Keresztények miért nem fogadják el a melegeket?
Kedves Kérdező
Mit jelent az nálad, hogy nem fogadják el a Tanúk?
A Tanúk nem avatkoznak bele senki életébe. DE ha valaki szeretne keresztény életet élni, akkor változtatnia kell. Ellenben nem keresztelkedhet meg.
Hogyan lehet valamit elfogadni, ha Isten határozottan tiltja.
Már ne is haragudj, de nem lehet megkeresztelt tagja a keresztény gyülekezetnek az, aki Biblia ellenes életet él.
A Biblia alapján ha nem hagy fel a helytelen életével, kiközösítik a gyülekezetből. Azért kereszteljenek meg valakit, hogy utána kiközösítsék?
Nem lehet Isten népéhez tartozó aki tolvaj, hazug, parázna, bálványimádó, spiritiszta életet élő, dohányzó, vagy akár a saját neméhez vonzódó.
Ezzel Isten imádatát szennyeznék be, és Isten megvonná az áldását attól a gyülekezettől.
A homoszexuális életvitel, sőt az ilyen kívánság is bűn a Biblia szerint.
Ezeket a tisztátalan és illetlen vágyakat tisztátalan lelkek/szellemek, más néven démonok hozzák létre a bűnös emberben. Ezektől a démonoktól való szabaduláshoz nem elég a templomba járás, vagy a gyónogatás, az üres vallásos rituálék, sem a néma bálványok nem segítenek, hanem Isten megnyilvánuló természetfölötti erejére van szükség. Vannak olyan újjászületett keresztényekből álló keresztény gyülekezetek, ahol sikerrel alkalmazzák a démonok kiűzését a Krisztushoz megtért emberekből. Ilyen helyeken a homoszexuális emberek (és a lopók, paráznák, kábítószeresek) életvitele megváltozik a tisztátalan lelkektől/szellemektől való szabadulás után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!