Az Ó szövetség olyan, az Újszövetséghez képest, mint ha a porschét akarnánk összerakni a trabant összerelési kézi könyvével?
Nem igazán megértett sok ember számára, honnan -és hogyan jönnek ezek a szellemi utak, filozófiák, stb.
A zsidóknak egy Jahve nevű pozitív "isteni entitás" egy szintekkel az emberi fejlődési szint felett álló lény adta át részben a filozófiát, amit követniük kellett volna, és az emberiség tanító lehettek volna.
Ez azonban félrement, mert a nép nem volt érett rá, hatalmat, vagyont, bőséget akartak a szegény vándorló-tanító szerep helyett, és ekkor már egy másik lény, egy negatív entitás irányította őket. Mózes halála után pedig eléggé a lovak közé lett dobva a gyeplő, és jó sokan meghaltak, akik nem adták át a vagyonukat, a városukat, stb nekik. Itt már egy Lévi fiai nevű csoport vezette a zsidókat, és ez az örökség máig megvan.
A Frigyláda -bár ennek igazán nincs jelentősége szerintem- a mai napig egy belső zsidó csoport birtokában van, és csak nagyon kevés kiválasztott láthatja, akik azonban nagyon hűségesen szolgálják az ügyüket.
Kérdező, honnan vetted, hogy az "Ószövetséget" "800 körül csaptak hozzá a Bibliához"? Addig mi volt?
Én még ott tartok, hogy a Tórát (=Mózes öt könyve, ami késõbb törvény, a Biblia legeleje) ie 3500-3300 körül mondta el az Örökkévaló, áldott Õ, választott népének, a Tízparancsolatot saját hangján, a többit Mózes mesterünk szájával.
A Biblia ("Ószövetség") többi része is bizonyíthatóan legkésõbb ie 700 elõtt keletkezett.
Kérdező!
Csatlakozom 4-hez. Mihez csaptak hozzá mit? És mikor? I.e. 800-ról beszélsz?
Egyébként igen az "Ószövetséget a zsidók találták ki". Bár ők nem nevezik Ószövetségnek, a keresztény Ószövetséghez képest más részei is vannak, valamint adott szerkezetben a zsidó kifejezés pontatlan. A judeo vallás követőiről kell itt beszélni. Az pedig nem azonos a zsidósággal. Vannak "zsidók" akik más vallást követnek, vannak akik nem vallásosak, és vannak nem zsidó származásúak akik a judeó vallást követik.
Tehát a judeizmus nem fogadja el az Újszövetséget, azaz Jézust mint isten fiát. Ezeket nem akarják egymáshoz csapni.
Ha jól sejtem arra gondolsz, hogy a kersztény vallás vezetésébe és ideológiájának formálásába már annak korai szakaszában beavatkoztak judeók.
Ebben egyetértünk, bár a dolog elég összetett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!