Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miért támogatják...

Keresztények miért támogatják Izraelt és nézik el a palesztinok ellen elkövetett tömeggyilkoságokat?

Figyelt kérdés

Nem lehet nem észrevenni hogy általában véve a keresztények többsége minden szinten Izrael mellett áll. Ez számomra értehetetlen. Vallási és emberei oldalról nézve is.


Ha vallási megközelítésből nézem, a zsidók nem fogadják el Jézust. Egyszerű csalónak tekintik aki házasságon kívül született, az Újszövetséget pedig olyan könyvnek ami az Ószövetséget veszi alapul de alapjaiban változtatja meg azt.

Az iszlám viszont prófétaként tiszteli Jézust, édesayját Máriát szintén tiszteli, egy fejezet kapta a címét róla a Koránban, az Evangélium pedig eredetileg Isten kinyilatkoztatása.


Emberi oldalát tekinte pedig méginkább értehetetlen sok keresztény hozzállása. Számos emberjogi szervezet, de még az ENSZ is háborús bűnnnek nevezte azt amit Izrael tesz a palesztinokkal. Nagyon sok palesztin civilt gyilkolnak meg. Nőket, gyerekeket. Nem látom hogy ezt elítélnék. A pápa is csak annyit mondott, fejezzék be harcokat, de semmi mást. Nem tudom, biztosan van olyan keresztény aki elítéli a civiliek elleni támadást mindkét oldal esetében, de nem jellemző vagy nem ez jelenik meg a médiában.


Nem várom keresztényektől hogy a muszlimok oldlára álljanak, de azt igen hogy legalább legyenek pártatlanok.



2021. máj. 20. 23:20
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/255 anonim ***** válasza:
0%

"Nem emlékszem, hogy láttam volna Izrael-párti bejegyzést, amely megemlitette volna a holokausztot."


Mert én azt gondolom, és ez a saját válaszom a kérdező kérdésére, hogy a keresztények azért is állnak Izrael mellé, mert Izrael kihasználja a holokauszt szörnyű emlékét, ezért szolidaritásból a keresztények mindig gondolkodás nélkül Izrael mellé állnak.


Csakhogy Izrael állam nem egyenlő minden zsidóval. Én is elítélem a holokausztot, de ez nem ok arra, hogy szótlanul nézzük ahogyan Izrael kihasználva brutális erőfölényét elűzzön a lakhelyükről vagy megöljön embereket.


Abdullah

2021. máj. 21. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/255 anonim ***** válasza:
9%

"Nem vette volna el, vagy vissza? Őseik hatalmas áldozatok árán szerezték meg azt a földet, amit hitük szerint nekik ígért Isten. Ők már akkor ott éltek, amikor iszlám még csak az emberek képzeletében se létezett, arabokat pedig még nem is láttak arra."


És ez kit érdekel? Ez szerinted feljogosítja a zsidókat hogy odamenjenek, kiirtsák a palesztinokat és elvegyék a földjüket? Ilyen alapon bárki megölhetné a másikat ls elvehetné a földjét. Ez is mutatja egyes keresztények még a népirtást is elfogadhatónak tartják ha muszlimok az áldozatok.

2021. máj. 21. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/255 anonim ***** válasza:
0%

Izrael állam tulajdonképpen ugyanolyan hódító fasiszta politikát folytat, mint amit a németek tettek a világháborúban.


Embereket kitelepíteni, életteret szerezni, ha kell terrorizálni őket hogy menjenek el, ha ez is kevés akkor megölni őket.


Abdullah

2021. máj. 21. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/255 anonim ***** válasza:
0%

"Ha Izrael el akarta volna űzni az arabokat, akkor nem élne vagy két milló arab Izraelben."


Ha Izrael nem akarná elűzni az "arabokat" akkor lehet hogy 12 millió palesztin élne ott.


Abdullah

2021. máj. 21. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/255 anonim ***** válasza:
9%

"Izrael állam tulajdonképpen ugyanolyan hódító fasiszta politikát folytat, mint amit a németek tettek a világháborúban.

Embereket kitelepíteni, életteret szerezni, ha kell terrorizálni őket hogy menjenek el, ha ez is kevés akkor megölni őket."


Így van, és egyszerűen nem fér a fejembe hogy pont a zsidók hogy tehetik ugyanazt a palesztinokkal mint amit a nácik tettek velük. Ha van nép aminek meg kellene állítania az ilyen népirtásokat az a zsidó, ehelyett élen járnak a népirtásban.

2021. máj. 21. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/255 anonim ***** válasza:
15%

"Így van, és egyszerűen nem fér a fejembe hogy pont a zsidók hogy tehetik ugyanazt a palesztinokkal mint amit a nácik tettek velük. Ha van nép aminek meg kellene állítania az ilyen népirtásokat az a zsidó, ehelyett élen járnak a népirtásban."


Szerintem ez inkább a vezetőik miatt van. Illetve bejön a képbe, hogy a zsidók önmagukat kiválasztott népnek tartják, a többi néphez képest.


A keresztények pedig azért támogatják őket - ez csak az én véleményem persze - mert:


1. USA a barátjuk, Izrael az USA előretolt bástyája. Izraelt ellátta atomfegyverekkel is.

2. Tele vannak pénzzel, és befolyásosak a nemzetközi üzleti életben.

3. Állandóan felemlegetik a holokausztot, ezért szolidaritásból mindenki melléjük áll.


