Miért árulta el Jézust Judás?
Ha Jézus előre tudta volna, hogy Júdás fogja őt elárulni, ez mit jelentett volna? Azt, hogy Jézus maga is „részes” lett volna Júdás árulásában, hiszen ő választotta ki apostolául. Sőt Isten is cinkostárs lett volna, mivel Jézus Júdás kiválasztása előtt buzgón Jehovától kért imában bölcs útbaigazítást.
Az tény, hogy meg lett jövendőlve, hogy valaki ezt megteszi. De nem lett konkrétizálva, hogy ki az, de Isten ismerve az emberi természetet, tudta, hogy ilyen fog történni.
Sziasztok!
Komoly tévhitek jöttek elő itt a hozzászólásokban, melyek igyekszem eloszlatni.
Először is: Júdás az egyetlen olyan tanítvány akit nem Jézus választott, hanem ő maga jelentkezett és Jézus ezt elfogadta (lásd Lk. 9:57-58 vö. Jn. 13:18). Jézus példabeszédével élve Júdás egy konkoly volt, vagyis “a gonosznak fia” a tanítványok között, akit az ellenség vetett be a kiválasztottak közé (Mt. 13,38).
A másik az eleve elrendelés kérdése. Mi az előre elrendelés Isten részéről? Istenről azt írja a Szentírás, hogy nemcsak a jövőbeli cselekedeteinket ismeri és tudja, hanem a jövőbeli gondolatainkat is: „ami a lelketekben készül, én tudom” (Ez 11,5 vö. 5Móz 31,21). Ezzel függ össze, hogy előre tudja, hogy az emberek közül ki lesz az, aki az Ő szeretetére viszontszeretettel, az Isten igéjére pedig hittel, és hitből fakadó engedelmességgel válaszol. Mindazok, akik az Isten szeretni fogják, azok számára az Isten már a teremtés előtt üdvösségtervet készített, és rendelkezett arról, hogy minden segítséget és kegyelmet megkapjanak az életükben ahhoz, hogy eljussanak az üdvösségre. Ezt nehéz elhinni, pedig a Szentírás erről beszél. Ezt írja erről Pál apostol a Rómaiakhoz írott levelében a pontosított fordítás szerint: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden együtt munkálkodik a jóra, mint akik az ő végzése szerint elhívottak. Mert akiket előre ismert, előre el is rendelte, hogy azok az ő Fia képmásához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött a sok testvér között. Akiket pedig előre elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette (Róm 8,29-30).” Tehát az evangélium fontos részét alkotja az, hogy a hívő ember üdvösségének az elnyerése biztos alapokon, a mindent tudó és mindenható Isten rendeletein nyugszik. A „szíveket ismerő Isten” (ApCsel 15,8) akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (1Tim 2,4). Ebből az igéből az is következik, hogy az Úr senkit sem rendel el előre a kárhozatra. Neki üdvösségterve, megváltási terve van, a sátánnak pedig elvesztési terve. Ezt azért hangsúlyozom, mert Kálvin János tiszteletre méltó reformátor nyomán elterjedt a kettős predestináció tanítása, melynek lényege, hogy az Isten egyeseket üdvösségre rendelt, másokat pedig kárhozatra. Ilyen a Biblia teljes összefüggését vizsgálva biztosan nem létezik.
Üdv. Péter
Jó kérdés... Örök kérdés!
Induljunk ki abból, hogy mindenki ember és emberként gondolkodik.
Júdás olyan ember volt mint a többi. Volt némi pénz vonzata is, ez kiderül abból, hogy ő kezelte az adományokat " a gyülekezet pénzét", és több ízben is okoskodott, hogy és mire lehetne használni az összegyűjtött pénzt.
Tehát feltételezhetően az első indok az árulásra a pénz szeretete. Ám ez itt még nem a vég.
Lehetett emberi, politikai oka is az árulásának. Ugyanis akkor sokan Jézusban egy olyan megváltót vártak és láttak, aki e világon, e világban teremti meg uralmát és királyságát és eltörli, leigázza az elnyomó népeket (Rómát).
Ezen a téren sokan csalódtak Jézusban, többek között valószínűleg Júdás is. Ez is okot adhatott az árulására.
Aztán szegény Júdásnak ismét csalódnia kellett, hiszen megbánta árulását és vissza adta a pénzt. Tehát történt benne valami változás, amiben a pénz már nem játszott elsődleges szerepet. Kereste a megbánás és a megbocsátás helyét, de nem találta.
Röviden árulásának az oka egy tök egyszerű emberei tényezőn, emberi tulajdonságon alapszik. Nem is kell ezt túl spilázni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!