Ha bűn nem is létezik, akkor a bűntudat mégis mitől, és miért van?

"De ugyan ez fordítva is igaz lehet.

Ha bűntudatod van akkor elfogadod hogy amit tettél bűn."

Esetleg valami kifordított logika alapján, mint hogy nem azért fekszel le, mert fáradt vagy, hanem azért vagy fáradt, hogy lefekhess...

"És ha eleve nem így lett megtervezve az ember, hogy képes legyen a bűntudatra, akkor hogyan alakult ez a képesség ki nála?"

Társas lényeknél alapvető, hogy kialakuljanak valamilyen viselkedési normák, amik biztosítják a közösség fennmaradását. Ezt elősegítik az olyan ösztönök, amik az egyedeket (de legalábbis a többségüket) ezen normák követésére motiválják, illetve az ezektől eltérést rossznak fogják fel. Egyrészt. Másrészről pedig szimpla környezeti hatások, nevelés kérdése.

Nem annyira a szocializáción, inkább a szülőkön, illetve szülői figurákon, akiket internalizál a személyiség. Ezért van az, hogy az abuzív szülők gyermekeinél a bűntudat kórosan túlműködik, mert a saját internalizált alszemélyisége abuzálja az egyént, és bünteti indokolatlanul (azért, mert arra adaptálódott, hogy a szülő büntetését elkerülje). A szocializáció és a külső retorzió elsősorban a szégyenért felelős, és nem a bűntudatért. Ez a fő különbség a kettő között, a szégyen esetében az illető saját külső megítélését végzi tulajdonképp elvonatkoztat, míg a bűntudat egy belső hang, nem a mások szempontjaiból tekint, hanem a sajátjából, a személyiségébe internalizált szülőjéből.

Amúgy az eredeti kérdésre visszatérve, ha az ember tudata egyénileg és kollektíven valóságossá teszi a bűnt, akkor az létezik, és létezése megkülönböztethetetlen az anyagi dolgoktól, hisz az anyagi létezőket is a tudat konstruálja valósággá. Nincs olyan anyagi létező, amiről nem a tudatunk által van tudomásunk. Így tulajdonképpen a bűn hozza létre a bűntudatot, és a bűntudat a bűnt. Ez persze szétfeszíti a szubjektív-objektív dichotómiát, kognitív tudományokban az ilyet szokták transzjektívnak nevezni (mondjuk ott eleve erősen megkérdőjelezik azt, hogy van-e értelme egyáltalán szubjektív-objektív felosztás mentén beszélni a valóságról).

Tehát a bűn nem egy objektív létező, de nem is szubjektív, hanem transzjektív.

[link]

„Transcending the distinction between subjective and objective, or referring to a property not of the subject or the environment but a relatedness co-created between them.”

Szerintem alapvető probléma, hogy azt gondoljuk, eldönthetjük, mi bűn és mi nem az - vagyis mi a jó és mi a rossz. Ezt nem az ember hivatott eldönteni. Ez Isten jogköre. Az ember csak arra kapott lehetőséget a szabad akarata révén, hogy eldöntse , hogy engedelmeskedik-e Istennek és teszi-e a jót, kerüli-e a rosszat. 1Mózes 2:16,17 Isten rossznak ítél meg bizonyos dolgokat és azt kéri, ne tegyük , pl 10 parancsolat. Nem az a feladat, hogy eldöntsük, bún-e a lopás, vagy a hazugság , vagy egyebek. Ezt Isten már meghatározta.

Bűnnek számít minden olyan tett, érzés vagy gondolat, amely ellentétes Isten irányadó mértékeivel. Például ha valaki olyasmit tesz, amit Isten helytelennek vagy igazságtalannak tart, azzal megszegi a törvényeit, vagyis bűnt követ el (1János 3:4; 5:17). A Biblia azt is bűnnek nevezi, ha elmulasztjuk megtenni azt, ami helyes (Jakab 4:17).

A kommentekben azt olvastam, hogy sok hozzászóló szerint ez mindenkinek a magánügye, mindenki azt tart bűnnek, amit akar. na ezért tartunk itt sajnos.

A bűntudat pedig az első bűnbeesés óta ott van az emberben. Ádám és Éva pontosan tudták, hogy megszegték Isten parancsát, ellene szegültek és ez bűn volt. El is rejtőztek Isten elől, mert szégyellték magukat (bűntudat). A lelkiismeret jelzése a bűntudat, és sajnos ha kellőképpen sokszor nyomod el a figyelmeztető hangját, egy idő után már nem szólal meg. Érzéketlenné válik és nem jelez, hogy rossz irányba haladsz.

Szia

Akarja az ember vagy sem, a bűntudat ott van minden emberben, és ahogyan azt Pál apostol írta "a törvény tartalma a szívükbe van beírva, mialatt a lelkiismeretük tanúskodik velük és a saját gondolataikon belül állandóan vádolja vagy éppen mentegeti őket” Róma 2:14, 15. Itt benne van a válasz is, miért van lelkiismeretfurdalásunk olykor.

Manapság sokan nem örülnek annak, ha bűntudatot éreznek, úgy vélekednek, ahogy Friedrich Nietzsche német filozófus, aki ezt mondta: „A rossz lelkiismeret . . . a legszörnyűbb betegség, amely valaha is megnyomorította az embert.”

A bűntudat érzése akkor alakul ki bennünk, ha felismerjük, hogy megbántottunk valakit, aki közel áll hozzánk, vagy más módon nem ütöttük meg az általunk szükségesnek tartott mércét.

Sajnos akkor is érezhetünk bűntudatot, amikor valójában nincs is okunk rá. Ha például valaki maximalista, és hajlamos ésszerűtlen igényeket támasztani saját magával szemben, minden egyes csalódása indokolatlan bűntudatot válthat ki belőle.

A Biblia ebben is kiegyensúlyozottságra int: "Ne legyél túlságosan igazságos, és ne mutatkozz túlságosan bölcsnek. Miért okoznád a magad vesztét?" Prédikátor 7:16