római katolikus vallást, ott vannak a szentségek, amiket maga Jézus alapított, amiket keresztül mindez elérhető! Más vallásban ez nincs meg."
Tudod, hogy mi van meg más vallásban. Hasonló dumák amikkel bizonygatják, hogy az ő útjuk az igazi.
Kedves Kérdező
A megváltás előtt senki nem került "pokolra" abban az értelemben, ahogy ezt a szót értelmezik egyes vallásokban. Először is azért, mert ilyen helyet Isten nem hozott létre. Másodszor, a bűn elkövetésének következményeként Isten, a halált nevezte meg büntetésnek. A halál pedig az élet ellentéte. Aki meghal, annak megszünnek az életfunkciói, ezért nem létezik tovább. További büntetés nincs, nem is lenne igazságos.
Az ember rendeltetési helye a Föld, innen származik. Az angyalok rendeltetési helye pedig az "ég", ahol Isten tartózkodik.
Isten soha nem engedélyezte, hogy az angyalok emberként létezzenek, kivéve, ha valamilyen feladatot kellett az emberek támogatására elvégezni.
Sátán a lázadása után egyszer megtette, hogy elhagyta a démonaival a rendeltetési helyüket, és az emberek lányaival éltek szexuális életet. Ennek következtében olyan utódok születtek, ami miatt brutális és kegyetlen világ jött létre a földön. Ezért Isten kénytelen volt ezt a tarthatatlan állapotot megszüntetni, és ekkor özönvízzel elpusztította az embereket.
/kivéve Noét és családját/
Bár ezek a gonosz angyalok levetették az emberi testüket és visszatértek az égbe, azonban a földön élő nők a gyermekeikkel együtt elpusztultak.
Isten soha többé nem engedélyezi ezt meg.
Ebbőlis láthatjuk, hogy angyalok nem lehetnek emberek.
A megváltásra pedig azért volt szükség, mert Ádáméktól örököltük a tökéletlenséget, és a bünrevaló hajlamot, mint egy "betegséget".
Isten pedig már elmondta a törvényt, vissza nem vonhatta, mert akkor nevetség tárgya lenne. DE a szándéka megvalósulása érdekében, megengedte Ádáméknak, hogy gyermekeik szülessenek, és töltsék be a földet.
Isten valóban elpusztíthatta volna a lázadókat. Azonban, hogy az emberek ne gondolják, hogy az élet, mint ajándék autómatikusan jár, ezért gondoskodott egy olyan elrendezésről, aminek a megértése több választ is tartalmaz.
Erre most nem térnék ki, mert végtelenül hosszú válasz születne.
Egy biztos, Isten nem mondott le az emberiségről. Ezért nem csak Isten szeretete, de a fia szeretete is arra ösztönözte őket, hogy "meggyógyítsák" az utódokat, Ádám leszármazottjait.
Ennek érdekében kellett egy olyan áldozat, ami helyreállítja ezt az állapotot, és az emberek visszakapják az élet, az egészség lehetőségét.
Egy olyan embernek kellett megszületnie, aki a bűnbe esése elötti Ádámmal volt egyenértékű ember.
Mivel két tökéletlen embernek nem születhetett volna tökéletes gyermeke, ezért kellett egy természetfeletti beavatkozás Isten részéről.
Jézus úgy "cserélt helyet" Ádámmal, hogy bűntelenül hal meg, és bűnözőként végzik ki.
Ennek mélyebb értelme van, ezért erre sem térnék ki.
Ezzel az áldozattal, egyszer és mindenkorra, helyre állítja azt a szándékát, ami a földdel és az emberekkel kapcsolatos.
Még egy "megváltósdi" nem lesz. Aki ezek után még is erre vetemedne, annak azonnali büntetésként megszünik az élete, Krisztus ezeréves uralma alatt, és utána is.
Hát nem érted, pupák!?
Ez egy "SZENT MISZTÉRIUM", egy hittitok! 😁😛
Te is olyan vagy, akit földöntúli izék földöntúli izékbe nem avattak be...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!