Az iszlám vallás prófétája, Mohamed követelt valaha olyan tiszteletet, amilyet a muszlimok adnak ma neki?
Nem vagyok muszlim, de még így is látom, hogy nem tekintik őt Istennek.
"Allah az egyedüli Isten és Mohamed az ő prófétája." Ez az iszlám első és legfontosabb tanítása. Meg úgy sehol nem utalnak istenként Mohamedre.
Nem ábrázolják, de egyes muszlim irányzatoknál teljesen tiltva van a bármiféle emberábrázolás, nem csak Mohamedé.
Nem vagyok muszlim, de olvastam a Koránt. Szóval bátran ki tudom jelenteni, hogy majdnem. Gyakorlatilag, majdhogynem Istennel egyenlőként tiszteltette magát. Konkrétan az örök élet záloga hinni Allahban és az Ő Prófétájában. Ez így együtt. Nem elég Istenben hinni, hinni kell abban is, hogy Mohamed próféta volt és a Korán szentírás vagy mész a pokolba. (És ez nem túlzás, erre rengeteg idézetet lehet hozni. Ha tetszőlegesen beleolvasol a Koránban, biztos rövid időn belül találsz erre utaló sorokat.) Engedelmeskedni "Allahnak és a Prófétának". Ez mindig kéz a kézben jár a Koránban. Bárki aki kétségbe vonja az ő prófétaságát vagy ellent mond neki az megy a pokolba.
De, vajon miért? Azért, mert a Korán szerintük egyenesen Isten szava, amit Mohamed jelentetett ki a népnek. Tehát, ha valaki kétségbe vonta az ő személyét, akkor magának Istennek mondott ellen, hiszen ő volt az, aki kiválasztotta Mohamedet és egyenesen Isten szavát közvetítette. És a muszlimok hite szerint a Mohamed egy tökéletes, feddhetetlen életű ember volt, aki őt káromolja, gyakorlatilag Istent káromolja. Igaz, csupán prófétának tekintik, de a próféták közt is a legmagasabb rendű.
Nézd meg: pl. 8. szúra 1.:"Megkérdeznek (ó Mohammed) a hadizsákmányról, mondd: „A hadizsákmány Allahé és a Prófétáé. Őrizkedjetek Allahtól és tegyétek jobbá azt, mi köztetek van (kapcsolatot). Engedelmeskedjetek Allahnak és a Prófétának, ha hívők vagytok." Tehát kié a hadizsákmány? Allahé és a Prófétáé. Kinek kell engedelmeskedni? Allahnak és a Prófétának. És mivel Allah a Prófétán (vagyis Mohameden) keresztül jelenti ki magát az embereknek, így gyakorlatilag a hadizsákmány a Prófétáé és engedelmeskedni is a Prófétának kell.
A teljesség kedvéért azért annyit még hozzátennék az előző írásomhoz, hogy vannak versek a Koránban, amik egyértelmű különbséget tesznek Isten és a Próféta között és jelzik, hogy a Próféta kisebb Istennél. Tehát, azt azért nem lehet kijelenteni, hogy Istenként tisztelik Mohamedet, de mondjuk úgy nagyon tisztelik. Mondjuk Isten utána 2. helyen áll.
Mert hát mint írtam, aki a Prófétának engedelmeskedik, az nem csak neki engedelmeskedik, hanem Allahnak is, aki őt küldte, és aki őt gúnyolja vagy szembeszáll vele, az nem csak vele teszi ezt, hanem Allahhal is, aki őt küldte, hiszen itt a Földön a Próféta nem csak a saját nevében szólt, hanem Allahéban is. A Korán nem is a Próféta szavai, hanem Allahé, amit Mohamed csak lediktált, de ő maga semmit nem tett hozzá.
"Szóval bátran ki tudom jelenteni, hogy majdnem. Gyakorlatilag, majdhogynem Istennel egyenlőként tiszteltette magát."
Ez egyáltalán nem igaz. A Korán egyértelműen leírja hogy csak Allah méltó az imádatra és senki nem fogható hozzá. A próféták helyzetét is tisztázza a Korán, mint Allah küldötteit akik ugye emberek, és Isten üzenetét közvetítik + tanítanak, akiket tisztelni kell, de közel sem úgy ahogy Istent. Tehát nem csak Mohamed prófétát hanem mindegyiket.
"Nem elég Istenben hinni, hinni kell abban is, hogy Mohamed próféta volt"
Persze hogy nem elég, mert sok ember azt állítja hisz Istenben de nem fogadja el Mohamedet prófétának. Ezzel viszont Isten szavát tagadja meg. Szóval előfordulhat hogy te hiszel Istenben de megtagadod Isten szavát mint a zsidók és keresztények.
