Katolikus és ortodox keresztények: meglátásotok szerint mennyi a valóságalapja az Exodusnak?

A történelem-tudományi érvekben, ellenérvekben nem nagyon mélyültem el, de ha jól emlékszem, nem nagyon vannak írásos-régészeti leletek róla a Tórán kívül. Természetesen ez nem zár ki semmit. Személy szerint úgy gondolom, hogy némileg el van túlozva / ki van színezve, de valóban megtörtént esemény a Kivonulás.

Katolikus.

Az a helyzet, hogy az exodus történetében túlságosan is sok csoda történik, amely túlságosan is nagy hitetlenséggel találkozik, s az olvasó nem igazán érti, hogy létezhetett ennyi hülye egy helyen.

Valószínűnek tartom, hogy a kivonulás a valóságban sokkal szerényebb volt, de a zsidóság mégis egy hatalmas csodának élte meg. Például a vörös tengeren való átkelés lehet egy gázlón történt apály idején, míg az egyiptomiakat elsodorta a dagály. A szájhagyomány összességében ezt a páratlan eseményt kiszínezve és kinagyítva őrizte meg, vagyis Isten hatalmas erejére tette a hamgsúlyt, ami szó szerint értve persze túlzás, de lényegében mégis igaz. Az Isten szabadító és gondviselő ereje akkor is hatalmas, ha nem fantasztikus csodák formájában jelentkezik, hanem mondjuk a véletlenek szerencsés alakulásában. Természetesen nem tagadom a csodák lehetőségét, akár a nagy csodák lehetőségét sem, akár ilyenek is történhettek, de valóban az exodus eléggé legendás ízű.

Régóta foglalkozom régészettel, történettudománnyal, irodalomtudománnyal ezen a területen.

Személyes meglátásom szerint elegendő bizonyítékunk van arra, hogy azt feltételezzük, hogy van történelmi alapja, ugyanakkor sokkal szerényebb léptékben történt, mint ahogy az a Tórában le van írva. Tudjuk, hogy Egyiptomban egy rettenetesen multikulturális ország volt és az idegen bevándorlók legnagyobb része szemita származású volt. Ez különösen a középbirodalmi időszak legvégétől az egész újbirodalmi időszakon át szinte folyamatosan jelen volt és az alsó-egyiptomi, Nílus-delta, Keleti-sivatag és a Sínai-félsziget környékén lévő területekre volt különösen igaz. Számtalan kánaánita, amorita, arámi, sőt, arab és megannyi más szemita nyelvű népesség telepedett ott le hasonló okok miatt, mint amit a Biblia is ír (alapvetően Kánaán és a Közel-Kelet azon része nagyon az esőtől függött, emiatt ha az nem volt, akkor szárazság és éhínség volt, Egyiptomba pedig befogadták őket és a Nílus minden időszakban ellátta az ott élőket). Volt egy időszak, amikor még egy saját királyságuk is létrejött Alsó-Egyiptomban, amit valószínűleg a betelepültek hoztak létre részben külső segítséggel és hódítással. Ez eléggé hasonlít a bibliai József történetére, ahol József szemitaként lesz kormányzó Egyiptomban. A hükszoszok után is volt sok szemita északon még II. Ramszesz fáraó alatt is, ezenkívül sokszor el is nyomták őket (volt, hogy még a hükszosz uralkodók is elnyomták a velük együtt odakerült nomád, alacsonyabb státuszú csoportokat, nemhogy később a hükszoszok kiűzése után az ottmaradottakat). Ezenkívül tudomásunk van különféle nomád, sémita népcsoportok és törzsek az egyiptomi határ körüli vándorlásáról, például a sokak által Yhw saszu nép is egy ilyen nomád nép volt. Közöttük voltak olyanok is, akik épp a rabság, szolgálati munka és mi egyebek elől menekültek. Tudomásom szerint voltak olyan raktárvárosok is, amelyeknél még a hükszosz fáraók is dolgoztattak alacsony rangú, nomád származású sémitákat. A tudósok között szinte teljes egyetértés van azon kérdésben, hogy ez az istenség és ez az istennév (a Tetragrammaton) eredetileg egy déli eredetű törzsi/nemzeti istenség lehetett és El Shaddai, valamint El/Elohim eredetileg. Erősen valószínű, hogy különálló népek és törzsek nagyon fontos, nemzeti/törzsi/uralkodó istenségei voltak, akikkel különös kapcsolatuk volt, majd ezek a népek azok, akik aztán később a protoizraelitákat alkották és nagyjából a bírák kora korai szakaszában alatt azonosították mindezen istenségeket. Mark S. Smith is erre a következtetésre jut. El Shaddai (vagyis Bel Sadu) például eredetileg egy szíriai származású istenség lehetett és Ábrahámmal kapcsolták össze, míg El Eljon a kánaáni és arámi panteon feje volt, akit Malkicedekkel kapcsoltak össze. A legvalószínűbb elmélet az, hogy a protoizraeliták különböző népektől és törzsektől származtak, pontosabban tevődtek össze és ez meglátszik a Tóra többszörös elbeszélésein is (pl. ott van Ábrahám, no meg Malkicedek, József, illetve Rácháb és Mózes története, amelyek bár egy idővonalra lettek illesztve, a valóságban túlságosan hasonlóak ahhoz, hogy azt feltételezzük, hogy ezek a történetek eredetileg is egy történetet alkottak, bár nyilván az azonos térség miatt voltak átfedések) és az egyik ilyen nép volt az, aki magával hozta Mózes és a kivonulás történeteit és a Tetragrammaton istennevet. Richard E. Friedman szerint ők a későbbi léviták lehettek, hisz a nevük is sok esetben egyiptomias hangzású (Mose - Fiú/XY-fia, Aavrhon - Harcoló oroszlán, Meri-jam - XY szeretettje/Szeretett) és papi, illetve segédpapi szerepeik voltak, jelentős alakjaik is papok, valamint próféták/prófétanők szerepét töltötték be, valamint önálló területük sem volt. William G. Dever szerint József két törzse lehetett. Megint mások szerint nincs erre ilyen egyszerű szabály és minden törzshöz csatlakoztak mindegyik néprétegből.

