A keresztény hívők miért nem állnak ki az egyház által szexuálisan bántalmazott emberek mellett?
Azért ez nem egy ennyire egyszerű kérdés. Az egyházak nem puszta karitatív szervezetek, hanem hívek szociális közösségei is. Te azt várod, hogy a hívek kezdjék el szétszaggatni a saját közösségüket azért, mert a média felülreprezentálja az egyházi körökben elkövetett visszaéléseket.
És most nem felmenteni akarok ezzel senkit. Én is úgy gondolom, hogy az egyházakra bizony ráférne, hogy a hívek nyomást gyakoroljanak rájuk. Nem feltétlenül tüntetéssel, de érdekérvényesítéssel. De azt is tudom, hogy ez valahol olyan, mint egy család. Az ember nem azért fogad valakit testvérének, hogy egy kívülálló nyomására ellene lépjen fel.
A média számtalanszor bizonyította, hogy ideológiai alapon szemben áll a vallásos közösségekkel. Így a vallásosok szempontjából elég nehéz hitelt adni annak, aki egyébként szakmányban agitál ellenük. Ez pedig a média bűne, hogy nem tudott annyira pártatlan lenni, hogy a vallásosok higgyenek neki. De nekik a jó sztori meg a botrány hívogatóbb volt, mint a szakmai integritás, és eljátszották ezt a bizalmat.
Tüntetni szerintem azért nem szerencsés, mert nem tartom egy jó stratéhiának. A protestálás valami ellen szól, és nem valami mellett. Márpedig szetintem káros, ha az álláspontukat valami ellenében fogalmazzuk meg, és nem valami mentén. A tüntetések örök rákfenéje, hogy vállalhatatlan szempontokkal és emberekkel kerül egy oldalra, mert valamivel szemben nagyon sok dolog van, valami mentén meg csak néhány.
Ld. pl SZFE tüntetés, amire a politikusok karvalyként próbáltak lecsapni, mert be akarták csatornázni a saját politikai érdekeiknek. Ha a hallgatóknak nincs annyi integritásuk, hogy ezt mereven elutasítsák, ezt is eltérítették volna. Ehhez az kellett, hogy a hallgatók valamiért álljanak ki, és nem az ellenségkép volt a lényeg.
Ebből én úgy gondolom, hogy a hívőknek is hasonlóan integráns egységet kéne képezniük magukból, és az identitáspolitikai kereszténységet maguk mögött kéne hagyniuk. Így lehetne igazán nyomást gyakorolni, és az egyházakat jobbá tenni, hogy a hívek igenis merjenek kezdeményezni és irányítani. Ehhez viszont elengedhetetlen annak a gondolatnak az elvetése, hogy a vallás magánügy.
Sokaknak a vallás hobbu, valami olyasmi, amire időt szakítanak a szabadidejükben. Így nem fog menni. Ez viszont már erősen a korszellemben gyökerezik.
"Te azt várod, hogy a hívek kezdjék el szétszaggatni a saját közösségüket azért, mert a média felülreprezentálja az egyházi körökben elkövetett visszaéléseket."
Nem szétszaggatni, olvas el amit linkeltem nektek, ott az utolsó hozzászóló tökéletesen leírja.
A média nem reprezentálja felül, az egyház reprezentálja alul(!) Erről szól az egész felháborodásom, hogy próbálják eltusolni, és egymást bevédeni a bűnelkövető pedofil szexuális ragadozók!
"De azt is tudom, hogy ez valahol olyan, mint egy család. Az ember nem azért fogad valakit testvérének, hogy egy kívülálló nyomására ellene lépjen fel."
Az ember nem azért küldi hozzájuk a gyermekét, hogy a pap a pecsét fogdossa, molesztálja!
A tüntetést én is elvetettem, többször is, de ettől függetlenül szerintem meg lehetne csinálni, ha nagyon akarnátok. Én biztos kimennék, és kiállnék az áldozatokért egy olyan elnyomó rendszer ellen, ami százával teszi tönkre gyermekek életét Isten nevében.
