Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért nem szeret engem Isten?

Miért nem szeret engem Isten?

Figyelt kérdés
Miért érzem úgy, hogy engem nem szeret az Isten? Mert: imádkoztam hozzá, hogy a szerettem meggyógyuljanak. Meghaltak. Imádkoztam a családomért. A társam elhagyott. Imádkoztam munkáért. Elvesztettem. Nem maradt semmi, csak a naiv hitem. Nem adtam fel, mondván, majd csak engem is meghallgat az Úr. Szinte zaklattam Jézust, Máriát és a szentek egész sorát. Kilencedek, csodatévő imák, teljes búcsú. Mindenkivel kedvesen viselkedtem, hogy senki se érezze rajtam, hogy valójában belül összeomlottam. Nem akartam ezzel másokat terhelni. Segítettem, ahol tudtam. De semmi. Most már ott tartok, hogy semmi, de semmi nem sikerül. Talán viccesnek találja valaki, de amikor már semmi se jön össze, akkor azon is elkeseredett, hogy pl kiöntom a kávét. Kérhetek és kaptok ... Amire szükségem van, majd azt kapok... Nem is imádkozom semmi másért. Nekem ezek után se a munka és a pénz a fontos. Azért nem is imádkozom. Csak a családom. De széthullott... Isten szerint ez így jól van? Szerinte nekem erre van szükségem? Mindenkit szeret... Én nem hiszem. Vagy egyszerűen észre se vesz.
2018. nov. 17. 12:47
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
29%
Ne foglalkozz vele.
2018. nov. 17. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
0%
Isten szeretete nem azokhoz jut el akik kérik, nem fog szeretni azért mert te akarod, fizethetsz annyi kilencedet, elmondhatsz annyi imát, egetsz annyi ostyát, dalolhatsz annyi dicséretet amennyit bírsz. Isten szeretete azokat illetik meg akik megérdemlik, és ha megérdemled, nem is lesz már rá szükséged. Ha szeretetre vágysz, annak először tőled kell jönnie.
2018. nov. 17. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:

Olvasd végig ezeket, ennél rövidebben csak kegyes sablonokat mondhatnék.

Biblia: Jób könyve [link]

A zarándok elbeszélései : [link]

2018. nov. 17. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:

Kérdező, ezzel most azt mondod, hogy Isten minden emberben ott van.Akkor benned miért ne lenne ott?

Ezzel nem azt mondom, hogy Isten nem létezik,de a leírás alapján bennünk is ott van.

2018. nov. 17. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
16%
Kedves kérdező a keresztények istene egy szadista állat és nem szeret senkit csak önmagát!
2018. nov. 17. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 pelgrim ***** válasza:
0%

A hited nem csak naiv, hanem nagyon primitív. A naivitás egy nagyszerű dolog, azzal semmi baj, vagy talán csak annyi, hogy a naiv embert rosszindulatú embertársai könnyen félrevezetik, másrészt olyan kapuk nyílnak meg előtte, melyek a józan ész előtt zárva maradnak.

De a hited szerintem nagyon kezdetleges, ezt így vetted át másoktól, anélkül, hogy érdeklődtél volna a vallásos tanítások igazságtartalma iránt. Ha egy kicsit kutattál volna, akkor beláthatnád, hogy Isten nem egy valaki, nem egy személy, és nem valahol rajtad kívül, hanem benned van. Isten annyira szeret téged, amennyire te magadat szereted. Bizalom és hála a saját isteni kiléted iránt az, ami meghozza a jóllétet minden tekintetben, ez az ima helyes formája.

2018. nov. 17. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 A kérdező kommentje:
Jób, Jób... Megmaradt ugyanolyan gyarló embernek. Engem nem vigasztalna egy halom kincs sem, a családomért cserébe.
2018. nov. 17. 15:13
 8/26 anonim ***** válasza:
Én is úgy érzem hogy nem szeret az Isten. Mintha az Isten "háta mögött"lennék valahogy, nem lát meg, bármit csinálok. Talán ez a sorsom. Belefáradtam.
2018. nov. 17. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 A kérdező kommentje:
Pontosan utolsó. Pedig láthatod te is, hogy nem Ferrariért imádkoztam vagy, hogy valakinek rossz legyen. Mégse segített. Azóta meg, nem hogy nem segít, elhalmoz a rosszal. Akkor inkább hagyna békén. Ha visszakapnám az az átlagos életet, amiben boldog voltam, csak azért mert volt családom. Volt hová hazamenni, volt, aki várt, érdemes volt finomat főzni...de így...tervezték úgy, hogy mindig rossz lesz, és olyan rosszat el se tudok képzelni, amilyeneket Isten rámmér.
2018. nov. 17. 19:27
 10/26 anonim ***** válasza:
25%

Akkor Jézust sem szerette Isten? Hát ha valaki, ő valóban tökéletesen követhette Isten akaratát, és neki pedig teljes megaláztatás és kínhalál lett a sorsa.


Az élet tele van igazságtalan szenvedéssel. Nyilván neked is jutott belőle rendesen. A szenvedést nem érdemeink szerint kapjuk. Gondolj Káinra, aki hite szerint mutatott be áldozatot, és Isten nem fogadta el.


Mindenkinek meg fognak halni a szerettei. Sőt, akármilyen helyesen élsz, te is meg fogsz halni, és valószínű, hogy még egy jó adag szenvedés vár az odavezető úton. Arra esetleg gondoltál, hogy lehet hogy valamit te csinálsz rosszul, és nem Isten? Lehet, hogy te vagy rossz helyen. De ez csak egy tipp, nem vagyok a helyedben, és fogalmam sincs az életedről. Csak figyelj oda, hogy ne Káin útjára lépj, aki keserűségében inkább elpusztította a saját ideáját ahelyett, hogy megpróbálta volna megvizsgálni, mit csinál rosszul.

2018. nov. 17. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!