Aki olyan vallásban hisz, ami tiltja a bálványimádást, az miért gondolja, hogy a saját istenéhez fordulni az nem bálványimádás?

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE / 20. fejezet (A Tízparancsolat) / 4. vers

Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak.

MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE / 4. fejezet (Mózes a törvény megtartására inti népét) / 16. vers

azért nehogy elfajuljatok, ne készítsetek magatoknak bálványszobrot semminek a képmására: semmiféle bálványt férfi vagy nő formájára,

MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE / 4. fejezet (Mózes a törvény megtartására inti népét) / 23. vers

Vigyázzatok, meg ne feledkezzetek arról a szövetségről, amelyet Istenetek, az Úr kötött veletek, és ne csináljatok magatoknak bálványszobrot semminek a képmására, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr.

"Ez miben nyilvánul meg? Hogy a monoteista istenek nevében letarolták a világot?"

Nem kell ilyen rosszhiszeműnek lenni. Egyszerűen arról van szó, hogy ahogy komplexifikálódik a világkép, az ember mélyebb és mélyebb üsszefüggéseket ismer fel, ami azt is jelenti, hogy egymástól egyre távolabbi és távolabbi dolgok között kezdi látni az összefüggést. Vagyis azok a dolgok, amik korábban egymástól függetlennek tűntek, immár összefüggőként, egy nagyobb rendszer részeként mutatkoznak meg.

Innen már adódik a kérdés, hogy létezik a legmélyebb összefüggés, a leguniverzálisabb törvény, ami minden létezőt összekapcsol. Ez a monoteizmus kapuja.

Ez jelen van például a hinduizmusban. De hasonlóképp jelen volt az antik világban is, a hellenizmus nagy gondolkodói már rég monoteisták voltak, miközben még a görög és római isteneknek kultusza élt, leginkább a köznép és a politika közegében.