Német árvizek: Isten büntetése?

A Föld minden kultúrájában tulajdonítanak isteni eredetet különböző természeti jelenségeknek. Még a konfuciuszi gondolatokon alapuló, majd Mao által minden szakralitástól megfosztott kínai univerzizmus is mindig transzcendens okokat, összefüggéseket lát a megmagyarázhatatlan, vagy épp a nagyon is magyarázható, de fájdalmas események mögött. A hindu kultúrában pedig végképp természetes, hogy a monszunesőt vagy annak hiányát, a Gangesz áradásait vagy épp a szárazságot az isten(ek) büntetésének véljék. Ott eszükbe sem jutna a liberálisoknak kiborulni, hisztizni, gyűlölködni és fenyegetőzni, ha valaki ezt le meri írni. (Náluk eleve nincsenek is liberálisok – micsoda mázlisták…) És ott sokkal kevésbé kezdenek rá a "klímaváltozás" mantrájára, nem bújnak egyből a mindenért okolható bűnbak, a mindenre alkalmazható jolly joker mögé.

* * *

A Szentírásban, elsősorban az Ószövetségben is rendszeresen olvashatjuk: Isten haragra gerjedt a kiválasztott népe (Izrael) által elkövetett bűnökért, és valamilyen csapással sújtotta őket. Kétségtelen: az Ószövetség hol jóságos, hol büntető, bosszúálló Istenét, a zsidóság fölött folyamatos kontrollt gyakorló Adonájt a kereszténységben, az Újszövetségben már felváltotta a kegyelmes Isten, az emberiség kollektív bűneit magára vállaló Jézus. De ez nem érvénytelenítette az Ószövetséget! És azt sem jelenti, hogy innentől kezdve nincs következmény, szabadon lehet bűnözni, „húzogatni az oroszlán bajszát”. A krisztusi megváltás nem a bűnt engedélyezte, hanem az ember tökéletlenségére, bűnre való hajlamára, eredendő gyarlóságára az egyedüli „orvosságot” hirdette. Ami maga Krisztus. Az ő befogadása. Amennyiben ezt nem tesszük, ha nem fogadjuk őt be, akkor megszűnik körülöttünk a „védőháló”, nincs, aki megvédjen minket a bűntől és annak következményeitől.

De ha be is fogadjuk őt, ha van is védőhálónk, az ok-okozati következmények, a természet törvényei akkor sem felülírhatóak. Istent pedig végképp nem játszhatunk. Ha szembe akarunk menni a természettel, annak következményei vannak. Annak is, ha ártéren építkezünk, annak pedig végképp, ha Isten helyébe próbálunk lépni. Az ember ma az utóbbit teszi, turbó üzemmódban, sátáni lendülettel. A Biblia kerek perec kimondja, mi a helyes és mi a helytelen a szexualitásban. A bűnösnek kínál feloldozást, nem „égeti el elevenen”, nem ítéli örök kárhozatra. Nem kegyelmez azokban azoknak, akik bűnre szólítanak fel. A szivárványkultusz, az LMBTQ-lobbi nem egyenlő a homoszexuális emberrel. Utóbbi pusztán csak gyarló, ahogy mindenki más is az. Előbbi viszont épp azt teszi, amit Lucifer is szeretne az idők kezdete óta: Isten helyébe lépni. Amikor azt állítják, férfiak is szülhetnek, pláne amikor azt, hogy valaki szabadon döntheti el, ő fiú, lány, vagy valami egyéb-e, akkor Isten teremtő hatalmát, az általa alkotott természet törvényeit akarják felülírni.

Ilyenkor szokott jönni a furfangos kérdés: na és akkor mi van az orvostudománnyal? Amelyik azzal, hogy gyógyít, beleszól a természet rendjébe. Az orvosok is bűnösök, akik akár a halálból is képesek visszahozni betegeket? Vagy a pszichológusok, akik beteg személyiségeket képesek megváltoztatni? Nem, ezek egyike sem bűnös – egészen addig, amíg nem hiszi önmagát is Istennek.

Isten kegyelmét az emberiségnek Krisztus nem csak elméletben, de a gyakorlatban is elhozza. Számos eszközt ad a kezünkbe, amelyek segítségével szembeszállhatunk a nehézségekkel, a fájdalommal, a halállal, a bűnnel, a sátánnal, a pusztulással, az entrópiával…. A tudomány, így az orvostudomány is az egyik ilyen eszköz, amit kaptunk. Élhetünk vele, de sohasem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy istentől kapott eszköz, nem pedig mi vagyunk az Isten. Utóbbira az orvosok valóban hajlamosak. A pszichológusok, pszichiáterek pláne. Amikor egy lelkibeteget rendbe hoznak, társas kapcsolataikban funkcionálni képtelen embereknél újra lehetővé teszik a teljes életet, amikor szétesett személyiséget összeraknak, olyankor érthetően nagy a kísértés, hogy erre büszkék legyenek. Annyira, hogy ezt ne isteni ajándéknak, hanem saját nagyszerűségüknek tulajdonítsák. Sőt, másoktól is elvárják az emiatti csodálatot. Nem véletlen, hogy a pszichológusok, pszichiáterek jelentős része súlyosan nárcisztikus. (Köztük maga a nagy Freud is. Nála nárcisztikusabb, a nárcisztikus viselkedést remekül ismerő, ám saját magán azt sohasem látó, önmagát istennek képzelő ember kevés volt. Érdekes módon, a modern pszichológia alapjait Freud mellett lerakó Jung nem volt ilyen; ő ugyanis hívőként végig tisztában volt vele, hogy mindezt a tudást Istentől kapta.)