"Engedelmeskedni "Allahnak és a Prófétának"
Ha a próféták adják át Isten üzenetét szerinted másképp hogy tudsz engedelmeskedni Istennek? Csak úgy ha hallgatsz a prófétára.
"De, vajon miért? Azért, mert a Korán szerintük egyenesen Isten szava, amit Mohamed jelentetett ki a népnek. Tehát, ha valaki kétségbe vonta az ő személyét, akkor magának Istennek mondott ellen, hiszen ő volt az, aki kiválasztotta Mohamedet és egyenesen Isten szavát közvetítette."
Nem csak Mohamed próféta esetében van így. Bármelyik próféta személyének megkérdőjelezése azt jelenti hogy Isten szavát kérdőjelezi meg.
"És a muszlimok hite szerint a Mohamed egy tökéletes, feddhetetlen életű ember volt"
Ez sem így van. A prófétáknak is voltak kisebb hibáik. Ők sem tökéletes emberek, de nagyobb bűnöket nem követtek el.
"csupán prófétának tekintik, de a próféták közt is a legmagasabb rendű."
Szintén nem igaz. Nincs különbség a próféták között. Ugyanúgy kell tisztelni mindet.
2/136 "Hiszünk Allahban és abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetett hozzánk és ami leküldetett Ábrahámhoz, Ismáelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és Al-Aszbathoz és hiszünk abban, amit Mózes, Jézus és a Próféták kaptak az Uruktól. Nem teszünk különbséget egyikük javára sem közülük. Mi Allahnak vetjük alá magunkat
Szóval amiket leírtál nagyrészt ferdítés és sehogy sem következik ezekből hogy Mohamed prófétát majdnem úgy kellene tisztelni mint Istent. Az állításodnak köze nincs a valósághoz.
7-es! Kérlek olvasd újra, amit írtam! Gyakorlatilag ugyanazt írtad le, amit én! Az írásom nagy részét nem cáfoltad, hanem megerősítetted.
Nagyjából két dologban mondtál ellent nekem. Abban, hogy Mohamed, nem volt fedhetetlen életű, mert voltak kisebb hibái és hogy szerinted, Mohamedet nem illeti kiemelkedő hely a próféták között. A második állításod egyértelműen téves. Mohamed a próféták pecsétje, ő hozta el a Koránt, egyértelműen nagyobb tisztelet övezi, mint bármely más prófétát. Az első pedig csak részlet kérdés. Igen, kisebb hibákat elismernek róla, de alapvetően fedhetetlen embernek tartják. Te magad érveltél már ezzel többször is ezen az oldalon.
A kérdés, úgy hangzik követelt-e magának akkora tiszteletet, amekkora ma övezi. És egyértelműen igen. Mint írtam, vannak veresek amik egyértelműen különbséget tesznek Allah és Mohamed között, ezért akkora tisztelet nem illeti mint Istent ez egyértelmű, de jó pár vers van ami direkt vagy indirekt módon viszont elég magasra emeli, így az én értelmezésemben, majdnem. Ezzel nem kell egyetérteni. De, attól még vitathatatlan, hogy nagy tisztelet övezi és ez nem légből kapott, a Koránban is tetten érhető utalások vannak arra, hogy Mohameddel szemben magasfokú engedelmesség és tisztelet az elvárt.
"Aki engedelmeskedik a Külddöttnek, az bizony Allahnak engeddelmeskedett, és aki elfordul, hát nem azért küldtünk téged, hogy az őrizőjük legyél." 4:80
"Bizony, akik hűséget esküsznek neked, azok Allahnak esküsznek hűsséget..." 48:10
"És aki nem hisz Allahban és a Küldöttében, hát bizony, lángoló Tüzet készítettünk elő a hitetleneknek." 48:13
Az iszlám különböző ágai, különböző módon és fokozatban tiszteli, de vannak olyanok is, akik szerint pl. teljesen bűntelen volt. Alapvetően azért mindig egy jóerkölcsű példaképet látnak benne.
"2/136-os versben ott van hogy nem teszünk különbséget a próféták között." De, azért mégis csak különbség van téve. Elvégre az ő kinyilatkoztatásaik nem maradtak meg vagy ellettek ferdítve. Az ő szerepük csak lokális volt szerintetek és Mohamed volt az, aki az utolsó próféta, aki mindenkihez küldetett. Ő állította helyre a többiek régi tanítását és ő kapta meg a Koránt. Ő a követendő példa a "szép példa" (33:21) stb. Elvileg nincs különbség, gyakorlatilag meg van és ez látszik is. Aki át akar térni az iszlámra, annak nem azt kell megvallania, hogy hisz Allahban és Ő prófétáiban, hanem Allahban és az Ő Prófétájában. Elhiszem, hogy szerinted, ti nem tesztek különbséget a próféták között, de külső szemlélőként én azt mondom, nekem nem úgy tűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!