Isten miért engedte meg, hogy egy őrült 150 embert vigyen a halálba?
"Jó hir, hogy hamarosan véget ér ez a siralmas állapot, és senkinek nem kell sem félelemben, sem pedig kétségek között élnie"
Ez az a vallási hiedelem, amivel a végidőváró szekták becsalogatják maguk közé a megkeseredett, naiv embereket.
Bocsi de itt most te vagy az aki rosszul látja a dolgokat. Ez a világ így működik, fizikai törvények vannak amiket nem a túlvilágról irányítanak. De bizonyos határon belül akkor is szabadon cselekszel. Például nem tudok átsétálni a falon, de ha akarok csinálhatok egy bukfencet, vagy felmászhatok a szekrény tetejére. Vagy ha akarok foghatom a konyhakést és elvághatom vele valaki nyakát. Ha megteszem akkor ki lesz a hibás? Nyilván én, mert én határoztam el, az én fejemben fogant meg a gondolat, hogy ölnöm kéne. Ilyenek a világ törvényei.
Kérdezheted akkor, de hol van Isten ilyenkor? Ha Istent keresed ne a gyilkosságoknál keresd. Ott a válasz, hogy Miért NEM öltem? Mert nem engedné a lelkiismeretem, nem tudnám megtenni, egyszerűen nem lennék képes rá. Így működik Isten hatalma az ember felett.
Ezt a lelkiismeretet nyomta el a pilóta megint mondom a világ hatására. Miért Isten lenne ezért a hibás? Biztos vagyok benne, hogy vívodott magában a pilóta előtte. Az Isten hangja és a világ hangja volt, sajnos nem a lelkére hallgatott végül.
"vallási hiedelem, amivel a végidőváró szekták "
Ez nem hiedelem, hanem Isten elhatározása, amit ha hiszed ha nem, megfog valósitani. S nem csalogatok senkit.
Egyebek mellett érdemes megfigyelni, hogy amig Jehova akkori népe engedelmes volt, és helyesen éltekdúskáltak a jólétben.
Lásd Salamon idején, béke volt és gazdagság, az ezüstöt semmire sem becsülték, olyan bőség volt.
Azzal pedig, hogy a technika fejlődött, mindenki bőségben élt, és kivétel nélkül senki sem nélkülözött. A béke és a jólét valódi időszaka volt, amire maga Sába királynője is felfigyelt.
#13
Nem is azt állítom, hogy Isten a hibás. Van a katasztrófának egy emberi oldala, de ebben Isten is benne van, hiszen végülis ő volt az, aki a pilóta öngyilkosságát, amely sok ember halálához vezet, engedte.
Érdekes kijelentés ez az "Isten a hibás". Vajon ő bizonyos döntéseinél követhet el hibákat? Ha nem, akkor felvétődik a kérdés, hogy mi alapján döntött úgy, hogy engedi ezt az eseményt? Amennyiben meg hibás döntést hozott, mert valamire számított, nem is tudom, hogy kommentáljam a dolgot.
A lényeg az, hogy ha metahistorikusan nézzük a világtörténelmet, akkor Istennek is volt választása, hogy jóváhagyja-e az őrült pilóta végzetes tervét, vagy sem. Ez a kérdés azt is felveti amúgy, hogy vajon Isten mennyire védi meg a hívőit, vagy a hívő családtagjait, akikért az imádkozik?
#15
De, ez hiedelem. Méghozzá a végidőváró szekták hiedelme, ami kiolvastak a Bibliából. Jehova tanúi eszkatologiája alpból téves, szóval még a Biblia sem támasztja alá azt, amit mondanak, csak csűrik-csavarják, (más esetben hamisítják) a szentírási szakaszokat.
"Biblia sem támasztja alá azt, amit mondanak,"
Nem?
(Jelenések 16:14) . . .és elmennek az egész lakott föld királyaihoz, hogy egybegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának háborújára.
(Jelenések 19:19) 19 És láttam, hogy a vadállat, a föld királyai és a seregeik egybegyűltek, hogy háborút viseljenek a lovon ülő és a serege ellen.
(Jelenések 19:20, 21) 20 A vadállatot megfogták a hamis prófétával együtt, aki a jeleket tette a vadállat előtt, amelyekkel félrevezette azokat, akik viselik a vadállat jelét, és azokat, akik imádják a képmását. Mindkettőt élve a kénnel égő tüzes tóba dobták. 21 A többieket pedig a hosszú karddal ölték meg, mely a lovon ülő szájából jött ki, és minden madár jóllakott a húsukból. . .
(Jelenések 19:17, 18) 17 A napban is láttam egy angyalt állni, aki hangosan így kiáltott minden madárnak, mely az ég közepén repül: „Gyertek, gyűljetek egybe Isten nagy vacsorájára, 18 hogy egyétek a királyok húsát és a katonai parancsnokok húsát, az erős emberek húsát, a lovak húsát és a rajtuk ülőkét, és mindenkinek a húsát, szabadokét és rabszolgákét, kicsikét és nagyokét.”
Az itélet benne van a Bibliában, ami nem kedvez semmilyen nemű korűú, vagy hátterű embernek, csak azoknak akik nincsenek a felsorolásban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!