Ateisták! Hogyan keltek át a zsidók a Vörös-tengeren, ha nem lett szétválasztva?
Mivel a történet a fantázia szüleménye, ahogy Mózes is, így sehogy, mivel nem történt meg.
De tőlem a fogtündér is átrepülhetett velük vagy Rudolf, a rénszarvas.
A zsidók egyiptomi kalandja jórészt kitaláció lehet, mert esetleg valamikor később lehettek, vagy voltak arrafelé is zsidók, de a régészeti leletek szerint a héberek két hullámban települtek be arra a térségre, úgy tudom délről és keletről, de nem nyugati irányból, vagyis nem Egyiptom felől.
A keletről irányuló első hullámról, amely megtelepedett a mai Palesztina vidékén nincsenek korábbi pontos ismeretek, minden valószínűség szerint legalább két, vagy több népcsoport keveredéséből álltak össze, egy részük Mezopotámia irányából, más részük északabbról áramlott, de még mielőtt a kánaáni betelepedésük megtörtént volna összeolvadtak egy néppé.
A másik hullám, amely délről érte el a térséget, egy harciasabb, nomád jellegű népből állt, és ebből a két kultúrából fejlődött ki a zsidóság és annak vallása, amelynek nyomai a Bibliában is megtalálhatók még, ezért van két teremtéstörténet, egy hosszabb és egy rövidebb, továbbá ezért nevezik az istenüket Jahvénak, vagy Élohimnek és talán Júda és Izrael szembenállása is innen származott valójában, mert a teljes eggyé válása a két népcsoportnak még nem történhetett meg, csak részleges volt az összeolvadás és bizonyos különállás mindig is volt közöttük.
Mindezekről több elmélet is született a korabeli régészeti emlékek értelmezésével, de egyik sem támogatja a bibliai eredettörténetet, amely az egyiptomi kivonulásról szól.
A legvalószínűbb, illetve a legjobban alátámasztott az, amit fentebb vázoltam.
Nos, mivel valószínűleg nem volt exodus, ezért sehogy.
Egyelőre azt kellene bizonyítani, hogy a zsidók az i.e. 15. században Egyiptomban voltak rabszolgák.
Kedves Kérdező!
Itt is van egy cikk: [link]
mely nem másról tájékoztat, mint hogy a sztori hamis, ilyen nevű régész professzor nem is dolgozik az egyetemen.
Sajnos bedőltél egy csalásnak!
Szép dolog a hit, de jobb meggyőződni a hírek igazságtartalmáról, mielőtt készpénznek veszed azokat.
ui.
Ilyen egyszerűen meggyőződhettél volna a dologról, beütöd a Google-ba az állítólagos professzor nevét, és láss csodát:
Máris látod, hogy nem látod!!!
A találatok két csoportra oszlanak, az általad említett cikk és hasonló "lapértesülések", valamint a cáfolatok.
Más semmi!!!
Érdekes módon a "professzorra" vonatkozó életrajzi adat, írásmű nincs közöttük, jóllehet egy egyetemi professzornak jó néhány publikációja (többek között az állítólagos felfedezésről szóló beszámoló valamelyik szaklapban) megtalálható kellene legyen a neten.
Titokterminál...
Aki egy ilyen "hiteles" oldalról linkel...hagyjuk
Kedves Kérdező!
Nem gondolod, hogy illene valami módon lezárni a kérdést a részedről egy konklúzióval?
Kaptál választ a kérdésedre?
Egyet értesz és elfogadod vagy vitatod a válaszokat?
Hát, úgy látszik, nem gondolod!
:-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!