* * *

Az emberiség egyre erőteljesebben igyekszik felülírni a természet törvényeit, egyre inkább képzeli magát Istennek. Lehet, hogy ezt sátáni sugallatra teszi; a bátrabb, biblikusabb gondolkodásúak ezt ki is merik mondani. Mindenesetre amikor a tettek felül akarják írni Istent, az univerzumot, az egyetemes rendet, akkor a következmények is transzcendensek lesznek. Ha ezt tagadjuk, azzal nem csak az egész Ószövetséget kérdőjelezük meg, hanem saját magunkat is ámítjuk. Lehet vehemensen felháborodni, ha valaki a németországi árvizeket isteni eredetűnek titulálja – csak épp nem érdemes. Nem biztos, hogy büntetés, sőt, lehet inkább figyelmeztető jel az emberiség számára. (Ahogy a koronavírus járvány is az.) Németország élen jár a szivárványkultuszban, a foci EB alatt teljesen ki is maxolták. A szivárványt, mint Isten örömhírének bibliai jelét, a meleglobbi kisajátította. Istennek nem tetsző életmódjának, annak népszerűsítésének jelképévé tette, s vannak, akik úgy vélekednek, ennek a bűnnek jött most el az isteni következménye.

A szivárvány Isten és az emberiséget képviselő Noé közötti szövetség jele volt az égen. Az Úr ezzel ígérte meg, hogy több özönvizet nem zúdít ránk.

Egy szövetségnek azonban két oldala, két szereplője van. Az ember épp most rúgja fel e szövetséget. Azzal, hogy minden rólunk, az individumról, az egónkról szól. Hogy ósdinak, maradinak kiáltjuk ki nem csak az egyházat, de a hívőket is. Hogy az ember nem csak elfordult Istentől és függetlenítette magát tőle, hanem már a helyébe is akar lépni. Ezért a súlyos figyelmeztetés. És nem véletlenül Németországban (és Németalföldön, Hollandiában). De a németek ezt sem fogják, nem is akarják megérteni. Ők mindig óriás küldetéstudattal, igazságuk biztos tudatában, fejjel rohannak előre. És mindig a falig, amíg be nem verik.

Ha a német árvíz Isten büntetése, akkor vajon a 30 ezer magyar Covid-halott is az? – tehet fel ismét egy frappáns, ravasz kérdést az egyszeri magyar liberális. Igen – és nem. A Covid valóban Isten figyelmeztetése, de nem csak nekünk, magyaroknak, hanem mindenkinek. Nyugodtan lépjünk túl azon a hamis narratíván (még ha az ellenzéki propaganda nem is képes túllépni rajta), hogy nálunk a világon az egyik legmagasabb a halottak aránya. A többlethalálozásban (tehát abban, hogy mennyivel haltak meg többen az előző évekhez képest) valahol az átlagnál kicsit jobb helyen állunk világszinten. Vagyis attól, hogy nálunk mindenkit Covid-halottnak tekint a statisztika, akiben benne volt a vírus, attól még a nagy részük olyan betegségben halt meg, amiben sajnos amúgy is hamarosan életét vesztette volna. Ezek a betegségek pedig – szintén nem csak nálunk, hanem világszerte – nagyon sok esetben az egészségtelen életmódra vezethetőek vissza. Ez pedig ok-okozati következmény. Az ember felül akarja írni a természetet, Istennek képzeli magát. Azt gondolja például, hogy ő büntetlenül ihat akármennyit, legfeljebb csak sokat kell tőle vizelnie, ennyit tesz a kauzalitás törvénye (ahogy a merovingiai is megállapította a Mátrix 2-ben), nem pedig azt, hogy belehal az alkoholba.

A természetet, a kauzalitást, az ok-okozati viszonyokat, a következményeket az ember nem képes felülírni.

Isten nem büntet, hanem figyelmeztet erre. Bárhogy is görcsölnek azok, akik élen járnak a földi – és a transzcendens – valósággal szembemenő próbálkozásokban, mind kudarcba fullad. Így vagy úgy, de végső soron bukásra vannak ítélve. Vagy az LMBTQ lobbi bukik el és szűnik meg, vagy az egész emberiség.