Ha igaz, hogy a Korán tudományos gondolkodásra sarkall, miért nem tudnak a muzulmánok szinte semmit felmutatni évszázadok óta bármilyen tudományos területen?
Azért, mert ennyire nem követik a saját vallásukat, a muszlimok többsége leragadt a sokszor üres, vallásos cselekedeteknél.
Nézd meg, például a középkorban az iszlám világ egy ideig tudományosan fejlettebb volt, mint a nyugat. Bár ennek közel sem csak vallási oka van, hanem sokkal több dolog eredményezte, de nem lehet elvitatni, hogy a Korán is erre sarkallta őket.
A reneszánszkor a fejünkbe szállt amit elértünk és hagytuk hogy meg előzzenek.
Most meg már felesleges futni. A politikau problémák jobban lefoglalják a muszlimokat.
"Ez azért történt, illetve ma is azért van lemaradva mert a muszlim országok fele szekuláris, ahol pedig azt állítják az iszlám törvényeit alkalmazzák az sem igez, mert sokkal inkább a saját helyi törvényeiket, szokásaikat kevereik be"
1. A legfejlettebb muszlim ország ami megelőzte a többieket szekurális.
2. Muszlim szekuralizmusrol nem beszélhetünk 200 évvel ezelöttigre.
"A nem iszlám világ sokkal inkább szekuláris, szóval ez nem indokolhat lemaradást."
Az az indok a lemaradásra hogy nem tarják be az iszlám törvényeit. A Korán legelső verse az hogy "Olvass". Már ezt sem tartják be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!