Márfi Gyula veszprémi érsek miért hazudik az iszlámról és miért uszít muszlimok ellen? Miért jó ez a katolikus egyháznak?
Legutóbb az alábbi kijelentést tette:
"Az iszlám nagyon hasonlít a nácizmusra, melynek alapja a fajelmélet, és a kommunizmusra is, melynek alapja az osztályelmélet."
Az egyházi vezetőknek el kellene határolódniuk az ilyen gyűlöletbeszédtől, ő viszont élen jár ebben ami ha jól tudom ellentétes a keresztény tanítással. Az iszlám vallás nem tesz különbséget etnikai alapon. Ezt bizonyítják Mohamed próféta szavai is:
"Az egész emberiség Ádámtól és Évától származik.Nem felsőbbrendű egy arab ember a nem arabnál, és a nem arab sem felsőbbrendű az arabnál.Nem jobb a fehér ember a feketénél, és a fekete sem a fehérnél, kivéve, ha vallásossága és jó cselekedetei jobbá teszik."
Tehát az iszlám szerint a jó cselekedeteid által lehetsz jobb ember.
Osztályelmélet sincs az iszlámban vagy bármilyen osztály. Az viszont igaz hogy a társadalmi egyenlőség, szegénység felszámolása az iszlám egyik alapja.
Egyébként is a nácizmus és kommunizmus keresztény kultúrkörben alakult ki és a követőik is többnyire keresztények közül kerültek ki. Az iszlámnak semmi köze ezekhez.
Vajon mi okból hazudozik és uszít a Márfi Gyula? Hogy nem a szeretet vezérli az egész biztos.
"Mert ránk fognak törni előbb utóbb ebben biztos lehetsz."
Érdekes. Én úgy tudtom az USA, ahol az emberek többsége keresztény, támadta meg a közel-keleti muszlim országokat és okozta 2-3 millió muszlim halálát.
Mi ezen az érdekes?
Emberek évszázadok óta ölik egymást hol vallási alapon hol területért hol olajért vagy akármi másért...
Bele kellene jónéhány embernek olvasni a Koránba pl hogy egyáltalán legyen egy halvány kis fogalma arról hogy mi az ami Európára vár.
Szíriába pl. nem Aszad hívott be oroszokat elsőként, mert nem volt képes megállítani a muszlim hordákat?
Abban igazad lehet, hogy például az amerikaiak iraki inváziója katasztrófát hozott. De annyiból meg nagyon álszent vagy, hogy a muszlim szaudiak veszik a világon talán a legtöbb amerikai fegyvert. Érdekes, akkor jók az amerikaiak, ha fegyvereket adnak el nektek végtelen mennyiségben. Vagy ha a civilizált nyugatnak kell megállítani a vezetők ellen felkelt muszlim hordákat.
Nem mondtam hogy normális hanem hogy elkerülhetetlen.
A háború az a szükséges rossz.
Ha nem lenne háború nem lenne béke sem.
Emberek mindig gyilkolászni fogják egymást amíg a Föld forog.
"Szíriába pl. nem Aszad hívott be oroszokat elsőként, mert nem volt képes megállítani a muszlim hordákat?"
Nem. Először is azok többségében nem muszlimok vagy olyanok akik csak névleg azok, mert valójában köztörvényes bűnözők, terroristák, akiket az USA pénzel és irányít. Az oroszok azért mentek mert Aszad az egyetlen szövetségesük a térségben.
"Érdekes, akkor jók az amerikaiak, ha fegyvereket adnak el nektek végtelen mennyiségben."
Szaud-Arábia egy diktatúra ami valójában soha nem képviselte az iszlámot, ezért a "nektek" helytelen. Belekevertek mindenféle szokást a saját primitív törzsi hagyományaikból, így jött létre a vahabita irányzat. Továbbá a szaudiak az USA bábjai és egyáltalán nem jó hogy az USA felfegyverzi őket.
"Vagy ha a civilizált nyugatnak kell megállítani a vezetők ellen felkelt muszlim hordákat."
Ebből is látszik hogy halvány lila gőzöd sincs mi történik valójában. Ezeket a hordákat az USA hozza létre hogy aztán rájuk hivatkozva megtámadja az országot. Ezt teszi a "civilizált" Nyugat.
Talán igazad lehetne, de sajnos a népírtás már a szultánság ideje alatt megkezdődött. Sőt folytatódott is, amikor az iszlamisták egy rövid időre visszaszerezték a hatalmat. Tudom, hogy nem divat wiki cikkből idézni, de volt hozzá forrás, ezért megteszem:
"1909-ben, amikor a kialakuló ifjútörök kormány szétszakadt, II. Abdul-Hamid egy populista lépéssel elnyerte az iszlamisták támogatását és rövid időre visszaszerezte a szultáni hatalmat. Az ezt követő adanai vérengzésben harmincezer örményt mészároltak le."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!