Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mit szólna Jézus a mai egyházhoz?

Mit szólna Jézus a mai egyházhoz?

Figyelt kérdés
szerintetek pozitív v negatív lenne a kritika

2021. ápr. 27. 17:43
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
78%

Jézus ugyanaz tegnap és ma, mindörökké. Semmi mást nem szólna, mint amit az evangéliumokban tanított.

Ahogy írták: az Egyház Krisztus teste, a testnek a tagjai meg különbözőek. Vannak köztük bűnösök is. Mit szólt ahhoz Jézus, hogy a maga választott 12 apostol közül egy elárulta? Az "én Bibliában" az szerepel, hogy nem az egészségesnek van szüksége az orvosra, hanem a betegnek. Jézus meg nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket.


"Az ortodoxok helyesen tették, hogy nem fogadták el a hazugságaitokat (pápa tévedhetetlensége, Mária dogmák)"

Kis egyháztörténet rád férne... Az ortodoxok elfogadnak mindent, amit az 1054-es egyházszakadásig a zsinatok kimondtak, így a pl. az efezusi zsinat ot, amin kimondták, hogy Mária Istenszülő, valamint hogy Mária örök szüzességét is. Mária mennybevételét is elfogadják, hivatalosan azért nem dogma náluk, mert ezt dogmaként már az egyházszakadás után mondta ki a Katolikus Egyház. De ez is mindig az egyetemes és apostoli tanítás része volt. Ha ismernéd az ortodoxokat kicsit is, nem állítanál ilyen zöldségeket. Nagyobb Mária-tisztelők, mint mi katolikusok. :))

2021. ápr. 28. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
39%

#21

Ne vedd el szerencsétlen kedvét, a szektavezértől, a nagy mágustól mást hallott, mit számít akkor a valóság. Az ortodxok pedig vagy sértésnek veszik egy ilyen szektás szavát, vagy jót röhögnek rajta. :D

2021. ápr. 28. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
71%
A neoproti szektavezérek szemérmetlenül hazudnak és ferdítenek, ha egyháztörténetről van szó. És sok vallási kérdéssel szemben ez objektíve bizonyítható történettudományi eszközökkel (forráselemzés, szövegvizsgálatok). Németh Sanya bácsi dumáját az efezusi zsinatról máig megmosolygom, jóformán csak a kötőszavakban nem kamuzott.
2021. ápr. 28. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
22%
Valláskritikába mér jön egy vallásos????
2021. ápr. 28. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 A kérdező kommentje:

a kommentjeitekből leszűrve tényleg jó lenne ha eljönne Jézus aki elmondaná a dolgok állását, ki mit csinál jól v ártott vele.

azt gondolom több negatív kritika lenne mint pozitív

2021. ápr. 29. 07:15
 26/31 anonim ***** válasza:
87%
Ha nem lenne egyház, akkor nem lenne hitem. Volt kötelező elsőáldozás, bérmálás, stb. Nagyon jó embereket ismertem meg ott. Sajnos a mai világ tele van bunkó emberekkel, mindenkire ráférne egy elsőáldozás legalább, kicsit tanulnának alázatot. Úgyhogy a mostani egyházat Isten ajándékának gondolom.
2021. ápr. 29. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
0%

A Wikipédia cikke az ortodox keresztényekről:


[link]


"

Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta. Az ortodox keresztények nem ismerik el azokat a dogmákat, amelyeket az első hét egyetemes zsinat után fogalmaztak meg nyugaton (ilyen a Szentléleknek az Atyán kívül a Fiútól származtatása, Mária szeplőtelen fogantatása). A keleti egyházak nem ismerik el a pápát a legfőbb méltóságnak.

"


[link]


"

Kizárólag katolikus zsinatok

IV. konstantinápolyi zsinat (869–870; a pápai primátus megerősítése)

"

2021. máj. 1. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
91%

"Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta."

Ámen. Végre ezzel el is dőlt, hogy pl a hitgyüli csak egy álkeresztény szekta, még az egyetemes zsinatokat se fogadják el, se az apostoli tanítást, amit az ortodoxok megőriztek.

2021. máj. 1. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
0%

Csak a katolikusok istenítik* öreg pápájukat, az ortodox keresztények és a protestáns keresztények sem ismerik el tekintélynek.


*: Isten Földi Helytartója címet viseli, amiben ha a római számokat megnézzük és összeadjuk: pont a 666 jön ki. :)

2021. máj. 1. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
77%

"*: Isten Földi Helytartója címet viseli, amiben ha a római számokat megnézzük és összeadjuk: pont a 666 jön ki. :)"

Hogy jön ki belőle a 666? Mert szerintem hazudsz, mutasd meg :)

Függetlenül attól, hogy nincs ilyen pápai cím, tehát duplán hazudsz, de számolj sátán hű szolgája.

2021. máj. 1. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!