Nem keresztény lány járhat/esetleg későbbiekben házasodhat keresztény fiúval?
Szóval én nem vagyok megkeresztelve, nem tartom magam ateistának, sátánistának, istentagadónak, egyszerűen csak nem követem egyik felekezet tanait sem, talán az agnosztikus lenne a jó szó az értékrendemre, hisz szerintem nem kizárt Isten létezése, de nem is találok rá kézzel fogható bizonyítékokat.
A magam módján erkölcsös vagyok, jól nevelt, kedves, illemtudó, szerintem nincs különösebb gond velem, viszont nyilván, mivel liberális, nem keresztény szellemiségben nevelkedtem(megkeresztelt, vallásukat nem követő szülők által) eltér jópár kérdésben a véleményem a keresztény tanoktól, ilyenek pl az abortusz, meleg, és transz emberek, házasság előtti szex, és gondolom még vannak ilyesmik, de nem jut eszembe több 😅
És van ez a srác, kedves, aranyos, nagyon édes, elolvadok tőle mint egy fagyi, hasonlít a humorunk, jól megértjük egymást, csak éppen hithű református. Azt tudom, hogy nem minden dologban ért egyet, amit a hite tanít neki, de eléggé fontos dolog számára Isten, és a vallása (ezt abból gondolom, hogy kb 4-5* felhozta ezt a témát 1 év alatt).
Ez nagyon nagy akadály lenne egy kapcsolatban?
Hogyha nektek a fiatok/lányotok keresztény, engednétek, hogy egy nem keresztény, de rendes lánnyal/sráccal legyen együtt?
17/l
Most minden vallásokon túl... Istent gondolom nem zavarja:) Különben nem hagyna rá lehetőséget; nem lenne rá lehetősége semelyik szerelmes párnak:)
Hát amúgy pl fogadják el egymást; mert ha működik, akkor működik azt kész; szeretik egymást, és akkor boldogok; pl nem is kell feltétlenül beszélgetniük vallásról; mármint az addig jó, ha az egyik elmondja a véleményét, mert bennevan és nehogy belészoruljon ez amit közölni szeretne a másikkal; tehát elmondja, mert nem akarja egyik sem, hogy egy ilyen elfojtás-görcs legyen a másikban; aztán na, hát vitázni, mármint veszekedni ne kezdjenek bele, csak hallgassák meg egymást ,és tartsák tiszteletben a másik hitét.
Valószínű, hogy provokatív ez a kérdés!A válaszok hatására valami cociológus-élősködő majd ír valami tanulmányféleséget arról, hogy mekkora maradiság él a társadalomban.
De ha esetleg valós a kérdés: amilyen undormány,liberális, társadalomellenes, gyermekgyilkos nézeteket írsz remélem, hogy nem lesz olyan tisztességes fiú, aki ilyen élőlényeket társául fog fogadni.
Keress a sajátjaid között!
Elnézést kérek, nem akartam senkit sem megsérteni. Fura, hogy előkerült egy több, mint 2 éves kérdésem.
Továbbra is azt gondolom, hogy a melegjogok fontosak, hisz ők is társadalmunk része, mindenkit szeretnünk kell, míg nem árt nekünk, továbbá, ha Isten annyira nem szereti őket, miért teremtette meg a melegséget?
Az abortusszal kapcsolatban úgy állok, hogy csak végszügség esetén (megerőszakolnak, fogyatékos lenne, borzalmas anyagi körülmények) vetetném el, egyébként, ha most lennék terhes (nem lehetek, szűz vagyok), megtartanám, mert a családom támogatna, és én is találnék munkát, levelezőn elvégezném az egyetemet.
Nem kamu kérdés volt, csak álmodozó kamaszlányként írtam ki, mert az akkor és jelenleg nekem tetsző srác keresztény és kíváncsi voltam, mennyire fogadják el a vallásos emberek, ha valaki nem hívő házasodik a családjukba.
Továbbra is azt mondom, hogy nem szeretnék ártani senkinek, leszólni bárkit, amiért hisz Istenben, felőlem olyan gyakran járhat templomba és imádkozhat mindenki, ahogy akar, de én akkor sem hiszek biztosan Istenben (hiába jártam hittanra, kereszteletlenül).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!