Mit jelent az, hogy: Mt 25,46 "Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. "?
"A Biblia az örök életről és az örök büntetésről tanít itt, ezzel cáfolja a római katolikus purgatorium hamis tanítását is. Ugyanis nem azt mondja, hogy az örök büntetésre mennek, kivéve ha egy plébános kimisézi őket a purgatóriumból! :)"
Semmiben nem cáfolja ez a rész a purgatóriumot. :)) Ugyanis az Egyház szerint a purgatórium nem egy végleges állapot, akár "kimisézzük" őket onnan, akár nem. Javaslom, hogy az egyházellenes kirohanás helyett, inkább olvass többet a témában.
"Örök büntetés"
Vajon mit mond erről Isten szava? Vegyük Ádámékat. Nekik milyen örök büntetést mondott a Teremtő, ha engedetlen lesz?
Mert ha nem rosszalkodik, akkor a mennybe sem megy, hiszen nem létezik a halál. Viszont ha igen, akkor vajon milyen purgatóriumot ígért neki Isten?
Az örök büntetés, a halál, vagy is visszatérés, oda ahonnan az ember vétetett. Jézus pedig nem az égi életet jött megváltani, hiszen ilyen ígéretet nem tett Isten, hogy ha az emberek jók lesznek, akkor a haláluk után mennek az égbe.
Mivel az örök élet kilátása az embernek a Földön van.
a másik érdekesség, hogy ha Ádám hibája miatt, aki vétkes az utódai halálában, nem kap "pokolban" való kínzást, hanem a halált a nemlétezést, akkor az utódok, miért bűnhődnek "duplán".
Mert ugyi, elvesztik az életüket, meghalnak, és a feltámadás után, újra büntetés vár rájuk, egy másik testben.
Ez nem vall Isten szerető kedvességére, mert nem kegyetlen és magában a halálban sem leli örömét, hogy ezt a büntetést végre kell hajtania.
Hidd el kedves Kérdező, az örök levágatás, vagy büntetés, a feltámadás lehetősége nélküli halál.
Persze, ahogy gondolod...
A Máté 25:46 verséhez tartozó egyik lábjegyzet ezt írja:
(Dániel 12:1, 2) . . .. 2 A föld porában alvók közül pedig sokan felébrednek: ezek időtlen időkig tartó életre, . . .
Dániel 12. fejezete Mihály fejedelemről beszél, aki az utolsó napokban, megmenti Isten népét. Ez a Mi időnkre vonatkozik.
Mint olvashatjuk a földben nyugszanak a halottak, és nem élnek sehol. Azt is írja, hogy "sokan" felébrednek, vagy is nem mindenki.
Akik nem ébrednek fel a Földből, azok talán más testben szenvednek?
Az nem lehet, ugyan is Jézust senki nem előzhette meg, a halotti álapotból való feltámadásban. Jézus pedig értük is meghalt.
Semmiben nem cáfolja ez a rész a purgatóriumot. Ugyanis a [római] Egyház szerint a purgatórium nem egy végleges állapot"-írod. (A rómait én tettem hozzá, ugyanis az Egyház szót te a római katolikus felekezetre, szervezetre érted. Krisztus Egyháza szerint és Isten Igéje szerint nincs purgatórium!)
Nézzük meg megint az idézett igerészt:
"És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre."
Két kategória van, mind a kettő az örök jelzővel van jelölve. Az igazak az örök életre, a gonoszok, az átkozottak pedig az "örök tűzre, amely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett".
Nincs harmadik kategória, hogy: azok a bűnösök, akikért a plébános vagy püspök úr fizetség ellenében misét mond, ezek pedig menének a purgatorium nevű helyre, ahol bizonyos ideig (ha többet fizetsz, kevesebb lészen ezen idő) tartó kínszenvedés után a mise hatására átmehetnek az örök életre. Ez nem szerepel az Igében, mert purgatórium nincs! Ez hamis tanítás! Ahogyan a búcsúcédula is az volt, ahogyan a szoboröltöztetés és cipelés is hamis vallásgyakorlat!
Igazából, ha jól megfigyeljük, Isten két utat jelölt meg.
Mind az Izraeliták idejében, mind pedig amikor Jézus által kötött újszövetséget emberekkel.
Harmadik lehetőséget nem adott, s ezt maga Jézus is Kijelentette:
"Aki nincs velem, az ellenem van".
Sajnos az egyházak, akik hatalomra tettek szert, csak úgy tartották féken az embereket félelembe, hogy ezt a "tüzes" pokol históriát, valódi gyötrelemnek nevezték.
Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem bízték ezt Istenre, és előtte miért törték kerékbe, meg máglyára vetették, ha utána még más formában is tüzzel fogja kínozni az élőket Isten.
Milyen érdekes, hogy sokakat nem riasztott vissza ez a hamis képzelet, hogy a hatalomra jutott egyházak ellen lépjenek fel. Vállalva az üldöztetést.
Miközben azok akik üldöztek másokat, hogyan voltak üldözöttek? Mert hát kardot, háborút, igazából nem vállalhattak volna.
Az első keresztények, és Jézus sem kezdett el üldözni senkit, aki nem értett velük egyet. Hanem tovább léptek.
Az egész kialakult rendszer, amit keresztény életnek nevez a Biblia teljesen megváltozott.
Egy Brit lelkész, az mondta a 2. háború idején a katonáknak, hogy menjenek és öljék a Németeket.
Német lelkész ugyan ezt mondta, a német katonáknak.
Az egyik katona megkérdezte, hogy a másik oldalon is ugyan azt mondják, mint itt, hogy van ez?
A válasz a lelkész részéről:
"Isten útjai kifürkészhetetlenek"
Igazán megnyugtató, hogy ez, incs összhangban a jézus által tanítottakkal.
Szia
Biztosan észrevetted, hogy az egész Máté 25 fejezete az emberek kettéválasztásáról ír. a 26. vers a szétválasztás eredmányét írja le.
A Máté 25:41, 46 megmutatja, hogy az „örök tűz” az „örök megsemmisítést” jelenti; Talán segít még ez a vers annak megértésében, mit jelent az "örök büntetés":
2Péter 2:9
"Ezért hát Jehova tudja, hogyan szabadítsa meg a próbából azokat, akik odaadóan szolgálják őt, az igazságtalanokat ellenben fenntartsa arra, hogy az ítélet napján el legyenek pusztítva,"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!