Miért gondoljuk, hogy az Istennel való találkozás egy kellemes élmény?

Az ember magából indul ki. Azt látja, hogy a világon ő a legjobb élőlény, hiszen az egész világot képes uralni. Nem gyorsabb, mint a gepárd, nem erősebb, mint a muflon, nem nagyobb, mint az elefánt, mégis mindet képes felhasználni a saját céljaira. Hegyeket bont el, völgyeket tölt fel, tengereket köt össze, folyókat terel el, átalakítja a természetet úgy, ahogy neki jó. Látszólag uralja a természetet - aztán a természet néha odab*sz neki, mikor rendez egy rendesebb hurrikánt, földrengést vagy vulkánkitörést.

Teljesen természetes, hogy azon emberek, akik még hisznek valamiféle istenben, azt az istent maguknál is jobbnak képzelik el. Ha nem lenne jobb náluk, nem hinnének benne, mert nem lenne rá okuk, hiszen akkor ugyanolyan gyenge lenne, mint ők. Ennek a legjobb mintája az, ha az istenük tökéletes, ezt a képet könnyű megalkotni és a vallás minden követője számára egyformán elképzelhető, nincs vele baj.

Ezen kép kritikája viszont nehézkes. Kevés ember van, aki valóban találkozik a vallása istenével és ezeknek is csak töredéke tudja elmesélni, milyen volt az élménye. Ráadásul ezek egy részét is kiközösíti a vallásuk. Abban ugyanis szinte minden világvallás egyetért, hogy az istenével való találkozás az evilági létben nem létezik vagy ha létezik is, nem teljes, mert nagyjából annyiból áll, hogy az isten megszólítja az embert, az ember pedig elfogadja, amit az istene mond, de nem tud valódi párbeszédet kezdeményezni. A túlvilágon persze megadatik, hogy az ember rendesen megismerje az istent, de arról nagyon nehezen tud beszámolni.

A mindenható azt jelenti hogy bármire képes. Ebből hogyan következik hogy tökéletes? Még az sem következik belőle hogy mindent tudó lenne csak hogy meg van a hatalma hozzá.

"Miért gondoljuk, hogy az Istennel való találkozás egy kellemes élmény?"

Mert úgy gondolják hogy Isten végtelenül jó és szerető. Azt pedig azért mert le van írva a bibliába.