A keresztény világ miért támogatja mindenben izraelt mikor a zsidók az utcán köpködik a keresztényeket és lebombázzák a templomokat is?
Jeruzsálemben a zsidók az utcán köpködik a keresztényeket, és volt aki úgy nyilatkozott hogy a keresztény papok és a templomok leköpése „ősi zsidó szokás”.
Tegnap pedig Izrael lebombáza a legrégebbi keresztény templomot Gázában, megölve 8 civilt.
Egyértelmű hogy Izrael a keresztényeket is gyűlöli, üldözi mégis a ketresztény világ mindenben támogatja Izraelt. Elnézik a palesztinok elleni népirtást sőt még fegyverrel is támogatják az izraeli hadsereget.
"Nézd, a kereszténység egy fa. Gyökerei a zsidók.
Az iszlám egy vad sarj"
Az iszlám az eredeti tökéletes fa,a kereszténység és zsidó vallás pedig a vadhajtás. Például a te Bibliád azt írja írtsd ki xy népet, gyilkold le a nőket, gyerekeket, még csecsemőket is. Az iszlám viszont azt mondja csak önvédelemből harcolhatsz és nem bánthatod még ekkor sem a nőket és gyereket. Na akkor melyik is a vadhajtás?
"Mi nem bántjuk a vadhajtásokat, tudtommal a keresztények nem üldözik a muszlimokat."
Mond te vak vagy? Vagy hazudni próbáltál? Az USA keresztény és már a sokadik muszlim országot támadta meg a Közel Keleten. A halottak számát 2-3 millióra becsülik. Plusz globálisan megy évtizedek óta az iszlámellenes gyülöletkeltő propaganda keresztény országokban. Szóval gondolt át mit is tesztek a muszlimok ellen.
"A hámász törekvései nem jók a kereszténységnek. Nem támogathatja a keresztény olyan szervezet törekvéseit, amely kárára van neki."
Mi nem jó? A palesztinok de még a hamasz sem támad keresztényekre, csak Izraeli célpontokra. Gázában még keresztény templom is volt amit most Izrael lebombázott.
"Az egész pedig arról szól, hogy valahol el kellene durrogtatni a régi rakétákat, addig, amíg működőképesek."
Nem. Az egész arról szól hogy Izrael azt képzeli Isten nekik adta azt a földet ezért bármit megtehetnek, a keresztények pedig támogatják őket mert a Biblia azt írja a zsidó egy kiválasztott nép.
"Itt a háttérben a sátán áll."
Igen. És meg is tévesztett téged és a többi keresztényt.
"Sajnos arrafelé ez bevett szokás lehet akkor, mert sok muszlim országban is üldözöttek a keresztények, vagy minimum másodrendű állampolgárok"
Ez hazugság.Egyetlen muszlim ország sem üldözik államszinten a keresztényeket. Az iszlamista terrort pedig keresztény országok hozták létre az USA vezetésével.
"A kérdező meg csak a szokásos muzulmán troll, nem kell vele foglalkozni, már szerintem többször bannolták az oldalról. Az antiszemitizmusa lebuktatja mindig."
Nem vagyok antiszemita és a muszlimok sem. A muszlimok mindig is megvédték a zsidókat.
"Az iszlám az eredeti tökéletes fa,a kereszténység és zsidó vallás pedig a vadhajtás."
Biztos, s az idő is visszafelé pereg :)
Az iszlámot a 7. században hozta létre Mohamed a zsidó, keresztény vallásból és az honos arab mitológiából. A kereszténység 7 évszázaddal előzte "csak" meg, a zsidó vallás meg több évezreddel.
"A muszlimok mindig is megvédték a zsidókat."
Mint két hete szombaton, amikor több száz zsidót raboltak el és több ezret végeztek ki brutális módon, még csecsemőt is fejeztek le. Ilyen az iszlám arca. Azóta se nagyon igyekeztek elítélni ezt a muzulmán országok vezetői, sokuk még gratulált is a zsidók elleni népírtáshoz.
"Biztos, s az idő is visszafelé pereg"
Gondolod csak azért igaz a keresztény vallás mert előbb volt? Egyébként meg nemvolt előbb mert az iszlám vallás Ádámmal kezdődött az emberiség születésével.
De nem válaszoltál a kérdésemre. Ezt kérdeztem: A Biblia azt írja írtsd ki xy népet, gyilkold le a nőket, gyerekeket, még a csecsemőket is. Az iszlám viszont azt mondja csak önvédelemből harcolhatsz és nem bánthatod még ekkor sem a nőket és gyereket. Na akkor melyik is a vadhajtás?
