Ha Isten a saját képére teremtette a emberiséget a embereket akkor Isten elöször Majom volt vagy emlős szerű lény?
Azt mondják Isten a saját képére teremtette a embert de a mai emberi test története nagyon hosszadalmas evolúciói folyamat során fejlődött ki ilyené amilyen ma.
Emberszabású majmokból fejlődtünk ki és volt neandervölgyi ember és különböző ember fajok amik már kihaltak de ma is nagyon sok ember létezik európai ember néger ember ázsiai ember arab ember stb vannak kövér emberek törpe emberek torz emberek stb
tehát ez a felvettés is csak mese hogy Isten a saját képére teremtette a embert.
Vaaaagy, Isten direkt találta ki az evolúciót, hogy az emberek a tudomány eme ösvényére léphessenek. És mert szerette volna látni, ahogy az emberszabású majmokból az ő képére teremtett emberek fejlődnek ki. De ez meg azért bukna, mert állítólag Ádám és Éva volt az első emberpár, akiket Isten közvetlenül embernek teremtett, ősök nélkül. De még így is lehet feltételezni, hogy mielőtt a párocskát kirúgták az Édenkertből, Isten megteremtette az ember elődjeit, és mikor a pár a Földre jutott, azok utódjai közösülten az emberek közvetlen elődjeivel, akik addigra már inkább hasonlítottak emberre mint majomra (valahol a neandervölgyi után), így képesek voltak utódnemzésre. Így igaz marad az, hogy Ádám és Éva az első emberpár, mint faj, és minden ember az ő leszármazottaik, azonban az evolúció elmélete is fennmarad.
Mekkora baromságokat lehet kitalálni, nem?
A kérdésed minden értelmezésben hibás.
Alapból soha nem fizikai hasonlóságról volt szó, hisz az isten nem egy fizikailag létező entitás.
Másrészt ha el is fogadnánk a feltevésed, miszerint ez az ember fizikai alakjára vonatkozik, akkor is az az állítás, hogy az ember lett isten képére teremtve, nem az ember elődei.
Éjjel 02:36-kor az ember legnagyobb és legszentebb misztériumából készítettél ostoba és mérgezett hányást. Ha neked ez jó, élj tovább így, saját hányadékodban.
a többieknek:
Az ember isteni képmás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!