A keresztény hívők miért nem állnak ki az egyház által szexuálisan bántalmazott emberek mellett?

A Válasz Online objektív írása régebbről, kiegészítésnek az objektív képért a kérdezőnek:

[link]

Dani - áldozat álnéven

Brúnó - elkövető

" Mindenki jót mond tehát Brúnóról, senki sem ad hitelt a problémás, „rossz társaságba keveredett”, saját neméhez vonzódó fiú vádjának... "

" Pedig ha már akkor, a kétezres években hisznek neki, valóban sokkal korábban ki lehetett volna tenni Brúnó atyát az egyházból – megelőzve ezzel további eseteket. Az eltérés Dani és az egyháziak értelmezése között abban áll, kinek mekkora felelőssége van abban, hogy a feltárás akkor elmaradt. Dani szerint Udvardy a hibás, az egyháziak meg azt mondják, a fiú nem ment vissza az egyeztetett, megbeszélt időpontra – utóbbi tényt egyébként Dani is elismeri. "

...

" S hogy végül elítélik-e Brúnót a magyar bíróságok valamelyikén? Nos, nem. A feljelentő az egyházmegye, csakhogy annak nincs személyes érintettsége, a szülők és a sértettek pedig nem óhajtanak vallomást tenni. Olyannyira nem akarnak állami eljárást, hogy még meg is orrolnak Sülleire, amiért a helynök a nevüket a rendőrségnek átadja. Sértettek és tanúk tehát az állami igazságszolgáltatás előtt nincsenek – az ügyet a rendőrség jobb híján lezárja. Már csak ezért sem írhatjuk le Brúnó valódi nevét: az állam törvényei szerint nem biztos, hogy bűncselekményt követett el, ám ha igen, elítélve akkor sincs. Egyházilag el van: Dani bejelentésétől másfél év alatt a pap kizárásáig jut az ügy – Rómát többször is megjárva. A főegyházmegye pedig maga fordul a rendőrséghez saját papja elleni vádakkal. Ezek márpedig a legkevésbé sem az eltussolás jellemzői. Sebestyén Balázsék tehát csúnyán mellényúltak, amikor épp a Brúnó-üggyel kapcsolatban szörnyülködtek azon nagy nyilvánosság előtt, hogy míg a világegyházban van öntisztulás, itthon csak a „tagadás, elutasítás, eltussolás” dívik.

Dani mindenesetre a műsor után sem áll le, s mint cikkünk elején jeleztük, Udvardy veszprémi érseki beiktatására toboroz embereket és sajtót még augusztusban is, hogy 31-én nyílt színen kérje majd számon az érseket. A pedofil ügyek kivizsgálásának hatékonyabbá tétele persze van olyan fontos, hogy ne finnyáskodjunk a módszerek miatt – csakhogy ezzel azt a célt Dani biztosan nem éri el. Ferenc pápa esélyesebb e téren, ő pedig már gondoskodott a szükséges reformokról: az egyházfő május 7-én kelt apostoli levelében írta elő jól működő bejelentőrendszer létrehozását ezekre az ügyekre, egy éven belül tehát minden magyar egyházmegyében is lesz ilyen, kötelező jelleggel – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyén és az Udvardy vezette pécsin pedig már az előírt határidő előtt megalakultak a szükséges bizottságok.

Kíváncsiak voltunk, valójában mit is akar hát Dani három évvel Brúnó kipaterolása után. Hosszan nem kívánt megszólalni cikkünkben, annyit azonban elárult: sem polgári pert nem tervez az egyház ellen, hiszen „akik fölneveltek, azokról nem akarok pénzt lehúzni”, s nyitottnak mutatkozott még arra is, hogy elengedje az Udvardy elleni vizsgálat követelését. Sőt. Szerinte az érseki beiktatás megzavarásától sem kell félnie senkinek: csöndes, papírlapos demonstrációt tervezett eredetileg is, de minthogy az utóbbi napokban családi nehézségei adódtak, az sem biztos, hogy lesz energiája odamenni. „Csak annyit szeretnék, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot. Ne is tőlem személy szerint, hanem minden érintett pap nevében minden áldozattól.” "

Igen, a média felül-, az egyház pedig alulkommunikálja az egészet, csakhogy mindkettő egyformán hamis kommunikáció!

Mondom, ne gondold, hogy a média által végzett "oknyomozás" mindenfajta ideológiai indíttatástól mentes, objektív és pártatlan igazság.