"Az iszlámot a 7. században hozta létre Mohamed a zsidó, keresztény vallásból és az honos arab mitológiából."
Az iszlám minden keresztény alaptanítást elutasít szóval semmit nem vett át. Az arab mitológiából sem. A zsidó vallás esetében sok személy és történet azonos de jelentős különbségekkel. Például az Ószövetségi próféták kegyetlen tömeggyilkosok, csalók, paráznák, csecsemőgyilkosok. Ugyanezek a próféták a Korán szerint erkölcsös példamutató emberek. Nem vitás hogy a Biblia a vadhajtás a Korán pedig Isten szava.
"Mint két hete szombaton, amikor több száz zsidót raboltak el és több ezret végeztek ki brutális módon,"
Én a 600-tól 1918-ig tartó időszakról beszélek. A muszlimok mindig is megvédték a zsidókat ebben az időben. Ezt követően a zsidók elkezdtek beszivárogni Palesztinába és megkezdték a palesztinok népirtását. Nyilván erre az arabok is reagálnak néha erőszakosan. Izrael már 70 éve népirtást követ el a palesztinok ellen és koncentrációs táborba zárja a palesztinokat.
"még csecsemőt is fejeztek le "
Erről már bebizonyosodott hogy hazugság. Egyébként meg a te Bibliád parancsa hogy meg kell ölni a csecsemőket is. Szóval miről is beszélsz?
"Azóta se nagyon igyekeztek elítélni ezt a muzulmán országok vezetői, sokuk még gratulált is a zsidók elleni népírtáshoz."
A legtöbb muszlim ország elítélte az izraeli civilek elleni támadást. A keresztény világ viszont nem ítéli el Izraelt amiért néirtást követ el a palesztinok ellen. Nyilván azért nem mert a Biblia kifejezetten megparancsolja a más vallásúak kiirtását.
"Gondolod csak azért igaz a keresztény vallás mert előbb volt?"
Nem foglaltam állást, hogy melyik vallás az igaz, ez neked a kedvelt faszméregetésed. Csak annyit írtam, hogy hazugság, miszerint a Mohamed által 7. században alapított vallás lenne az első. Épeszű ember nem gondol ilyet.
"Én a 600-tól 1918-ig tartó időszakról beszélek."
Mohamed például kiirtotta Kaibar teljes zsidó lakosságát. De biztos védelemből tette. A 10-11. században is üldözték a zsidókat Izraelben, s lehetne még sorolni szerintem.
"Erről már bebizonyosodott hogy hazugság."
Igen, mert a Hamasz terrorszervezet azt mondta, s az ő szavuk az igazság.
"A legtöbb muszlim ország elítélte az izraeli civilek elleni támadást."
Ahaaa... Valahogy ez még se jött át, a legtöbb iszlám ország meg se említette a Hamász iszlám szervezet által elkövetett népírtást, meg se nevezte az elkövetőket, csak Izraelben dúló harcokra hivatkoztak.
"A keresztény világ viszont nem ítéli el Izraelt amiért néirtást követ el a palesztinok ellen."
A török propaganda mellett olvass normális médiumokat is, ha már keresztény világ, a pápa többször is felszólalt, sőt most is humanitárius segítséget sürget a palesztin civileknek. Ellenben például az iszlám vezetőkkel (Irán, Szíria többek között), akik ujjongtak a lefejezett izraeli csecsemők és brutálisan lemészárolt civilek láttán.
Miért Only Torah ?!
Torah=Mózes 5könyve!
Ezer meg ezer vallás van a világon. Világnézetek tömkellege, doktrinák százai várják hogy kutatgasd, olvasgasd őket, hogy nagyszerűségükkel, különlegeségükkel lenyűgözzenek. Jobbnál jobb jövőképet kínálgatnak behódolóiknak. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb vallás filozófiája liberális, humanista, embert csalogatóan szabadelvű. Szóval van miből válogatni.
Hadd jegyezzem meg kedves ide tévedő, hogy egyetlen egy se nincs köztük, olyan amelyik csak, színtisztán, tehát vegyítetlenül a Tórát, vagyis az Atya szavát hírdetné, osztaná, tanítaná ! Egy sem ! Az Atya tanítása mellé, mindegyik hozzáteszi a maga "kis" mondanivalóját. Az Atya tanítása mellé, hozzáragaszt számos más könyvet, azt hangoztatva, hogy az is az Atya szava.
A Torah egyedülálló módon született, maga a Teremtő יהוה ( Yahuah ) lektorálta azt, kétszer 40 napon át. Abból egy részt, egy egész nemzet hallott. A tíz ígét, ugyanis egy egész nemzetnek nyilatkoztatta ki az Örökkévaló. A Torah az, amelyet az Atya a maga tanításaként azonosít.
