Az igazi Istennel (ha létezik) fel lehet valahogy venni a kapcsolatot?
Amint már leírtam, a vallásokat hamisitványnak tartom, nem hiszek a Bibliában, a Koránban, az Avesztában stb. sem, mert ha ezekben van is igazság, a sok emberi gondolat, amit hozzá adtak, eltorzította.
De ha létezik VALAMILYEN Isten, aki egy személy, miért nem lehet elérni? A deisták szerint megteremtette a világot, aztán magára hagyta. De utána hova ment?
Sehol sem lehet elérni?
Lehet a Bibliát olvasni annak aki akarja, mert vannak benne jó dolgok is, ráadásul az európai alapműveltség része.
De szerintem nem kell belőle kritikátlanul elfogadni mindent.
"Amint már leírtam, a vallásokat hamisitványnak tartom, nem hiszek a Bibliában"
Akkor te nem tudod felvenni a kapcsolatot Istennel, mert azt csak Jézuson keresztül lehet
Feltéve, ha a keresztény Isten és Jézus valódiak lennének, ez azonban kétségbe vonható.
És innentől fogva be lehet fejezni itt a kereszténység reklámozását.
"Feltéve, ha a keresztény Isten és Jézus valódiak lennének, ez azonban kétségbe vonható."
Nem vonható kétségbe, minden cáfolat megdőlt, Jézus isteni mivoltja és a Biblia igaza igazolva van
"És innentől fogva be lehet fejezni itt a kereszténység reklámozását."
A tolerancia és a liberalizmus jegyében:) Amit keresel, azt sosem fogd megtalálni, mivel az igazságot eleve kizártad. Nem mellesleg ez a fajta kizárása Jézusnak körkörös érvelés
Innentől kezdve lehet folytatni a kereszténység reklámozását
"Nézd, feltettem egy kérdést, a valláskritika rovatban, ahol világosan jeleztem, hogy nem kérek a vallások szent könyveiből"
Csakhogy így a kérdésed és ez a megjegyzésed ellentmondásban sodort, mivel Istennel való kapcsolatfelvétel módját csak a Biblia írja le. Vagy akkor kamuzzunk? Jó! Rajzolj egy pentagrammot, éjfélkor állj a közepére és gyújtsd fel magad. Ekkor kapcsolatba kerülsz Istennel.
Attól, hogy a Bibliának igazolták bizonyos részeit nem jelenti azt, hogy valóság lenne az egész. Az Íliászt is igazolták egy bizonyos mértékig, a köré szőtt történetek istenekről azonban feltehetően kitalált.
Jézus sincs megfelelően igazolva, ugyanis nem elég, hogy egyetlen egy apró korabeli írás sem maradt róla, még a tanításait és az életét feldolgozó evangéliumok is csak utána íródtak. Persze létethetett egy történelmi Jézus pl. Tacitus írása alapján, de az más kérdés, hogy utána milyen legendák kötődtek hozzá.
"A tolerancia és a liberalizmus jegyében"
Leírtam, hogy mit gondolok a bibliai hitről, mit kell akkor arról beszélni, arról, amit eleve kétségesnek tartok?
Ismerem, olvastam a Bibliát, de nem győzött meg.
"Csakhogy így a kérdésed és ez a megjegyzésed ellentmondásban sodort, mivel Istennel való kapcsolatfelvétel módját csak a Biblia írja le. Vagy akkor kamuzzunk?"
Nem érted meg, hogy nem hiszek a Bibliában?
Tűnj már innen.
"Attól, hogy a Bibliának igazolták bizonyos részeit nem jelenti azt, hogy valóság lenne az egész."
Ez így általánosságban nem igaz. Az igazolt és a további tartalom típusától függ, hogy az előzetes igazolások a későbbi részeket igazolhatják-e vagy sem. A Biblia pont egy ilyen mű, mivel az egész könyv egy többszörösen összefüggő logikai hálót alkot
"Az Íliászt is igazolták egy bizonyos mértékig, a köré szőtt történetek istenekről azonban feltehetően kitalált."
De ez nem bizonyítja, hogy a Biblia is ilyen. Az Iliász többi része nem igazolható logikailag vagy természettudományosan, de ehhez a Bibliának semmi köze. Kb. azt mondod, hogy ha egy könyvről bebizonyosodik, h nem igaz, akkor az összes könyv kamu.
"Leírtam, hogy mit gondolok a bibliai hitről, mit kell akkor arról beszélni, arról, amit eleve kétségesnek tartok?"
Dehát erre előre válaszoltam a 26-osban.
De én nem fűzném tovább a szót, leírtam a véleményem, a kérdéshez nincs több hozzáfűznivalóm
"Ismerem, olvastam a Bibliát, de nem győzött meg."
Rendben, tudomásul veszem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!