A zsidók miért írnak így Jézusról? Mit gondoljak erről? Hogy lehet ez?
"Jézus tehát egyfelől törvénytelen gyerek (fattyú), másfelől pedig egy nem-héberrel (goj) való kapcsolatból származik, vagyis korcs."
"Jézus egy olyan tanítvány volt, aki elrontotta az ételt. Aki elrontja az ételt egy olyan embert jelöl, aki nyilvánosan házasságtörő életmódot folytat, és szégyent hoz tanáraira és szüleire."
"Jézus mágiát űzött, megtévesztette és félrevezette izrael népét. Jézus fölállított egy téglát és azt imádta."
"Jézus egy bálványimádásra csábító ember (mesit) volt, aki mágiát űzött és Izraelt tévútra vezette"
"Jézust megkövezték majd felakasztották."
"és megkérdezi mi a büntetése a pokolban. „Jézus” azt válaszolja: „a forró ürülék"
Az annak a tehetetlen dűhnek a folytatása, amikor Lázár feltámasztotta Krisztus és néhányan beárulták a főpapnak aki varázslásnak ítélte úgy, hogy kikelt magából és megszaggatta ruháját és azt tűzte ki hogy inkább Krisztus haljon meg mint az egész nép.
Mivel engedett a vakgyűlöletnek ahelyett, hogy józanul átgondolt volna, hogy sajnos Krisztus nagyobb pap mint ő, mivel erre hiúságból sem volt képes, megölését kezdeményezte. Ilyenkor persze nevének eltörlését is kezdeményezik.
Odáig merészkedtek papi hiuságukban, hogy írásba is foglalták amiket leirtál. Ez a papi gyűlöletet elterjesztették Izraelben nehogy valaki merjen megkeresztelkedni.
Annyira ezt az elkábult gyűlölet terjesztésével voltak elfoglalva, hogy nem gondolták végig, mi van ha tényleg Isten Fia?
De egy mégis volt közöttük:
33Amikor ezt meghallották, dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük. 34De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és egy kis időre kivezettette az embereket. 35Azután így szólt a nagytanácshoz: „Izráelita férfiak! Jól gondoljátok meg, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel. 36Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, és azt állította magáról, hogy ő valaki, csatlakozott is hozzá mintegy négyszáz ember, de végeztek vele; akik pedig bíztak benne, azok mind elszéledtek, és megsemmisültek. 37Azután az összeírás idején felkelt a galileai Júdás is. Sok népet állított a maga pártjára, de elpusztult ő is; akik pedig bíztak benne, azok is mind szétszóródtak. 38A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; 39ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok.”
Nohát kiderült hogy a szerencsétlen zsidóság Isten ellen harcol! Mivel a főpap indította el ezt a gyülölethadjáratot, Isten adott a zsidóknak 40 évet hogy kijozanodjanak, "kivonuljanak Egyiptomból" azaz a megtisztulás idejét adta nekik.
De esztelenségükben Krisztus elfogadása helyett hamis Messiást emeltek, egy zelotát aki harcba szállt a rómaiakkal. Nohát Isten azt mondta lejárt a gondolkodási, megtérési idő, lerombolom a Nagy Templomot, és nem engedem meg nektek hogy többé felépitsétek. Evvel a főpapi tisztséget is elpusztitotta, a sok farizeus és szaddeceus ott égett el a Templomban, amikor Titus serege felégette a Templomot.
Most helyette muszlim szikla mecset van ott. Bravó zsidók! Ahelyett hogy elégetnétek a Talmudot amiben a szentlelket szó szerint bemocskoltátok, még bologattok is előtte.
Hát nem olvastátok a sok általatok kivégzett prófétáktol, hogy nyakas nép vagytok? A megátalkodottságban, dühösségetekben messzire röpitettétek magatokat Istentől? Nem fogjátok fel hogy Isten Fia lerombolta a templomot mint ahogy megirta az evangélium, és "három nap" alatt elterjedt a római birodalomba és nagyon sokan megkeresztelkedtek? Felépitette a szívekben az új templomot? Még mindig nem értitek a lényegét?
"Tórában,gyalázzák Máriát.... "
Megjegyzem a Tórát jó pár száz évvel Jézus előtt irták, tehát nem igen gyalázhatják benne Máriát.
Elég sokat gyilkolták a zsidókat Jézus nevével, nevében, úgyhogy nem igazán csodálom, hogy nem szerették.
Mi sem igazán szeretjük a zsidókat, és elég sok minden rosszat kitaláltunk róluk. Ráadásul mi még ma is hisszük a kitalációinkat.
#13
Kicsit fordítva látod a dolgokat, mert a zsidók sajnos nem csak Jézust ölték meg, de sok-sok keresztényt kivégeztek, köveztek halálra. Lásd Szent István vértanú esetét, de rajta kívül még nagyon sok volt. Valószínűleg ezen üldöztetések hatására alakult ki a keresztényekben egyfajta ellenszenv velük szemben. Ami ugyan helytelen, de láthatóan volt alapja, elég véres alapja.
A Talmudban megfogalmazott állítások lényegében a zsidó nép tragédiája. Tragédiája, mert a vezetői félre vezették ezt a népet, mind a mai napig.
"A zsinagóga és az egyház útjai a század végére elválnak egymástól.
II. Gamaliel alatt a Jamniai Zsinat (legkésőbb 94ben) elrendeli, hogy
a zsinagógai istentisztelet hivatalos könyörgéseit egészítsék ki ezzel
a szöveggel: "A hitehagyottaknak ne maradjon reményük és
írtsd ki napjainkban sürgősen az arcátlan kormányzatot. A Názáretiek
(nosrim) és egyéb eretnekek (minim) pusztuljanak el egy szempillantás
alatt, töröltessenek ki az Élet könyvéből, nevüket ne írják az Istennek
tetszők sorába. Áldott légy Urunk, aki megtöröd az arcátlanokat..."
(Mysterium Kirche, Salzburg 1962. I.69. ). Ez a rendelkezés befejezett
ténnyé teszi a zsinagóga és az egyház szétválását, hiszen Jézushoz
tartozó zsidó a fenti szöveg előimádkozására sem, Amen értékű meghallgatására
sem vállalkozhatott. Az első és második század keresztényei még elmélkednek
arról, hogy ők az igazi zsidók és a zsinagógabeliek méltatlanokká
lettek a zsidó elnevezésre. De a harmadik századtól kezdve a kereszténységet
már nem tekintik zsidó eretnekségnek, hanem rögzül a máig ható szakadás:
aki Jézushoz tartozik, az nem zsidó és aki zsidó, az nem keresztény.
A csak Izrael fiaihoz küldött Messiást mint nép csak a zsidó utasítja
el magától. Tibeti keresztény, indián keresztény, néger keresztény,
stb. , ezek mind lehetséges elnevezések. Zsidó keresztény - ez az
elnevezés történetileg mind a mai napig lehetetlenné vált. Ha egy
zsidó a történelmi századok során kereszténnyé lett, elveszítette
zsidó népiségét, s lett belőle magyar-, német-, stb. keresztény. Hogy
a jövőben megváltozhatik-e ez a kölcsönös kizárás (aki zsidó, az nem
keresztény; és aki keresztény, az nem zsidó), meg nem mondhatjuk.
De egyelőre nincs más nép, amely mint nép elutasítaná Jézust, a Messiást,
csak a zsidó." Bullányi Gy. KIO 804o.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!