A római katolikusok a pokolra kerülnek? Sajnos a többségük bálványimádók és hallottakhoz imádkoznak. Jézus az egyetlen közbenjáró, neki kell imádkozni, nem hallottakhoz.
Emberhez beszélni vagy halotthoz beszélni nagyon nem ugyanaz! Nagyon más!
Emberhez beszélni természetesen lehet, szükséges is. A halottakhoz való beszédet és mindenféle kommunikációt a megholtakkal tiltja a Szentírás.
A római katolikusok nem fogják fel az élő és a halott ember közötti különbséget. Azt mondják, az is él! Ja, és hol, a purgatóriumban? Ott tisztulgat? Vagy szerintük már mindenki a mennybe megy? Az ő tanításuk szerint van a menny, a purgatórium, és a pokol, 3 alternatíva. (Zárójeles megjegyzés: a Biblia szerint a purgatórium eretnekség, a másik kettő rendben van.)
Egy cikk a római katolikusokról a Biblia alapján, kb mennyien üdvözülnek közülük.
A Biblia alapján akik hisznek, hitre jutnak és a hitük cselekedeteként bemerítkeznek (alámerítkeznek vízben), azok üdvözülnek.
Akinél megvan a hit (meggyőződés) Istenben, és ebben a hiben az alámerítkezés, arról nem érdemes, nem is lehet vitatkozni. Ahol egyik vagy másik hiányzik, ott már nem teljesen egyértelmű a dolog.
"a Biblia szerint a purgatórium eretnekség"
Remélem nem hazudsz és ezt idézni is tudod a Bibliából.
"A róMAi KaTOlikUSok NeM FOgjÁK FeL aZ ÉLő éS HAlotT eMBer köZÖtTi KülÖNbséGEt" :P
Ja, mert a római katolikusok nem láttak még holttestet soha a történelem során.
Nézd, ha képes vagy ostobának titulálni kétezer év alatt valaha élt többmilliárd embert pusztán egyetlen karaktetisztikájuk, a felekezeti hovatartozásuk alapján, akkor nem én vagyok az, aki bolondot csinál magából. Így a primitívebb ateisták szoktak "érvelni".
Hogy mit meg nem engednek maguknak egyesek...
Hát éppen ezt mondom én is.
A katolikusok nem gondolják azt, hogy az ember a fizikai testével teljesen azonos lény. A test az ember része, és nem az egésze. Különben Jézus hazudott a szegény Lázár történetében, és hazudott akkor, amikor azt mondta, hogy aki benne hisz, annak örök élete van, mert minden ember nyilvánvalóan meghal testben.
Ennek csak úgy van értelme, hogyha az ember lénye túlmutat a fizikai valóján. Ha valaki Krisztusban újjászületve huny el, akkor ha igaz, amit Jézus mondott, akkor nem szűnt meg lényegileg létezni, hanem élő, tevékeny lény maradt (hisz ezt jelenti az élet). A test halála tehát nem igazi halál mindenkinél.
Ezzel amúgy szerintem elvben minden keresztény egyetért, az is, aki azt mondja, hogy nincs testtől különálló lélek, csak ők ezt úgy fogalmazzák át, hogy az örök életet egy időben meg nem tapasztalt jövőbe helyezik, a katolikusok meg azt mondják, hogy egy térben meg nem tapasztalt hely,vagy állapot. A kettő szerintem tök ugyanaz. Nem kell ezt a halál dolgot túlértékelni, nincs akkora jelentősége, mint hisszük.
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ami tovább él belőlünk másik helyen/időben, az a lelkünk.
Az örökkévalóság állapotának térbeli vagy időbeli elválasztottsága ilyen szempontból mellékes. Mindegy, hogy azt mondjuk, hogy valaki nem a Földön van, hanem a mennyben, vagy hogy nem most él, hanem az eljövendő időkben. A végeremény ugyanaz. Isten az elválasztottságot úgyis feloldja, "eljön az Ő országa".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!