Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Nem tudják megcáfolni Jézus...

Nem tudják megcáfolni Jézus létezését, ezért lejáratnák?

Figyelt kérdés

Bakott lőttek azzal hogy megpróbáltak megcáfolni Jézus létezését, mert azt számos előkerült forrás bizonyítja. Azóta inkább azon fáradoznak, hogy azt bizonygassák hogy igazából nem támadt fel, volt neki felesége, egy szélhámos volt, egy bűvész stb... Ezt a nagyobb hasonló dolgokat tanulmányozó TV csatornákon is meglehet tekinteni, különböző filmek, dokumentumfilmek formájában. Különböző cikkekben írásokban! Vagyis ők még mindig nem képesek feldolgozni hogy az írások igazak lehetnek! Meghát ott van az a tény, hogy sokan abból gazdagodtak meg akkoriban is, hogy téves tanokat hírdettek jézusrol, ezek többnyire Jézus utantól származnak. Ezért van olyan sok têves információ!


TACITUS


(Kb. i. sz. 56–120.) Tacitust tartják a római történetírás egyik legnagyobb alakjának. Az Évkönyvek című művében a Római Birodalom i. sz. 14–68-ig terjedő időszakáról ír (Jézus i. sz. 33-ban halt meg). Tacitus lejegyezte, hogy a Rómában pusztító, i. sz. 64-es tűzvészért Néró császárt tartották felelősnek. Ám arról is beszámolt, hogy „a híresztelés elhallgattatása végett” Néró a keresztényeket vádolta meg a tűz okozásával. Majd ezt is hozzátette: „Christust, akitől ez a név [a keresztény név] származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette” (Évkönyvek. XV. könyv, 44. rész).



SUETONIUS


(Kb. i. sz. 69 – i. sz. 122 után.) Római történészként A caesarok élete című művében az első 11 római császár uralkodásának az eseményeit jegyezte fel. A Claudiusról szóló részben megemlíti, hogy a zsidók közt Rómában felfordulás van, feltehetően vita támadt közöttük Jézus miatt (Cselekedetek 18:2). Suetonius ezt írta: „Mivel a zsidók, akiket Chrestus [Krisztus] felbujtott, állandóan zavargásokat keltettek, ő [Claudius] kikergette őket Rómából” (Az isteni Claudius. XXV. könyv, 4.). Noha Jézust helytelenül felbujtónak tartotta, tény, hogy a létezését nem tagadta.



IFJABB PLINIUS


(Kb. i. sz. 61–113.) Ifjabb Plinius, aki római író és Bitínia (ma Törökország) kormányzója volt, levélben beszámolt Traianus császárnak a keresztényekkel szembeni intézkedéseiről. Elmondta, hogy a hitük megtagadására próbálta kényszeríteni a keresztényeket, és akik ellenálltak, azokat kivégeztette. Így írta le a történteket: „Akik. . . [pogány] istenekhez fohászkodtak, és képmásod előtt. . . tömjén- és boráldozatot mutattak be, azonkívül káromolták Krisztust. . . azokat elbocsátottam” (Levelek. X. könyv, 96.).



 JOSEPHUS FLAVIUS


(Kb. i. sz. 37–100.) A zsidó pap és történetíró Josephus leírta, hogy a zsidó Annás főpap, aki befolyással van a politikára, „a nagytanácsot törvényszéki ülésre hívta össze, és eléje állította Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek” (A zsidók története. XX. könyv, 9. fej., 1.).



A TALMUD


A Talmud, a zsidó rabbinikus írások gyűjteménye, az i. sz. III–VI. századból való. Kiderül belőle, hogy Jézus létezését még az ellenségei sem vonták kétségbe. Az egyik részletében elmondja, hogy a názáreti Jézust a pászka napján végezték ki, ami összhangban van a történelmi beszámolókkal is (Babilóniai Talmud, Szanhedrin 43a, müncheni kódex; lásd a János 19:14–16-ot). Egy másik helyen annak a kívánalomnak ad hangot, hogy bárcsak sose születne olyan fiú vagy gyermek, aki akkora szégyent hozna nyilvánosan önmagára, mint a názáreti Jézus (Babilóniai Talmud, Berakhoth 17b, lábjegyzet, müncheni kódex; lásd a Lukács 18:37-et).



2020. ápr. 12. 21:51
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
30%

Úgy gondolom, hogy Jézus létezésének tagadása olyan mint a holokauszt relativizáció, mindekinek joga van a saját véleményéhez, még akkoris ha az nevetséges és köszönő viszonyban sincs a tényekkel.


