Hívők! Mit éreztek gyónás előtt, közben és után? Egyáltalán milyen bűnt éreztek gyónnivalónak?

Szentgyónás kapcsán először is fontos azt látni, hogy a katolikus teológia szerint a bűnökkel nem csak egy adott másik embert bántunk meg, hanem sérül az Istennel való kapcsolatunk és a bűneink kihatnak a tágabb környezetünkre: a társadalomra és az Egyházra is.

A gyónás során kiengesztelődünk Istennel és újra teljes közösségben leszünk az Egyházzal.

Gyónás előtt az ember csendben, a magányában lelkiismeret vizsgálatot tart, hogy milyen bűnei voltak az előző gyónás óta. Amit tudva és akarva tettünk, azt mindenképp meggyónjuk, mert ezek súlyos bűnök. Egyébként elsősorban a tízparancsolat jelenti a lelkiismeret vizsgálat vezérfonalát, vannak úgynevezett lelkitükrök, amik kérdések formájában fejtik ki a tízparancsolatot (mert ugye az hogy Ne ölj! nem csak a gyilkosságra vonatkozik, hanem tágabb).

Gyónás alatt és után én elsősorban örömöt és hálát érzek. Minden szentségben így a gyónásban is Istennel és a kegyelmi ajándékaival találkozunk. Öröm az is, hogy újra az Egyház tagja vagyok. A lelkiismeret-vizsgálatban a bűneinkkel szembesülünk, a gyónásban viszont Isten szeretetével, irgalmával, megbocsátásával. A gyónás nem csak a bűnökről szól, hanem Isten szeretetéről. Isten olyan, mint a tékozló fiú történetében az Atya:

A fiú útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.

Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült."

Olyan szép ebben a példabeszédben, hogy mielőtt a fiú bármit mondana az Atya már siet elé. Valahogy mi is így vagyunk a szentgyónásban: mielőtt elmondanánk a bűnöket, a Mennyei Atya máris átölel.

Mert fura szokás. Sokan nem is értenek vele egyet, nem tudom hogy a katolikusokon kívül van-e még máshol.

Én pl. ilyen szempontból elég gyatra katolikus vagyok. Néhányszor megpróbáltam, de több mint kellemetlen. A masik ember miatt kellemetlen, aki a pap. Hiszek benne, hogy aki megbánja a bűneit annak Isten megbocsát, nem értem minek kell hozzá a pap.

Társadalmilag nagyon hasznos, hogy vannak emberek akiknek azok is elmondhatják mi bántja őket, akiknek nincs senki akivel beszélni lehetne erről. Mert azért ez szerintem tènyleg úgy van, hogy körülöttünk sincs olyan sok ember, aki felé ilyen szinten megnyílnánk, aki külső szemlélőként van jelen, de elég tapasztalt és képzett ahhoz, hogy mondjon rá valami hasznosat. Kicsit pszichiáterként működnek.

Na de a katolikus hit szerint nem ez a funkciójuk, hanem hogy bemész, töredelmesen és őszintén megbánod amiket tettél, és kész, vége, nincs bűn, némi vezeklés és minden rendben. Nem tudok hinni ebben.

Kétféle pappal talalkoztam, az egyik rá akar vezetni olyan bűnökre amit nem is gondoltam volna annak, a másik elnézően mond nehány szokásos szőveget és feloldoz. Úgy gondolom azok akik megvizsgálják önmagukat, és eljutnak addig hogy melyik tettük milyen bűnre vezethető vissza, szembesülnek a bennük lévő gyarlósággal, azok őszintén megbánják a bűneiket és valóban feloldoztatnak, de nem a papon keresztül. Sosem éreztem Isten közreműködését a papban, mindig csak embernek láttam, és mint írtam, emberként hasznos is lehet, de vannak olyan jellegű bűnök, amiktől nem lehet szabadulni egy keresztvetéssel, vagy bármennyi imával, van ami épp olyan hosszadalmas munkafolyamat mint egy terápia. Mégis, elvileg a gyónásról kilépve egy teljesen megtisztult embernek kellene lenni, bevallom én soha nem éreztem ezt. Inkább úgy éreztem magam mintha az eddig magamban tartott bűneim a bőrömre íródtak volna és mindenki látja, pedig tudom, hogy a pap nem mondja el, mégis úgy érzem onnantól kezdve felfedtem a támadható felületeimet, a gyengeségeimet. Biztos azért, mert lassan és nehezen nyílok meg, itt meg egy szinte idegennek azonnal kell beszélni magamról, számomra ez durvaság. Úgy érzem a papnak is mesélnie kellene az ő bűneiről nekem. :) Nem érdekel, nem várom el, de így érezném kiegyenlítettnek a dolgot.

