Ha felfogunk támadni a Biblia szerint az Armageddon után, akkor mi lesz az univerzum jövője?
A tudomány teljesen mást mond. De mindkettő egyenlőre csak elmélet szerintem. Melyiknek kellene hinni? Szeretnék a tudománynak is hinni, de akkor lehet, hogy nemfogok feltámadni!
Biblia azt írja, hogy aki nagyon jó, akkor feltámad a halálból és sohatöbbé nem hal meg. De a tudomány szerint, 1 milliárd év múlva forró lesz a Föld a Nap hatására miatt, és az óceánok elpárolognak, majd 5 milliárd év múlva a Nap is elpusztul, és ezzel talán bekebelezi a Földet. [link]
A Tudomány azt mondja, hogy az emberiség a majomtól származik és semmiféle teremtéstörténet nincs..
Nem tudom te hogy vagy vele lehet, hogy te ezt elfogadod, én nem fogadom el.
Engem Isten teremtett, úgy ahogy meg van írva.
8 Késő van, gondolkodj:D Millió példát találsz Isten létezésére, és valóságára. Ahogy sátánnak is. Akkor?
Elköszönök, jó éjt, jó elmélkedést:)
Az alapoknál kellene kezdeni a hit fejlesztését.
Egyébként pedig a Tyúk volt előbb, mivel Isten élő kifejlett állatokat hozott létre, akik aztán úgy szaporodnak ahogy kell, a Tyúk Pl tojással.
Az ember sem más fajból alakult, hanem Isten embert teremtett.
Vagy az egyik igaz vagy a Másik. -egyszerre a kettő nem lehetséges, mert az ellenkezik Isten hatalmával, és teremtés módjával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!