A történészek és Új Szövetség tudósok vallási háttértől függetlenül egyet értenek benne, hogy Jézus történelmi személy volt és keresztre feszítették.


Gerd Lüdemann ateista Újszövetség tudós és történész szerint "Jézus halála a keresztre feszítés által vitathatatlan."


Marcus Borg Újszövetség tudós és teológus szerint "A legbiztosabb tény a történelmi Jézusról az a kivégzése politikai lázadóként."


Pinchas Lapide zsidó teológus és izraeli történész szerint Jézus halála a keresztre feszítés által "történelmileg biztos.”


Paula Fredriksen amerikai történész és vallástudományi tudós szerint "Az egyetlen legbiztosabb tény Jézus életéről a halála: kivégeztette a római prefektus Pilátus, húsvétkor vagy akörül, olyan módon amit Róma kifejezetten politikai felkelőknek tartott fent, névszerint keresztre feszítéssel."


Bart Ehrman amerikai Újszövetség tudós [aki az Újszövetség kritikájára összpontosít] szerint "Az egyik legbiztosabb történelmi tény Jézus keresztre feszítése a júdeai római prefektus, Poncius Pilátus parancsára.”

2020. ápr. 13. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
63%

#11


Az általad idézett szakértők nem hoznak fel semmilyen bizonyítekot az állításuk valódiságára.


Ha mondjuk a kezükbe lenne a Jézus elleni, korabeli római vadirat, azt mondanám igazuk van.


De így a keresztrefeszítés vagy megtörtént, vagy nem.

2020. ápr. 13. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
34%

A kérdésere válaszolva: "Nem tudják megcáfolni Jézus létezését, ezért lejáratnák?"


Nem, nincs szükség Jézus lejáratására. Pont elég az, hogy nincs rá semmilyen érvényes bizonyíték, hogy ha létezett is valaha, akkor az volt, akinek a Biblia beállítja.


Az, hogy senki nem tudja megcáfolni Jézus létezését, az nem bizonyíték arra, hogy létezett volna. Te sem tudod megcáfolni sem a fogtündér, sem Zeusz vagy más természetfeletti lény létezését. Mindig azon van a bizonyítás terhe, aki kitalál valamit és meg akarja győzni a többi embert a maga elméletéről. Ez a kereszténységnek eddig nem sikerült.


#2 (a kérdezőtől): "i.sz. 70-ben a rómaiak megszállták és elpusztították Jeruzsálemet és Izrael nagy részét, lakosságát pedig lemészárolták. ... A szemtanúk nagy részét valószínűleg megölték"


Arra azért kíváncsi volnék, hány évesek lehettek azok a szemtanúk i.sz. 70-ben :o)


#11: "A történészek és Új Szövetség tudósok vallási háttértől függetlenül egyet értenek benne, hogy Jézus történelmi személy volt és keresztre feszítették."


Ezt most nagyon határozottan állítottad, de sajnos nem igaz. Annak ellenére, hogy konkrétan bibliakutatókról beszélsz, akiknek ez a megélhetésük, nincs köztük egyetértés.


Kifelejtetted megemlíteni, hogy Gerd Lüdemann határozottan tagadta Jézus feltámadásának történelmi tényként kezelését. Azt is elfelejtetted, hogy véleménye szerint a Jézusnak tulajdonított beszédek kb. 5%-a lehet valódi, és a tradicionális kereszténység állítása nem támasztható alá történelmi tényekkel.


Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Bart Ehrman mondott volna ilyet (vagy egy későbbi, tapasztaltabb publikációjában ne revideálta volna), és talán a szövegkörnyezet is fontos volna. Már a keresztrefeszítés sem egyértelmű történelmi tény, sokan vitatják, ugyanis akkoriban inkább karószerű kivégzőeszközöket használtak. Szeget meg végképp nem, akkoriban nagyon drága mulatság volt, nem filléres cucc a közeli barkács áruházból.


A többi beidézett bibliakutatóra rá sem néztem.


Akárhogyis van, azt hiszem a legnagyobb problémát a kereszténységnek nem Jézus létezése vagy halála jelenti, hanem a feltámadása. Hát arra nagyon nincs bizonyíték. Maga a Biblia is több módon meséli el a sztorit, mindenki azt a változatot hiszi el, amelyiket akarja. De ha Bart Ehrmantól olvastál, akkor ezt biztosan tudod, az előadásaiban is folyton megemlíti.


