Mi az ami nem az agyban zajló folyamat hanem a lélekben/szellemben zajlik?
No már most, az embert nem úgy kell elképzelni, hogy van külön egy testi és egy lelki síkja és a kettő teljesen független egymástól. A szellemi (agyi - tehát testhez kötődő) és a lelki sík teljes mértékben összefügg, kihat egymásra.
Ezért van az, hogy ha valami lelki megrázkódtatás ér, akkor az kihat a testre is, pl. egy súlyos gyász felboríthatja az ember testi működését, betegségeket okozva. Pedig a gyász teljes mértékben lelki dolog: ha a józan ész fel is fogja, hogy több év szenvedés után jobb neki is, hogy meghalt, de a hiánya fáj.
Az agy olyan mint egy zongora, amelyet a szellemünk/lelkünk szólaltat meg, használ.
Olvasd el alábbi írás 1. oldalát:
"A gondolatok, érzelmek, érzések mind agyi folyamatok."
Akkor meg is van a Nobel-díjasunk. Ugyanis ezek csak feltételezések, ha igaznak vesszük a materializmust.
A kérdés nehéz, ugyanis a szellemünk az agyunkon keresztül tud a téridőben tevékenykedni, szóval még ha az orvostudomány meg is tudná magyarázni ezeket kellően, akkor sem lehet kizárni a szellemünket, ugyanis az metafizikai "dolog", ami - köztudottan - természettudományos módszerekkel nem bizonyítható és nem cáfolható
Köszönöm mindenkinek aki szakított időt a válaszolásra!
Nem hasraütésszerűen írtam hogy az érzelmek, érzések, gondolatok agyi folyamatok, ezt a tudomány ma világosan így látja. Az igaz hogy nem tudunk minden agyi folyamatot részecskéről részecskére visszafejteni és elemezni hogy mi zajlik az illető agyában, ezért írhattátok többen hogy az agy és a lélek/szellem együtt játszik... Valaki be is linkelt egy írást miszerint ez olyan mint ha az agyam lenne a számítógépem a lelkem pedig a felhasználó. Érdekes megközelítés, de az a benyomásom hogy ez csak spekuláció. A számítógép működéséhez a felhasználó lenyomja a billentyűket például. Az agyban van olyan folyamat amiről nem tudjuk hogy mi indítja be, egy metafizikai hatás éri, amire csak úgy a semmiből beindul egy biokémiai algoritmus? Nem hiszem hogy az írás írója tudna ilyenről.
Az ember test és lélek egysége, a keresztény teológia szerint ezért nincsenek külön zajló folyamatok.
A lélek és szellem pedig ugyan az, mint egy éremnek a két oldala. A lelket Istennel kapcsolatos dolgok esetén használjuk, pl. imádkozás, a szellemet pedig az emberi természetű dolgok esetén, érzelmek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!