Az iszlám kudarcot vallott?

Fogadjunk, hogy Vidiripi rejtőzködik a kérdés mögött ;)

Az Iszlám egyáltalán nem vall kudarcot, éppen ellenkezőleg. Sajnálatos, hogy egyes politikusok ellentéteket gerjesztenek egyes felekezetek között.

Ennek ellenére, azt gondolom, más szemszögből nézve hogy még soha a világtörténelemben nem volt ilyen erős az Iszlám mint napjainkban. A hívők száma nagyon magas, és a muszlim többségű országok befolyása is egyre nő, dacára annak, hogy a nyugati országok ezt háborúkkal próbálták a végsőkig gátolni.

Dicsőség Allahnak a Hatalmasnak !

A rengeteg részletkérdést pedig amit felvetettél már milliószor átbeszéltük veled.

Abdullah

Kívülállóként válaszolok:

Amiket a kérdésben írsz, azok valós problémák, de nem feltétlenül mutatják meg egy vallás sikerességét vagy sikertelenségét minden tekintetben. Annyiban egyetértek, hogy mivel az iszlám a társadalmi együttélés szabályozásának igényével is fellépő vallás, sőt, a világvallások közül az iszlám helyez legnagyobb hangsúlyt a társadalmi szabályokra, ebben a tekintetben nagyobb elvárásoknak is kell megfelelnie. És ezeknek az elvárásoknak tényleg nem mindig tud megfelelni.

Ugyanakkor viszont a legéletképesebb, legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkező vallásnak tűnik. Az identitás- és értékválsággal küzdő nyugattal szemben mindenképpen egy stabil ellenpontot tud képezni.

Szóval kudarcnak semmiképp sem nevezném. Inkább egy komoly problémákkal és kihívásokkal küzdő, de még kiaknázatlan lehetőségeket is rejtő vallásnak.

Az összefogás hiányának komoly történelmi gyökerei vannak. Különböző iszlám területek igazából akkor tudtak csak együttműködni, ha egy erős, katonai jellegű vezetés összefogta őket.

A szélsőséges radikalizmus problémája elég összetett. Nyilvánvaló, hogy a Nyugatnak, és úgy általában a világnak az az érdeke, hogy ne jöjjön létre egy erős, életképes iszlám egység. És az egység megbontásának egyik módja a szélsőségek támogatása lehet. Van abban is igazság, hogy radikális szervezetek gyakorlatilag amerikai támogatással jöttek létre, vagy lettek felfegyverezve (Al-Kaida, Talibán), és a szíriai háborúban is támogattak szélsőségesnek mondható csoportokat. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a politikai iszlamizmus, amiből nagy részt a mai radikalizmus is ered, a 19. század végén, 20. század elején jött létre a nyugati befolyás és gyarmatosítási törekvések ellen. Az iszlám szerint a védekező háború jogos, és hát sok esetben tényleg nem könnyű éles határt húzni a jogos önvédelem, a szabadságharc, és a terrorizmus között. Mindenesetre vannak egyértelmű dolgok: egy idegen országban civileket megölni, az semmivel sem igazolható, egyértelműen terrorizmusnak minősülő cselekedet. És ha az iszlám elítéli ezt (márpedig eddig minden muszlim, akivel beszéltem, határozottan állította ezt), akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem lehet ennek az elítélésnek valamilyen határozottabb formában érvényt szerezni. Mert az, hogy a vallási vezetők sajnálatukat fejezik ki, és kijelentik, hogy a terrorizmus nem fér össze az igazi iszlámmal, az nagyjából ugyanannyit ér, mint amikor a nyugati politikusok részvétüket fejezik ki, és virágot visznek a merényletek színhelyére...

Távoli ország furcsa vallása.

Ott sem mindenki tiszta lelkű!