Semmi baj azzal, hogy nincs bizonyíték, pont emiatt hívják vallásnak és nem tudománynak. Mindenki aki szeretne benne hinni, az hihet benne. Viszont eljátszani azt, hogy Jézus életéről bármilyen hitelesnek mondható történelmi feljegyzés fennmaradt volna, az történelemhamisítás.

2020. ápr. 13. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
20%

"Ezt most nagyon határozottan állítottad, de sajnos nem igaz. Annak ellenére, hogy konkrétan bibliakutatókról beszélsz, akiknek ez a megélhetésük, nincs köztük egyetértés."


Azért hozhattál volna fel példának néhány történészt vagy Újszövetség tudóst aki nem ért egyet azzal, hogy Jézus létező személy volt mert nincs rá semmi bizonyíték, elvégre ha tudod hogy nincs egyetértés a szakértők körében sem akkor biztosan utánanéztél, tehát nem okozhat gondot megnevezni csupán néhányukat.


"Kifelejtetted megemlíteni, hogy Gerd Lüdemann határozottan tagadta Jézus feltámadásának történelmi tényként kezelését."


Nem felejtettem ki, egyrészt mert a válaszolom Jézus létezéséről szólt és nem arról, hogy feltámadt-e vagy nem, másrészt feltételeztem, hogy ez mindenkinek érhető lesz majd, de talán oda írhattam volna a végére, hogy a gyengébbek kedvéért ezzel nem azt akarom mondani, hogy a feltámadásával is egyet ért, és akkor te is megértetted volna.


"Azt is elfelejtetted, hogy véleménye szerint a Jézusnak tulajdonított beszédek kb. 5%-a lehet valódi, és a tradicionális kereszténység állítása nem támasztható alá történelmi tényekkel."


Ez megint csak irreleváns, én arról beszéltem hogy Jézus létező személy volt, erről szólt a kérdés, ehhez szóltam hozzá.


"Akárhogyis van, azt hiszem a legnagyobb problémát a kereszténységnek nem Jézus létezése vagy halála jelenti, hanem a feltámadása. Hát arra nagyon nincs bizonyíték."


Igen, csakhogy sehol sem írtam, hogy szerintem vagy az általam említett személyek szerint van bizonyíték Jézus feltámadására, csak te láttad bele hogy én erre célzok.


"Semmi baj azzal, hogy nincs bizonyíték, pont emiatt hívják vallásnak és nem tudománynak. Mindenki aki szeretne benne hinni, az hihet benne. Viszont eljátszani azt, hogy Jézus életéről bármilyen hitelesnek mondható történelmi feljegyzés fennmaradt volna, az történelemhamisítás."


Hát akkor azok a történészek és Újszövetség tudósok akik szerint van nyilvánvalóan mind történelem hamisítók.


ui.: És köszönöm a lepontozást, feltételezem neked és a # 12-es úriembernek tartozom érte hálával.

2020. ápr. 13. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%

>> Hát akkor azok a történészek és Újszövetség tudósok akik szerint van nyilvánvalóan mind történelem hamisítók.


(Forrás: [link]

A történészek kb. 200-400 ezer változatot tartanak számon csak az Újtestamentumból. Ez több mint ahány betű van a könyvben. Nem lehet tudni, hogy kik írták, az idők során jelentősen módosult. A legelső könyv is évtizedekkel Jézus halála után keletkezett.


A Biblia tipikus példája annak, mi az ami nem jó bizonyíték. Emiatt van az, hogy azok akik nem hisznek benne, azok kritizál(hat)ják. Amíg nem kerül elő hiteles, meggyőző bizonyíték, addig ezzel együtt kell tudni élni.


>> ui.: És köszönöm a lepontozást, feltételezem neked és a # 12-es úriembernek tartozom érte hálával.


Ha megnézed, hasonló pontozást kaptál te is és én is. A vallásos témákban amúgy sokszor nem számít az hozzászólásunk értéke, általában meggyőződésből pontoznak le vagy fel.



Hogy az eredeti kérdéshez is hozzászóljak, elsiklottam egy mondat felett: "Vagyis ők még mindig nem képesek feldolgozni hogy az írások igazak lehetnek!"


Az írások, ebben a formában, nem lehetnek igazak. Hiszen számtalan ellentmondás van köztük. Nincs szükség kitalálni történeteket ahhoz, hogy ezeket az ellentmondásokat kiemelve igazolni lehessen a hibákat. Attól, hogy valaki műsort rendez a hibás cáfolataiból, attól még nem válik igazzá az ami ellentmondásos. ( [link]

2020. ápr. 15. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!