A gyakorlat alapján nem úgy néz ki a válás mintha bűn lenne?
Szia
"Valahogy úgy érzem bűn a válás, csak Isten soha nem mondta el, hogy ezért, amit manapság is élünk." -de elmondja.
Már írtak arról, mi az egyedüli bibliai ok a válásra. Ezt vagy elfogadják egyesek vagy nem, de ettől az Isten nézete nem változik erről. Éppen azért sok a válás, mert a házas felek nem fogadják el az Istentől kapott szerepüket, és azokat a tanácsokat, amelyeket ad nekik. Csak képzeld el, mennyivel kevesebb lenne a válás, ha a férj megfogadná ezt a tanácsot Istentől: "Ehhez hasonlóan a férjeknek úgy kell szeretniük a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti, mert soha senki nem gyűlölte a saját testét, hanem táplálja és dédelgeti, mint ahogy Krisztus is a gyülekezetet," Efézus 5:28,29
És ha a feleség megfogadná ezt a tanácsot:"A feleségek rendeljék alá magukat a férjüknek, mint az Úrnak, mert a férj feje a feleségének, mint ahogy Krisztus is feje a gyülekezetnek, hiszen ő a megmentője ennek a testnek." Efézus 5:22 nem nehéz ezt megtenni egy feleségnek, ha a férje úgy zereti, mint a"saját testét. Mindgét házas részére szintén fontos:"Mindenesetre mindegyikőtök úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, a feleség pedig mélységesen tisztelje a férjét." Efézus 5:33
Akik megfogadják ezeket a tanításokat, ott nincsen válás.
Ha csak kényelmi okai vannak, és gyermekeket érint, akkor szerintem is bűn. Tehát ha mondjuk azért adja be az egyik fél, mert már nem szereti a másikat. Ugyanis a gyermeknek a válás szinte minden esetben traumatikus élmény, amiért ráadásul nagyon könnyen kerülnek önvádolásba, ha a válófelek rájuk kezdenek el hivatkozni.
Ha valaki úgy szült vagy nemzett gyermeket, hogy közben nem hajlandó mellé minimum tizennyolc év lemondást bevállalni, és hogy mindaddig akár egy olyan ember mellett él, akit már nem tart vonzónak, akkor valójában sosem állt készen a gyermekvállalásra. Mert amikor a gyermeket valaki azért teszi ki a válás tortúrájának, mert ő nem hajlandó boldogtalanul élni, akkor igazából a gyermeke boldogságát és gyermekkorát áldozza fel a saját boldogulásáért. Ez szerintem minden tekintetben bűn.
"A feleségek rendeljék alá magukat a férjüknek..."
Na, ez most képtelenség, amikor emancipált világ van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!