Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Házasság előtti együttlét?...

Házasság előtti együttlét? Most akkor hogy is van ez?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Párom szülei nagyon vallásosak. Én ugyan hiszek, de nem tartom magam hu de nagy hívőnek.


A családjuk annyira tartja ezt, hogy a gyerekekre "nyomás" nehezedik e témát illetően. (Pontosabban már nem gyerekek, huszon éves felnőttekről beszélünk)


Na most elég sokat utánajártam a témának,kérdezősködtem is mert nekem ez teljesen idegen dolog mondhatni.

Ilyen a Bibliában konkrétan nincs megemlítve tudtommal, a középkorban vezették be az emberek ezt az eszmét. Hittan órán anno mi azt tanultuk (felvilágosult, remek tanárunk volt) hogy a házasságtörésben számít bűnnek, valamint ha az ember nem komoly párkapcsolatban teszi azzal, akivel már esetleg tudják, hogy össze akarják kötni életüket. (Magyarul nem fűvel-fával van együtt az illető)


Én valahogy nem érzem rossznak, ha olyannal és csakis olyannal teszi az ember akit szeret. A házasság egy papír voltaképpen.


Vélemények? Ma hogy tartják ezt? Mert nem hiszem hogy annyira szigorúan mint a középkorban.


Köszi szép napot!



2019. ápr. 20. 18:42
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
59%

A nagyon vallásos családokban még a mai napig előfordul az ilyesmi. A lányokat ( főleg ) szigorúan arra nevelik hogy házasságik, a nászéjszakáig szűzek maradjanak.

Szép dolognak tartom a házasságot, és tisztelem a vallást de szerintem ilyen szinten ez már túlzás. Ha valaki már nagykorú ( én legalább is 18 év alatt nem ajánlanám ), és tényleg nagyon szeret valakit, és ezt a szeretetet viszonozzák is neki, ha úgy érzi akkor szerintem már simán együtt lehet az illetővel.

2019. ápr. 20. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
41%

Ezt a szülők Istenre való tekintettel kérik, illetve tanítják, mert ez a helyes. A szülők példát kell, hogy mutassanak ebben, hiszen a Teremtő erre szólítja fel a szülőket, hogy ne csak szóval, de tettekkel is bizonyítsák a hitüket. s így adják tovább.

Ha ez nem így volna, akkor a "bort iszik és vizet prédikál" esete történne.


Azok, akik komolyan veszik Isten szavát, azok azzal bizonyítják az Isten iránti szeretetüket, ha ezeket az erkölcsi elveket betartják. Isten nem korhoz köti a törvényeit, hanem mindig is érvényben tartja. Az ás, hogy egyének ezt személyre szabottan modernizálják.

Isten azonban ezt nem komolytalanságnak szánta, hanem betartani valónak, minden időben.

Ha valaki ezt nem veszi komolyan, az Isten szemében parázna, akár 2020-at írunk akár 1250-et.


"Ma hogy tartják ezt?"

Azok akik valóban kereszténynek tartják magukat, azok az életükkel bizonyítják, így nem szegik meg Isten, örökre felállított elveit.

akik nem szeretik Istent, és nem is akarnak keresztényként élni, azok pedig nem élnek ezzel az erkölcsi törvénnyel összhangban.

2019. ápr. 20. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
75%
Ha nagyon bigottak a szülők, mint példának okáért a második válaszoló is, akkor úgysem tudod meggyőzni őket, ha konkrét tényeket is mutatsz fel. Az ilyen embereket sajnos nem is érdekli a való világ. Csak az számít hogy a hitük, illetve a szabályok amiket beleképzelnek, sértetlenek maradjanak, ha van értelmük, ha nem.
2019. ápr. 20. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat!

Kedves második válaszoló: ne haragudj de pár dologgal ebben én nem tudok egyetérteni. Ez ugyanis információim szerint nem számít paráznaságnak. Egy hittan tanár, illetve egy lelkész mondta ezt nekem. Paráznaság a házasságtörés és a szexualitás csupán élvezeti cikként való "hasznosítása".


Ha szeretsz valakit és tudod hogy vele is akarsz maradni az egy le nem papírozott házasság. Ugyanis ha mindketten komolyan veszitek egymást és biztosak vagytok a döntésetekben, már a leendő férjednek/feleségednek adod magad. Tehát:nincs házasságtörés. És persze nem is állhat a kapcsolat középpontjában.


Ja és szerintem(!) nem ezektől lesz csak valaki hívő.. Azt mindenki magában érzi miket tesz meg magáért és másokért és mennyire él helyesen. Ez az én meglátásom. Például nevelhetem én erőltetetten erre gyermekem, ha az ellentétét érem el vele. Annyi ilyet láttam már.. Sokkal közelebb érzi magához az a hitét, aki maga talál rá és sajátosan szereti azt.

2019. ápr. 20. 20:27
 5/28 anonim ***** válasza:
10%

Kedves Kérdező.

