Milyen bizonyítékok alapján kell elfogadni Mária szűzen fogantatását?
Ez nem dogmatizált, hanem igy történ az esemény.
(Lukács 1:34) 34 Mária azonban ezt mondta az angyalnak: „Hogyan lesz ez, hiszen nekem nincs nemi kapcsolatom férfival.” (Lukács 1:35) . . .„Szent szellem száll rád, és a legfelségesebb Isten ereje árnyékol be téged. Ezért fogják a születendőt szentnek hívni, Isten Fiának.
Mária nem érintkezett férfival, ezért Ő maga is meglepődött, hogy miként fog ez megtörténni. Isten pedig egy érintetlen Nőt választott, hogy minden tisztán és rendben történjen. Ettől nevezzük a szentet Tisztának.
Nincs rá bizonyíték, vagy elhiszed vagy nem. Ám ha elhiszed, hogy Jézus halála után feltámadt, akkor ez is belefér. Létezik ugyanis egy magasabb rendű természeti törvény, amely minden más törvényt felülír, úgy a természet törvényeit mint az emberek által hozottakat.
De Mária szüzessége végeredményben teljesen lényegtelen, nincs olyan ember a világon aki bárhogyan is Isten akarata ellenére jött volna világra.
Ez egy teszt, ha ezt is benyeled, akkor már semmi nincs, amit el ne hinnél a Jézusos sztoriból, minél nagyobb képtelenség, annál jobban lehet benne hinni.
Mellesleg ugye ez bizonyítja Isten mindenhatóságát is, olyasféle érvelés, mint a régi vicc, hogy:
- Szerinted el tud bújni egy piros szemű elefánt egy cseresznyefán? -
?
- Miért? Láttál te már piros szemű elefántot egy cseresznyefán? -
- Na ugye, hogy elbújt! -
Azon nem csodálkozom, hogy a régi korok sötét, tudatlan, babonás emberei tátott szájjal hallgatták az ilyen elképesztő meséket, de azért manapság, amikor már a kisiskolások is egy csomó logikát fejlesztő és tömör ismereteket tartalmazó tanításban részesülnek, az mégis meglepő, hogy ilyesmit még mindig lehet akadálytalanul hinteni a nyájnak.
Ha tiszta vizet egy piszkos pohárba öntünk bele, akkor milyen lesz az a víz? Piszkos.
Ha a pohár tiszta, akkor a víz is tiszta marad...
Kicsit tisztázzuk a kérdést: mire gondolsz? Mert sokszor sokféleképpen használjuk ezt a kifejezést.
- Hogy Mária a Szentlélektől fogant - tehát, hogy Jézus nem pl. József fia. Mert ez egyrészt kimondva benne van az evangéliumokban, ez alapján tette tévedhetetlen tanítássá már a legelső zsinat 325-ben. Szerepel tehát a niceai-konstantinápolyi hitvallásban.
- vagy az a kérdés, hogy Mária maga szeplőtlenül fogantatott, tehát mentes az áteredő bűntől. Ezt hivatalosan dogmaként 1854-ben mondták ki. Itt van az Ineffabilis Deus kezdetű pápai bulla, angolul találtam meg: [link]
Alul találhatod, hogy milyen korábbi szövegekre (Szentírás és egyházatyák) hivatkozva dogmatizálták.
Annyit érdemes tudni, hogy a dogmatizálás sosem azt jelenti, hogy a pápa a hasára üt, majd kimond valamit. Csak az lehet dogma, ami mindig is az Egyház hitét képezte és erre bizonyítható szövegek vannak.
Nem győzőm magyarázni, hogy mindez a körkörös érvelésen alapul, mert ugye hogyan teremthette Isten a világot?
Hát mert ő mindenható, de honnan tudjuk, hogy mindenható, hát onnan, hogy ő teremtette a világot.
Nyilván Istennek semmi nehézséget sem okoz ebből kifolyólag, hogy fából vaskarikát csináljon, hiszen ha ő akarja, szülhet szűz is gyermeket, mert ha mindenható, akkor mindenre képes, még csodákra is és ez is bizonyítja, hogy ha csodákat tud tenni, akkor tényleg mindenhatónak kell lennie, aki így akár a világot is megteremtheti.
Na persze másra is mondhatnánk, hogy Kovács Lajos a világ legjobb autószerelője, mert ő szereli össze a legjobb autókat és persze ezt nyilván azért teheti meg, mert, mert akkor neki kell lennie a világ legjobb szerelőjének.
Ekkor nyilván azt is megteheti akár, hogy a leggyorsabb autókat is ő csinálja, sőt olyanokat akár, amikben még motor sincs, mert mint a világ legjobb szerelője képes rá és mivel képes erre, ez is csak azt bizonyítja, hogy valóban ő a világ legjobb szerelője, mert más erre meg nem képes, csak ő.
Ezeket az autókat persze ki sem kell versenyen próbálni, mert felesleges, hiszen ha egyszer a világ legjobb szerelője csinálja, akkor biztosan a leggyorsabb.
És lehetne még tovább ragozni a témát, de ennyiből is szerintem nyilvánvaló a képtelenség, hogy ilyen csodás magyarázatokat a vallásosak készpénznek vesznek, mert az isteni ténykedésre ugyanúgy nincs semmi konkrét bizonyíték, mint a Kovács Lajoséra,- hiszi, aki hinni akarja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!