Azt mondod a vallas magánügy. Itt nem(!) vallásról van szó, hanem bűnöző papról, és azoknak áldozatairól, ez nem vallási kérdés!
Akkor most kiemelem a kontextusból az előző kérdésemben kapott válaszomat, és bemutatom nektek (de a linkelt kérdés ott van, el lehet olvasni aki akarja az egészet):
47/48 anonim ***** válasza:
Nem azt látom, hogy "az" egyházat támadná bárki is. Hanem annak a mindenkori felelős vezetését és (a kitudódott információk alapján) gyomorforgató eljárását.
Mindannyiunk erkölcsi kötelessége fellépni ellene.
Kishitűség azt hinni, hogy csak imádsággal lehet változtatni.
Ha mindenki továbbadná felháborodását csak a saját lelkipásztorának, nehezen hiszem hogy ne hallatszana odafent is a hívők egybehangzó tiltakozása.
Erről beszélni kell és nem magunkban, szemlesütve, szégyenkezve hümmögni. Nem nekünk kell magunkat szégyellni, hanem azokat kell megváltoztatni, akik ehhez eddig asszisztáltak. Ugyan miért tennének bármit is, amíg a hívek csöndben elviselnek minden piszokságot?
#29 Herr Ziege: "Amikor valaki pedofil papról beszél, ... elővehetnénk a pedofil villanyszerelőket, vagy a pedofil bádogosokat is"
Miután mindenkit gőgösen leostobáztál, emlékeztetnélek arra, hogy az egyház nem alkalmi fusimunkát végez, hanem egy széles társadalmi rétegnek mutatja meg, milyen erkölcsi értékek mentén kell élje az életét.
Amikor az egyház vezetése menti a bűnöst és támadja az áldozatot, akkor ezt az alapvető, mindennél fontosabb feladatát dobja szemétre. Nem az egyház miatt szégyelli az ember magát, hanem a vezetése miatt.
Sértőnek érzem azt is, hogy úgy teszel, mintha hívőként nem szabadna tiltakoznunk, csak az ateistáknak. Mocskos szavakkal osztod ki aki nem ért veled egyet, biztosíthatlak, hogy nem te reprezentálod itt a hívők nagy többségét.
Vidiripi
"...valójában ti is el akarjátok tusolni ezeket az ügyeket, és alul akarjátok reprezentálni!"
Nem akarják/akarjuk eltusolni de a legtöbbünk nem ért egyet a tüntetéssel!
- Idézet a cikkből!
"Az egyik M. atya története, amelyet először az Index, majd a 444 mutatott be. A pannonhalmi bencések a kezdeti bizonytalan lépések után beleálltak abba, hogy a gyerekvédelem az ő ügyük. Egyetlen molesztálási ügyből - az áldozatok kiállásának és a szerzetesrend folyamatos munkájának köszönhetően - számtalan beszélgetés, workshop, konferencia, gyermekvédelmi szabályzatok, sőt képzőművészeti kiállítás jött létre. Pannonhalma példát mutatott nem csak egyházi intézményeknek, hanem világi iskoláknak is."
- Bizony van kezdeményezés! De van egy nagyon fontos momentum a cikkben. Kiemelem, "az áldozatok kiállásának"!
Igen kellenek az áldozatok hogy hitelt adjon a dolognak és komolyan vegyék ezt a dolgot! Mert ezek nélkül gyorsan kifullad a dolog!
"A másik egy áldozat éveken át tartó küzdelme, amelynek többek között az lett az eredménye, hogy a magyar püspökök legalább általánosságban bocsánatot kértek „az elkövetők helyett”."
Egy áldozat részeredménye. Ez is több mint a semmi és kezdetnek nagyon is jó!
- És ki érti ezt?
"...hiszen általános tapasztalat mindenhol, hogy a gyerekek (és a szülők) töredéke jelenti csak a zaklatást."
A gyerek nem mondja, na de hogy a szülő sem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!