Abdullah

2021. máj. 21. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/255 anonim ***** válasza:
100%

Pont az előbb mondta itt valaki, hogy nem a zsidók emlegetik a holokausztot, hanem ti.

Ami azt illeti, én eddig a palesztinokkal szimpatizáltam, de ezt a feneketlen gyűlölködést látva a részetekről.....

2021. máj. 21. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/255 anonim ***** válasza:
0%

"én eddig a palesztinokkal szimpatizáltam, de ezt a feneketlen gyűlölködést látva a részetekről....."


Palesztinokkal szimpatizál, persze :) És most hogy leírtuk mi a helyzet, átálltál a népirtók oldalára?

2021. máj. 21. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/255 anonim ***** válasza:
19%

"Pont az előbb mondta itt valaki, hogy nem a zsidók emlegetik a holokausztot, hanem ti."


Azért mert valaki azt mondta, az nem azt jelenti, hogy igaza van.


Én nem gyűlölök egy embert sem, ha látnám, hogy egy zsidó ember veszélybe kerül én odamennék és megmenteném !


Izrael állam politikáját bíráljuk, aki évtizedek óta embereket üldöz el, menekülttáborokba zár, és ha ez is kevés hogy elmenjenek, akkor bombázza őket.


Én vagyok a sértő, mert elmondom hogy mi történik ?


Abdullah

2021. máj. 21. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/255 anonim ***** válasza:
0%

"Mivel Izraelnek nincs ilyen szándéka, ezért nem lehet népirtás."


Izrael egyértelműen civileket lő szándékosan azért hogy eltüntesse a palesztinokat arról a területről. Ez népirtás.



"Nem, az örmények másfél milliót mondanak, az 1 millió független kutatók által becsült szám."


Mindenki mást mond. Törökország néhány éve felajánlotta hogy hozzanak létre egy történnészekből álló nemzetközi bizottságot ami kivizsgálja mi történt és készek voltak elfogadni, bármi is lesz az eredménye. Az örmények ezt visszautasították csak azt hajtogatják hogy Törökország fogadja el a népirtás tényét. Ebből már világosan látszik kinek van igaza. Egyébként a világ államainak 90%-a nem is tartja népirtásnak.



"Sokat elárul ez rólatok ám..."


Mivel ez rágalmazás, és közösség elleni uszítás még jó hogy bűntetőjogi eljárásnak vetették alá.



"Nem ez történt, bár lehet nektek ezt kell hirdetni."


Ez aztán bizonyíték :) Ha te mondod biztos úgy van :) Hát mi történt? A törökök unatkoztak a háború közepén és úgy döntöttek kiirtják az örményeket? :) Csak mondom hogy Törökországban ma is élnek örmények és sok más keresztény de Örményországban nem élnek muszlimok.



"Útközben akkor nem halt meg ennyi zsidó, amikor a németek vitték őket koncentrációs táborba. Ráadásul akárhogy nézzük, itt bizony az örmények felét kiirtották a muszlimok. Amit találtam, hogy kb 2 millió örmény élt azon a részen, ebből a népirtás áldozata 1 millió (örmény források szerint másfél)."


Az Oszmán állam a háború közepén saját katonáit sem tudta ellátni. Ha az lett volna a cél hogy kiirtsák az örményeket akkor ott helyben megteszik. Nem utaztatják őket ezer kilóméteren át ami hatalmas összegekbe került. A háború után volt egy görög-török lakosságcsere. Azt már jobban megszervezték és nem haltak meg út közben. Egyébként ilyen áttelepítés Európában is volt, a Szovejtúnióban kis túlzással évente volt, amiben milliók halhattak meg de érdekes módon a keresztény világ azokat nem tartja népirtásnak. Gondolom azért mert főleg muszlimokat telepítettek át és muszlimok haltak meg.



"Ha célzottan a civileket lőné, akkor már nem lenne palesztin civil. Ennyire nem kéne hülyének nézned senkit, Izrael jelenlegi katonai erejével néhány nap alatt a földdel tudná egyenlővé tenni az egészet."


Ha Izrael néhány nap alatt meggyilkolna 1-2 millió palesztint, az azért mindenkinek feltűnne. Ha lassan csinálják, megpróbálhatják behazudni hogy csak védekeznek meg hogy csak terroristákat lőnek és a többi hazugság.



"Akkor miért lövik napi több ezer rakétával őket? Ezzel hirdetik az iszlám békét?"


Természetesen ez sem helyes, de a palesztinok rá vannak erre kényszerítve. Nincs más fegyverük csak ezek a házi készítésű rakéták. A gettóba zárt zsidók is fegyvert fogtak a nácik ellen. Őket is terroristának tekinted?



"Ki kényszerítette a palesztinokat arra, hogy napi több ezer rakétát lőjenek izraeli civilekre? Mohamed, a Korán, vagy maga Allah kényszeríti őket izraeli civilek bombázására?"


Izrael kényszeríti rá a palesztinokat.



"Amiket pedig te írsz, az tömény muszlim propaganda, abból is a rosszabb fajta. Szerintem téged fizetnek ezért."


Amiket leírtam, azok tények. Ti pedig ahogy szoktátok keresztény módra, hazudoztok és egy népirtó rendszert védtek, támogattok.

2021. máj. 21. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!