Mi a motiválja a JW tagjait amikor nem vesznek részt a munkahelyi karácsonyi ünnepségen?
#2
A pogányok egészen pontosan mikor ünnepelték Krisztus születését? Mondjuk ha így tettek, azt helyesen tették, hiszen Krisztus a megtestesült Isten.
Mi motivál?
Kedves kérdező.
Egy keresztény, nem szelektál a Bibliában lefektetett erkölcsi törvények között. Nem a világnak akarunk megfelelni, vagy tetszeni. Isten imádatának szentnek kell lennie, ellenben nem elfogadható, Isten ha bukfencet vetünk sem fogad el semmilyen magyarázatot.
Jézus születése, csak jellemvonásokat tartalmaz, időpontot nem. Ellenben érdekes, hogy a haláláról pontos dátumot ír. Vajon miért?
Egyébként pedig Jézus születését kilehet számolni a bibliai kronológia alapján. S ez akárhonnan is nézzük, október elejére esett.
A karácsonyt, mint ünnepet, a 4.századtól vette bele a hitehagyott egyház az ünnepeibe, hogy a "pogányok"ból keresztényeket csináljanak. Akik Addig a Saturnális, azaz a Napfordulót ünnepelték.
Az egyházak sajnos azóta is megalkudnak bizonyos oktatásokban, ünnepekben, egyáltalán nem példautató az életük, és hogy az emberek kedvében járjanak, inkább alkut kötnek, csak ne hogy üldözést kelljen elszenvedniük.
Persze már teljesen mindegy mit csiálnak, az ítéletet nem kerülhetik el, amiért az embereket félre vezették, és Isten imádatát beszennyezték.
Talán még annyit:
A motiváló erő az is, amit Jézus mondott:
(János 14:15) 15 Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat;
(1János 5:3) 3 Mert az Isten szeretete azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait; a parancsolatai pedig nem megterhelőek,
Ha bizonyítani szeretném, hogy szeretem a Teremtőmet, akkor engedelmesen szót fogadok, és nem keveredek bele semmibe, ami Istennek nem tetszik.
"A motiváló erő az is, amit Jézus mondott"
Tényleg? Mikor mondott olyat Jézus, hogy ne ünnepeld a karácsonyt?
"A pogányok egészen pontosan mikor ünnepelték Krisztus születését? Mondjuk ha így tettek, azt helyesen tették, hiszen Krisztus a megtestesült Isten."
A pogányok nyilván nem Jézus születését ünnepelték, hanem Jupiter ünnepe volt ekkor. Hogy az új vallás vonzóbb legyen, Jézus születését áttették erre az időpontra. A karácsonyfa pedig néhány száz éve került be a történetbe ami korábban pogány szokás volt.
"A pogányok nyilván nem Jézus születését ünnepelték, hanem Jupiter ünnepe volt ekkor."
Ami persze butaság, mert nem volt Jupiternek december 25-én ünnepe, nincs egyetlen ezt igazoló forrás sem. Helyette volt szaturnália ünnep december 17-én.
December 25-re jóval később, a 3. század végén Aurelianus tett egy ünnepet, Szíriában aratott győzelme miatt egy ottani napisten tiszteletére. Érdekes, hogy ekkorra már Szíria jelentős részén a kereszténység volt elterjedve és egy nagyon erős keresztény bázis volt. Még érdekesebb, hogy Malakiás próféta így ír Krisztusról:
"Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani."
Állítottam én ilyet? Csak arra a hülyeségre amit írtál (még hogy Jupiter...), felhoztam pár valódi tényt.
A Nap egyébként nem lehet Isten, hiszen csak egy teremtmény, olvashatod a Szentírás legelején.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!