A Krisna-tudatúak miért élnek önmegtartóztató életet ha Krisna is vagy 16.108 nőt vett el feleségül? Miért veszik ennyire szigorúan a bármi nemű érintkezést a két különböző nem között?
A Krisna-tudatúak csak gyermeknemzés céljából szexelhetnek.
Ebben nem vagyok biztos de még olyat is hallottam, hogy házastársak még egy ágyban sem aludhatnak meg nem érinhetik és ölelhetik meg egymást.
Kedves Kérdező!
Valóban igaz, hogy csak gyermeknemzés céljából élnek nemi életet. Hiszen ez a funkciója a nemi életnek, hogy gyermekeket nemzzünk. Nem így van? Persze lehetne mondani, de élvezni kell az életet. Egy Krisna hívő számára ez az élet nem az élvezetről szól, hanem hogy minél hamarabb a lelki világba kerüljön. Ahhoz pedig az összes anyagi ragaszkodástól szükséges megválni. Ez nem azt jelenti, hogy nincs meg a házastársak között a bensőséges hangulat, nem ölelhetik meg egymást stb. Inkább csak a fókusz a szolgálaton, a lelki életen van nem pedig a nemiségen.
Igen a házastársak megölelhetik egymást, egy ágyban aludhatnak stb, de ez az ő magánügyük. Általában ezt nem teszik nyilvánosan.
Értem, köszönöm a választ!
Ezzel az egyik kérdésem megválaszolásra került.
De akkor Krisnának miért volt több, mint 16.108 felesége?
Amikor Ő itt volt a Földön, a ksatriyáknak lehetett több felesége azzal a feltétellel, hogy mindegyikkel pontosan egyformán bánik.
Krisna is így tett, minden egyes feleségének külön palotát épített és mindegyiknek úgy jelent meg, ahogyan az a felesége szerette volna Őt látni.
És mivel Ő Isten, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, így neki ez nem volt probléma.
Mi erre képtelenek vagyunk, és ezért nem is szabad utánoznunk Őt.
Az agyam eldobom!
A 20. szd. civilizált világába egy agyas indiai (A. C. Bhaktivedánta Szvámi Prabhupáda) bedob egy olyan vallást, ami
- egy több ezer éves KASZTRENDSZERRE épül,
- alapeleme egy MANTRA, amely állítólag "megszabadítja az elmét és a tudatunkat az anyagi lét kötöttségeitől és gyötrelmeitől."
- reinkarnációja sem sok bíztatót ígér a mafla "krisnatudatban" szenvedő földi jámboroknak...
LOL!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!