Miért vonzó az iszlám?
Maga az ateizmus nem rossz! Én azt mondom, hogy a társadalom fejlettebb lenne, ha nem csak ~kb 10-20 százaléka lenne hívő keresztény.
Persze ez már mi lenne ha dolog, de szivesebben fantáziálgatok egy tényleg keresztény Európán, mint amiben egyáltalán nincs jelen a hit.
"Értem, de ateista többségű társadalom az nagyon is új. Jelek szerint erkölcsi, és emberi értelemben romlóban van."
Hát ha az 'erkölcsi és emberi értelemben' alatt azt érted, hogy ma már nem büntetnek eretnekségért meg nem vágják le a kezed lopásért, akkor tényleg romlóban van.
"Kiváncsi leszek megélünk-e 2000 évet Európában muszlim vagy ateista irányítással :)"
Aha, és ezt pontosan hogyan is gondoltad? Hogy szeretnéd kivárni a 2000 évet? :)
Egy dolog, hogy a nyugati kultúrában különlegesnek, egzotikusnak számít, ugyanakkor tudnak valamit, amit mi nem: a kereszténység széttagolt, házon belül is a-tól z-ig mindenki mond mindent, egyszerűen nem egységes (ne keverjük ide a nemzeti kereszténységnek gúnyolt visszataszító képződményt), a korrupció mindennapos, és ezzel az egésszel senki nem foglalkozna, ha egy keresztény gyülekezetben úgy érezné az ember, hogy egy támogató közösségbe lép. De nem, mi van nálunk ehelyett? Vetélkedés, kibeszélés, kirekesztés, kiutálás, képmutatás ami az embereket elidegeníti ettől a közösségtől.
Ezzel szemben ők odaát keleten tudnak valamit, ami miatt képesek olyan közösséget teremteni, amiben ezt nem érzed. A kutyát nem érdeklik az öltözködési, étkezési és egyéb szabályok, az ember természeténél fogva egy olyan közösséghez akar tartozni, amiben elfogadják, és ha ezt a nyugati felekezetek nem tudják megadni neki, elkezdi máshol keresni, és ha talál egy ilyet, a korábbinál szigorúbb, vagy a korábbiaktól nagyban eltérő szabályok megtartására is hajlandó.
Én itt most nem az egyházakra gondoltam, hanem az emberekre. Nem adnám semelyik egyház kezébe se az irányítást, de az emberek jelentős többségébe egy hitrendszert, egy értékrendszert adnék ami a példámba a kereszténység, akkor az hidd el fejlődéshez vezetne.
Már csak az miatt is, mert megszűnne a széthúzás, az előrébb vinne bármiről lenne szó.
Hát ez nem volt nagyon válasz. :/ Egy cél már inkább.
Tekintve, hogy a kereszténység történelme tele van széthúzásokkal, háborúkkal egymás elleni gyűlöletről.
"Ezzel szemben ők odaát keleten tudnak valamit, ami miatt képesek olyan közösséget teremteni, amiben ezt nem érzed."
Na azért ez is erős túlzás. ISIS vs Szírek, Törökök vs Kurdok, Szunníták vs Síiták, stb
Tekintve, hogy a kereszténység történelme tele van széthúzásokkal, háborúkkal egymás elleni gyűlöletről.
Mint minden. Fent írtam a muszlim példát. Jelenleg nincs a keresztény felekezetek között semmi feszültség, a reformáció háborúi már elmúltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!