5Móz 33:10 Tanítják a te végzéseidre Jákóbot, és a te Tórádra Izraelt; ...
Annak alapján ítéli meg életünket, illetve annak megélése tesz bennünket igazzá előtte.
5Móz 6:25 Így leszünk igazak יהוה, a mi Istenünk előtt, ha vigyázunk arra, hogy megtartsuk mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ő parancsolt nekünk.”
Két alkalommal is arra kér az Atya, hogy tanításához ne tegyünk hozzá, illetve ne vegyünk el belőle.
5Móz 4:2 Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok יהוה-nak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.
Ebben a gyönyörű tanításban továbbá arra is megkér, hogy ezt a tananyagot adjuk át gyermekeinknek, hogy beszéljünk róla mindig, és hogy írjuk fel a házaink ajtófeleire, meg kapuinkra. Nem igazán ad az Atya teret idegen tanításoknak.
5Móz 6:4 - 6:9
4 Halld Izrael: יהוה, a mi Istenünk, egy!
5 Szeressed azért יהוה-át, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.
6 És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben.
7 És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.
8 És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között.
9 És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.
Az Örökkévaló akarata, vágya, hogy ismerjük tanítását és azok szerint éljük napjainkat. Szeretné ha félnénk őt, ha tiszteletben tartanánk instrukcióit, ha szeretnénk őt, és mindezt úgy, hogy életünkben kivitelezzük tanítását, mindenkor az ő tanácsai szerint járva.
5Móz 10:12 - 10:13
12 Most pedig, óh Izrael! mit kíván יהוה, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed יהוה-át, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből,
13 Megtartván יהוה-nak parancsolatait és rendeléseit, amelyeket én ma parancsolok neked, hogy jól legyen dolgod!
Elmondja hogy ő egy, nincs rajta kívül másik hatalmasság. Valamint azt is hogy miként fordulhatunk hozzá.
5Móz 4:35 [Csak] neked adatott láthatóan tudnod, hogy יהוה a hatalmasság [és] nincsen kívüle több!
5Móz 4:39 Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy יהוה a isten (hatalmasság), fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több!
5Móz negyedik, valamint a harmincadik fejezetekből megtudhatjuk, hogy amennyiben hozzá fordulunk úgy, hogy szót fogadunk, akkor ő is hozzánk fordul, és megkegyelmez.
Azt tanácsolom, hogy vedd kezedbe tanítását, olvasd el és fogadd meg az összes tanácsát.
Erősen tanácsolom, hogy dobj el minden vallásos elméletet, amit nem tanít. Minden filozófiát, tanítást, világnézetet, amiről nem beszélt, vess el. Nem kevés ilyen van. Sosem beszélt az Atya a legismertebb vallásos tanításokról. Nem tanítja Jézust/Yahushát. Szinte semmit amiben egy keresztény hisz.
Nos mivel az Atya nem beszél a legtöbb dologról, amiket templomokban, különböző vallások épületeiben tanítanak, ezért hát én azokat elvetem és csak és csakiscsak יהוה magasztos szavát, tanítását fogadom el és semmiképp nem toldom meg azt extra töltelékkel. Sőt mélységesen megvetem, és a Torah alapján még veszélyesnek meg utálatosnak is tartok számos vallási és filozófiai nézetet.
Aki keres számos igét talál még, azzal kapcsolatosan, hogy miért csak az Atya szava, miért "only" Torah.
HalleluYah !
Az előző poszt margójára:
Lenyűgöző adatok... körülbelül 4200 vallás létezik a világon... és a kereszténység (a legnagyobb vallás, a világ lakosságának körülbelül 31 százalékát teszi ki) és ami a legdurvább, hogy 42 000 felekezetre oszlik...Ez azt jelenti, hogy a kereszténység megosztottsága 10 szer számosabb, mint amennyi vallása van a világon... Pedig fura mód, mindannyian ugyanazt a könyvet olvassák, és mindannyian ugyanazt a pásztort követik... Mivel hamis pásztort követnek, mind megosztottak !
Térj vissza a Torához!
HalleluYah!
#28 De nem is úgy hogy Úr, de Jahve sem, Jehova meg végképp nem.
Mivel az óhéber tetragammatont Yah-nak vagy Yahuah-nak ejtik az óhéberül olvasni tudók, így én a Yahuah mellett döntöttem. Persze a pontos kiejtést senki nem tudja, mivel óhéberek már nem élnek és nem tudni, hogy pontosan hogy ejtették ki. Persze felőlem aztán más nevezheti akár Mórickának is, engem hidegen hagy, én maradok a Yahuah mellett.
HalleluYah!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!