Az iszlám miért nem tiltja, hogy valaki feleségül vegye az özvegye lányát?
Mert a feleség ott még mindig nem az a személy, akit néha napján megbäszok, hanem az, aki a férj védelme, hatalma és vezetése alatt áll.
Mint ahogy itt is, és mindenhol máshol is így volt a feminizmus előtt.
De tiltja. Egyértelmű vers van a Koránban erre vonatkozóan:
(4/23) Tilalmas nektek házasságot kötni: anyáitokkal, leányaitokkal, nővéreitekkel, apai és anyai nagynénjeitekkel, fivéretek leányaival, nővéretek leányaival, nevelő anyáitokkal, akik szoptattak benneteket és tejtestvéreitekkel, anyósaitokkal.....
Van történelmi példa a Próféta közvetlen követői körében arra, hogy valaki közeli rokonát veszi el (fogadja védelmébe (házába, ház-asság, még magyarul is)). Ilyenre tiltás nincsen, mivel a feleség nem az a nő, akit a többi nőnél többször szeretnék megfektetni (mint Nyugaton/a modern világban), hanem még mindig a házasság eredeti értelmét értik ez alatt.
A konkrét vérfertőzés viszont nyilvánvalóan és egyértelműen tiltott, házassággal meg anélkül is.
Állítólag azért, mert ez nem fordulhat elő, mivel a férfi addigra már halott.
Nem tudom, hogy mi van azzal, ha valaki elvesz egy asszonyt, és elveszi annak lányát is, majd az idősebb asszony túléli. Na, elvette akkor az özvegye lányát?
"Nem tudom, hogy mi van azzal, ha valaki elvesz egy asszonyt, és elveszi annak lányát is, majd az idősebb asszony túléli. Na, elvette akkor az özvegye lányát?"
Nem, hiszen akkor még nem volt az özvegye lánya.
Ha a férjed 10 év házasság után mondjuk megvakul, akkor sem egy vakhoz mentél hozzá, hanem akihez hozzámentél, ő lett vak később.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!