Szomorúan olvasom, hogy az Aki állítólag Istent képviseli, nem veszi komolyan Isten felállított erkölcsi elveit.

S ha egy ilyen ember ezt teszi, ne is Csodálkozzunk, hogy sem Istennek, sem a szavának nincs hitele, így nem csoda, hogy a világ úgy néz ki ahogy....

Márpedig Isten betartani valónak íratta le a szavát, és nem azért, hogy egy regényt olvassanak, ami üresen cseng.


A házasság intézményét Isten hozta létre, és meghatározta, hogy az mit jelent. Aki ezt semmisnek nyilvánítja, Istent is semmibe veszi.

(Héberek 13:4) 4 A házasság tiszteletre méltó legyen mindenkinél, és a házaságy beszennyezetlen,. . .


Ha valaki tiszteletben tartja a házasság intézményének létrehozóját, és az a mögött értendő elveket, az nem szennyezi be a házaságyat azzal, hogy már a házasság előtt beszennyezi.

A szexuális életet Isten, a szövetséget, vagy is a házasságot már megkötött pároknak engedélyezi. A fogadalom elhangzott, Isten és ember előtt.


egyébként pedig ha ez "nehéz", akkor gondoljunk Jézus szavaira:

(Lukács 16:10) 10 Aki hű a legkevesebben, az a sokon is hű, és aki igazságtalan a legkevesebben, az a sokon is igazságtalan.

A hűséget Isten, a "kicsi" dolgokban ugyan úgy elvárja, csak az ember szelektál, és azt gondolja, Isten is így gondolkodik. Nincs kis bűn, és nagy bűn, Isten minden bűnt egy versben említ, és egy büntetést szabott ki rá.

2019. ápr. 20. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
Ha nagyon konkrétan le lenne írva, akkor szexelne mindenki mindenkivel, csak más indok mögé bujna.
2019. ápr. 20. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 A kérdező kommentje:

De hát hogyan lenne már beszennyezett, ha életed párjával szándékozol maradni?:D mit szennyezel? Itt ennyit írtak nem többet. Ezt házasságtörésnek lehet értelmezmi.

Mint ahogy mondták nekem: erről nem írtak külön. Ez egy a középkorból fennmaradt dolog, amit főleg a nők miatt találtak ki -mily meglepő- a férfiak.


Hogy "ma más világ van"

2019. ápr. 20. 21:22
 8/28 A kérdező kommentje:

Folyt.köv.:

Nos a világ állandóan változik. És nem csak ezen okból. A fiatalok nincsenek kellőképp felvilágosítva, a közösségi média pedig rossz hatást gyakorol rájuk de ezt sorolhatnám sokáig..

2019. ápr. 20. 21:24
 9/28 anonim ***** válasza:
12%

"hogyan lenne már beszennyezett, ha életed párjával szándékozol maradni?"


Sajnos Te is beleestél abba a hibába, amibe sokan.

A válaszomat, ahogy sokan Isten szavát is, felületesen elolvassák, és úgy értelmezik ahogy nekik tetszik.

Pedig benne van a mondatban a válasz.

(Héberek 13:4) . . .házaságy beszennyezetlen, . . .


Mit jelent az, hogy valaki házas?

Azt, hogy törvényesen felesége, vagy férje van. A házasság, ahogy írtam, egy intézmény, vagy is Isten által felállított követelmény, amit törvényes keretek között tett fogadalom erősít meg.

Mivel az emberi társadalomban, ma már van házasságkötő terem, nem úgy mint Ádám idejében, ezért akkor mondhatja valaki, hogy házasságot kötött, ha már törvényesen, hivatalosan, házasságban élőként szerepel, és ezt az aláírásukkal is hitelesítik.


Tudod van egy olyan közmondás, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. Isten azért íratta le a szavát, hogy megmaradjon, és ne elszálljon, bár így is némelyeknek "elszáll".

Arról már nem is beszélve, hogy a következő is le van írva:

(Róma 13:1) 13 Minden lélek rendelje alá magát a felsőbb hatalmaknak, mert nincs hatalom, csak Istentől; a létező hatalmak Isten által állnak fenn a maguk viszonylagos állásában.

Isten engedélyével, az anyakönyvvezetőnek a feladata a házasságot érvényesíteni, és ezt el is várja.

A keresztény, alárendeli magát Isten törvényeinek, és az emberek által felállított törvényeknek is.

Azonban, az emberek által hozott törvényeknek a Keresztény addig köteles engedelmeskedni, amíg Isten törvényébe nem ütközik.

Isten törvényébe pedig, nem ütközik, hogy házasságot kell kötni az emberi törvények alapján, hogy hivatalosan annak nevezze, és ne élettársi viszonynak.

2019. ápr. 20. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 A kérdező kommentje:

Köszönöm a tartalmas választ!


Mindenki válaszából leszűrtem valamit(:

2019. ápr. 20. 22:09
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!