Én speciel nem akarok semmit sem eltussolni, de nem is kelek kapára-kaszára, mert nem tudom, hogy kinek higgyek. Én azért fizetem az adót, hogy az erre kirendelt hatóságok elvégezzék ezt a feladatot. Nem az én tisztem eldönteni, hogy ki bűnös.

De ne tegyünk úgy, hogy ez az egyház sajátja. A Sipos Pál ügye miért nem került nyilvánosságra évtizedekig például? Azt is eltussolták? És az ellen kinek lenne feladata tiltakozni és tenni?

Szerintem egy csomó mindenben egyetértünk, kérdező, szerintem is óriási probléma, de ez mélyebbre nyúlik, mint az egyházi intézmények. Annyira az igazságtételre fókuszálsz, hogy azt figyelmen kívül hagyod, hogy miért gondolkodnak és cselekednek az emberek úgy, ahogy. Csakhogy ez nem megoldás.

Gonfolod, hogyha az egyházak elviszik a balhét, akkor megszűnnek a gyermekmolesztálások az állami intézményekben? És úgy gondolod, hogy világszerte emberek milliárdjaiba nem szorult annyi tisztesség, hogy ne ítélnék el a gyermekek megrontását.

Én úgy gondolom, hogy a bűnért a bűnös feleljen, és ne tegyük meg az embertömegeket bűnrészesnek. Hollywoodban sem vádolták meg bűnrészességgel mindama ismert színészeket és filmeseket, akiknek tudomásuk volt Weinstein viselt dolgairól. Én nem a hívek vagy színészek felelősségét vitatom, de a felelősség nem azonos a bűnelkövetéssel.

És úgy gondolod, hogy világszerte emberek milliárdjaiba nem szorult annyi tisztesség, hogy ne ítélnék el a gyermekek megrontását?

Ez költői kérdés akart lenni, nem kijelentés.

„A média is alulkommunikálja a dolgot. A bántalmazások töredéke kerül a hírekbe. Sőt a bántalmazások töredéke jut el a feljelentésekig, a feljelentéseknek megint csak töredéke kerül a hírekbe.”

Úgy értem, hogy a többi közösség viszonylatában. Valóban nem derül fény minden egyházi személy által elkövetett visszaélésre, de még kevesebb derül ki mondjuk tanárok által elkövetett visszaélésekből. Ez persze nem mentesíti az egyházat a felelősség alól, csak abba a hamis hitbe ringatja az embereket, hogy ez az egyház sajátossága, és hogyha mondjuk az egyházban megoldódik (értsd, felszámolják az egyházakat), akkor mással nem kell foglalkozni.

Én csak azt mondom, hogyha az egyházaknak durván a körmére nézünk, hogy ezeket felgöngyölítsük (emellett én abszolút kiállok), akkor ezt tegyük meg minden olyan intézménnyel, ahol gyermekek felnőtteknek vannak kiszolgálva, iskolákat, kórházakat, edzőtáborokat beleértve. És ne csak szexuális bántalmazások terén, hanem mindennemű testi és lelki nyomorítás terén, hogyan okoznak a különböző iskolai megszégyenítések a felnőtt életében évtizedes viszonylatban problémákat.

Ezért is mondtam, hogy a kérdezővel is egyetértek, és meg is értem a felháborodását, ezek nem valami csip-csup ügyek, emberek életét teszik tönkre vagy okoznak olyan károkat amiket élete végéig cipelhetnek. Szerintem a legnagyobb probléma az elidegenedés, hogy egy áldozat nem számít támogatásra, szégyenként éli meg, amit nem szabad elmondani. Mert abban biztos vagyok, hogy (k/d)urva nehéz elmondani ezt valakinek. És én ezért nem arra bátorítanék, hogy álljanak ki az áldozatok a nyilvánosság elé. Az régen rossz, hogyha ehhez a nyilvánossághoz kell forduljon valaki, mert ki a franc akarja, hogy az egész világ tudja, hogy hogyan alázták meg. Ez nem olyan, amit az ember a nyilvánosság elé akar tárni. Ahhoz, hogy az áldozatok merjenek szólni, a diszkréciót is biztosítani kell, hogy ne az legyen, hogy egy reggel arra ébred, hogy ott van a háza előtt a sajtó, és faggatják, hogy mondja már el ország-világnak élete legszörnyűbb emlékét.

Viszont azt is fontosnak tartom, hogy a vádlott is kapjon lehetőséget védekezni, mert láttuk nem is oly rég a #metoo-nál, hogy hogyan fordul az egész boszorkányüldözésbe, hogyan használják fel egyesek bosszúállásra. Nem a nyilvánosságnak a dolga ítéletet mondani az adott ügyben.