Szerintetek az evolúciót szöröstől bőröstöl a Sátán vetiti elénk, hogy eltávolítson minket Istentől és elhitesse velünk, hogy magátol alakult ki az élet?
Az evolúció alaptézisei, kicsit lelegyszerűsítve:
- variancia: az adott fajhoz tartozó egyedek nem egyformák, kisebb nagyobb eltéréseket mutatnak.
- öröklés: az utódok a szülők génállományát öröklik
- természetes kiválasztódás: több utód születik mint amennyit a környezete el tud tartani ezért az egyedek versengenek egymással. A környezetének jobban megfelelő egyed nagyon eséllyel szaporodik mint a többi ezért az ő génállománya lesz az uralkodó
- idő: megfelelő időtávlatban a sikeres génállomány lesz az általános, mivel a sikeres, túlélsére jobban képes egyedek szaporodnak.
Ez közül melyik lett megcáfolva?
"Az evolúció,egy megcáfolt hipotézis."
Ha megcáfolt hipotézis lenne, akkor nem képezné részét a hivatalos biológiai képzésnek ma sem, és már régen kivetette volna magából a természettudomány.
A 2000-es években a National Geographic forgatott egy filmet a témáról "Vajon Darwin tévedett?" címmel, ahol direkt úgy vizsgálták meg a témát, hogy ha egy ponton is hibás az elmélet, akkor az egész összeomlik.
Itt az eredmény, nézd meg magad:
A valóság az, hogy az evolúciós elgondolás nagyon is jól van manapság, sőt, a tudósok egyre jobban belelátnak a témába.
Akik cáfolgatni akarják, azok többsége a vallásos nézeteik miatt teszi. Akikre hivatkoztak (pl. Kent Hovind, ÉRTEM mozgalom stb.) a tudományos hitelességük: nulla.
Egyszerűbb lenne beismerni, hogy azért nem fogadod el az evolúciót, mert a te vallási nézeteiddel nem fér össze.
Ha azt mondod, hogy megcáfolták, és azon azt érted, hogy a tudomány cáfolta meg, akkor akaratlanul is félrevezeted az embereket.
A tudományos eredményeket ugyanis rangos tudományos-szakfolyóiratokban szokták közzé tenni, nem az adventista gyülekezetben meg az Őrtorony magazinban.
Tudományos-szakfolyóiratban (pl. Nature, Science) meg egy szó sincs arról, hogy megcáfolták volna az evolúciót. Persze lehet konteózni is, hogy ez miért van így, de a kontó sem lesz tudomány.
Még valami.
Ajánlom a magyar kormány által felfrissített, NAT 2020-as újgenerációs biológia tankönyveket. Abban is megtalálod az evolúciót. Ezt csak azért mondom, hogy lásd, az előző, általam hivatkozott 2000-es évekbeli film óta sem változott semmi sem.
Érdekes, hogy a magyar kormány, amely nyíltan keresztény értékeket képvisel(!!!), a felfrissítés során nem evolúciótagadó tanokkal pakolta tele a könyveket.
Miért?
Még ők is tudják, hogy mi a hivatalos tudományos álláspont, és annak ellenére, hogy kereszténypártiak, nem tagadják le a tudományos igazságot. #73 voltam.
Hát köszönjük szépen amiért totál figyelmen kívül hagytad a korábbi kérdéseidhez érkezett és az itteni válaszokat. Látszik ,hogy mindenkinek volt értelme az idejét rád fordítania (abba most ne menjünk bele ,hogy a Biblia nem ír semmit a Föld koráról vagy ,hogy a kormeghatározási módszereknek is megvan a maguk történelme s semmi nem-emberi nincs benne…).
Ha már erre a csodás következtetésre jutottál ,hogy minden tudós gonosz nefilim mittudoménmi (s még kérdést is írsz ki erről*) akkor a szilveszteri kijózanodás után tessék megszabadulni a gonosz tudósoktól származó eszközöktől. Például az internettől (meg még ezermillió dologtól lehetne ami körülvesz és naponta használsz…). Elvégre nem hiszem ,hogy annak működését jobban értenéd, s mivel nem érted ezért az ördögtől való. Jobb is ha nem használod, még a végén összezavar.
* https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
#69, 70
Tessék?! Már az Énok könyvéből leszűrt eretnekséget is elfogadjátok? Jehovás vagy? Mert akkor nem meglepő.
"Ha megcáfolt hipotézis lenne, akkor nem képezné részét a hivatalos biológiai képzésnek ma sem, és már régen kivetette volna magából a természettudomány."
Tudják már nagyon sokan, hogy gatya az evolúciós elmélet, csak nincs helyette jobb. A teremtést hogy lehet szerinted tudományosan vizsgálni?
Nem tudom mennyi értelme van válaszolni neked, Kérdező, mert közben látom ,hogy csak újra meg újra kiírsz egy kérdést s ugyan azt ontod magadból. Kezdem azt hinni ,hogy nem troll vagy hanem tényleg el is hiszed amiket írsz.
Minden esetre jobbulást neked s a hasonlóan jártaknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!