Ugyanakkor nem vagyok bibliai literalista, nem lennék az a lelkes régész, aki a Bibliával a kezében vezeti az ásatásokat. Határozottan elutasítom azokat a lelkes kutatásokat, ahol egy Noé bárkája, meg egy Édenkert megtalálás között váltig állítják, hogy XY bizonyíték a tíz csapásra, meg hasonlók. Sok tudós gondolja, hogy volt valamilyen történelmi alapja a kivonulásnak, ugyanakkor az egyáltalán nem a Bibliában leírt mértékű és jelentőségű volt (pl.: Amihai Mazar, Eilat Mazar, William G. Dever, Carol Meyers, Donald B. Redford, Anson Frank Rainey, Richard Eliott Friedman stb.). Angolul van is erre egy külön kifejezés, ami a mnemohistory, amit egyszer Carol Meyers írásában olvastam. A képlet egyszerű: volt egy relatíve kis nép/törzs/törzsszövetség néhány karizmatikus vezetővel az élükön, akik később fontos szerepet játszottak a protoizraelita törzsek összetömörülésében és az ő kis történelmükben volt egy jelentős törés, ami számukra nagyon fontos volt, de a világ számára jelentéktelen és ezt később jelentősen átmitologizálták, átköltötték romantikusabbra stb. Kicsit az Iliászhoz tudnám hasonlítani. Ezt bizonyítják a sokszor kerek vagy óriási számok a Tórában. Például egészen biztosan nem voltak annyian, mint ahogy a Biblia írja, hisz a legnagyobb kánaánita-amorita város, Hácor lakossága sem volt akkora. Az is valószínű, hogy nem hivatkoztak magukra "izraelitaként", valószínűleg héber törzsek voltak eltérő nevekkel. Az "Izrael" szót először Merneptah fáraó győzelmi sztéléje említi. A korban egyébként bevett gyakorlat volt, hogy eszméletlenül eltúlzott számadatokat adtak meg. Ez jelen volt Egyiptomban, a Hettita Birodalomban és Mezopotámiában is. A 40 évig tartó sivatagi vándorlás időtartama pedig egy nemzedéket jelölt a bibliai szövegben minden alkalommal. A tíz csapás is valószínűleg egy kis szerzői szépítés volt valószínűleg, Mózes és Mirjám kosaras sztorija pedig eléggé későbbi betoldás szagú, mivel ez egy eléggé elterjedt motívum volt a legkülönbözőbb mitológiákban, ugyanakkor ez nem cáfolja egy történeti Mózes létezését is, akinek épp az emberi hibáiról is beszél a szöveg. A kivonulás és a sivatagi vándorlás szinte közvetlen folytatása Józsué könyve, ami a Biblia legsebezhetőbb pontja. Egy csomó várost felsorolt, amit elvileg az izraeliták romboltak le, viszont ez az összefüggés csak jóval kevesebb - bár nem tekintély nélküli - város esetén mutatható ki. Ugyanakkor vannak bizonyítékaink arra, hogy a kivonulás története a babiloni fogság előtt is létezett, tehát azok az álláspontok általában szintén nem túl objektívek, amelyek szerint az egészet csak a csaló papok írták unalmukban a babiloni fogság vagy ami még jobb, a perzsa, illetve hellenisztikus korszakban. Mirjám éneke eleve a Biblia egyik legősibb szövegrésze, ami valószínűleg eredetileg függetlenül létezett a Tóra több forrásból összeállított szövegétől. A mai bibliatudományt és közel-keleti régészetet, történettudományt eléggé jellemzi egy megosztottság: minimalizmus és maximalizmus. Ugyanakkor a tudósok többsége e két szélsőség között egyensúlyoz, bár nem mind azonos helyein a skálának. Az viszont biztos, hogy a történetet alapvetően tagadó Israel Finkelstein is elismeri, hogy lehetett valamiféle népi emlékezet egy történésről az egész hátterében, sőt, valószínűtlen, hogy csak úgy egy nép kitalálna egy történetet a saját rabszolgaságáról, ahelyett, hogy mondjuk héroszokat keresne magának. Amihai Mazar is egyszer beszélt erről: tény, hogy az egész Tóra/Pentateuchus a ma ismert formájában a babiloni fogság környékén jelent meg, viszont jóval korábbi, ma már elveszett írott és szóbeli hagyományokat használtak fel. Ez igaz egyébként például a Királyok könyveire is: ott maga a szerző tünteti fel a forrásainak egy részét, de a modern irodalomtudomány még több különböző forrást is valószínűsít. A Tóra J és E forrása szintén eléggé korai, sőt, előbbit több tudós Salamon korára datálta.

Egy vallásos és gyakorló római katolikus, aki hitében szimpatizál az ortodoxiával is.