Na mindegy kérdező, ne belőlem indulj ki, én tuti valamit rosszul csinálok, vagy nem jól értem. De leírtam, mert jó kérdés, hátha jönnek rá még válaszok.

"Pl.egy durva példa, kinyírtad a szomszéd papagáját hirtelen dühödben. Vagy rosszat kívántál a kollégádnak. Ha gyónsz, attól mi változik?"

A gyónás lényege nem az, hogy elmondtam a bűnt egy papnak és le van tudva. A gyónás 4 részből áll: 1. lelkiismeret-vizsgálat, 2. a bűnbánat, 3. elhatározás arra, hogy a bűnt kerülöm ezentúl és 4. elégtétel. Tehát ha kinyírtam a szomszéd papagáját, akkor ezt a veszteséget helyre kell tennem. Ha kollégáról rosszat gondolok, akkor ezentúl igyekszem vele kedves lenni.

Az elégtétel és a további bűnök elkerülésére való elhatározás nélkül nincs érvényes szentgyónás.

#5 De hogy van az, hogy már mikor vége van a gyónásnak fel vagy oldozva, pedig még nem teljesítetted az elégtételt? Mi van ha genya vagyok a kollégával, mert idegesít mindenhogyan, de aztán mindig megbánom a dolgot, elmegyek gyónni, komolyan gondolom, hogy genya voltam, nem kellett volna, és azt is komolyan gondolom, hogy azután megpróbálok kedvesebb lenni, de aztán bemegyek, a kolléga megint valami borzalmasan idegesítőt művel, megpróbálok kedves lenni, de közben úgy érzem bárcsak elküldhetném a h.lál f...ára, akkor fel vagyok oldozva, mehetek áldozni? Sosem értettem ezt a dolgot.

Áldozni elvileg csak tiszta lélekkel lehet, de én sosem éreztem magam teljesen tisztának, és nem értem, hogy az a sok ember hogy lehet minden vasárnapra bűntelen.

#4 Persze hogy érzi mindenki a terhet. Nyilván te is érzed, és az számodra probléma, ha ez megoldódik megszabadulsz a tehertől. A hitnek ebben az a szerepe, hogy segít mindig visszatalálni a helyes útra. Olyan ez, mintha vak sötétben vezetnél és azt mondanák, menj egyenesen. Úgy érzed egyenesen mész, de viszonyítási pont nélkül biztosan letérsz egy idő után.

Néha tényleg nehéz felismerni a bűnöket, főleg ha megszokottá válnak, olyankor lelkiismeret furdalást sem okoz, nincs ami figyelmeztessen, hogy most rosszat teszel. Ezért jó ha vannak amolyan jelzőbóják, mint mondjuk a tízparancsolat. Annak mentén is végig lehet gondolni, hogy valóban helyes amit teszünk vagy csak szerintünk az. Olyasmi mint egy fogászati szűrővizsgálat. Elmész ha fáj, elmész akkor is ha már rég nem fájt sehol, aztán találnak ezt azt, megelőzni a nagyobb bajokat.

Én személy szerint mindent ami csak eszembe jut meggyónok, hátha egyszer jól csinálom és működni fog, bár az is igaz, hogy nem sűrűn próbálkozok ezzel.