Szerintetek a jövőben a kereszténység még szorosabban össze fog olvadni a zsidó vallással az iszlám ellen?
"A zsidó vallás soha nem volt térítő vallás, az iszlám meg túzzel-vassal, robbantásokkal, gyilkosságokkal és terrorral akar mindenkit muzulmánná tenni,"
És te ezt honnan veszed? Magyarország 150 évig volt az Oszmán-Birodalom része mégsem kényszerítették rá magyarokra az iszlámot. Sőt volt olyan Kelet-Európai ország akik 500 évig voltak török uralom alatt és nem lettek muszlimok. Spanyolország sem lett muszlim a 700 éves arab uralom alatt. Az erőszakos vallásterjesztés keresztényekre jellemző, nem muszlimokra. A zsidók azért nem térítenek mert nem is akarják hogy betérjenek idegenek. Ez a vallásukból fakad. Szerintük csak ők méltók arra hogy Istent szolgálják, mindenki más csak úgy van. Szóval eléggé rasszista vallás.
ma 15:22
Olyan hogy szélsőjobb olyan nincs.
Ez egy rossz politikai fogalom mint a politikai korrektség.
A nemzetSZOCIALISTA mozgalom minden atitüdjében baloldali volt. Ateista, futurista, modernista mozgalomról beszélünk. Ha úgy tetszik a társadalom gyors robbanásszerű átalakulását akarták. Ez baloldali terminológia.
A jobboldal pl Széchenyi,Károly, Tisza, vitatottan Teleki Pál és szintén vitatottan Horthy. Ők vállaltan keresztények voltak, a társadalom lassú átalakulása mellett voksoltak.
Mindig a baloldal akar gyors és erőszakos változást.
Azért érzed te is hogy a csendőrség (magyar) és az ss, a nyilas csapatok és az ávh kgb között van különbség.
ma 16:06
Ez csak a történelmi sületlenség felhalmozódása.
Ezt oldja fel Ferenc pápa.
Adolf Hitler. A náci vallás istentiszteletének tárgya
A nácik hittek abban, hogy az ő világnézetük, ellentétben a vallásos emberek világképével,
tudományosan megalapozott. Hatalomra jutásuk után a nácik kemény antiklerikális
politikát folytattak. Eugenio Pacelli berlini nuncius (a jövendő XII. Pius pápa) közreműködésével
1933-ban XI. Pius sietett konkordátumot kötni a náci rezsimmel. Amikor Hitler hatalomra
került, Pacelli már tíz éve dolgozott azért, hogy a Vatikán és Németország közötti
szerződést tető alá hozza. Pacelli nuncius akkor írta alá a konkordátumot, amikor
Hitlert már teljhatalommal ruházta föl a parlament. Akkor, amikor az első antiszemita
rendeletek már megjelentek, és rohamléptekkel haladt előre a weimari demokrácia felszámolása.
Hitler joggal örült: a konkordátum aláírásával kompromisszumra hajló, tekintélyes
államfőként, nem a német nagyváro-sok utcáin tomboló, barnainges SA-legények vezéreként
parádézhatott. Lehet, hogy XI. Pius azt hitte, hogy a konkordátummal megvédheti a
katolikus egyház jogait, de csalódnia kellett. Ezzel szemben kiütötte a szellemi ellenállás
fegyverét a német püspökök kezéből, megzavarta a katolikusokat.
XI. Pius és a német katolikusok jelentős része eleinte azért viseltetett bizalommal
Hitler iránt, mert benne az ateista bolsevikok elszánt ellenfelét látták.
A keresztény nem olvad,:) persze mint a magukat annak nevezők, ahogy látható a történelem során, tesznek dolgokat.
Ha bekövetkezik, amit személy szerint nem hiszek, az már csak hab a tortán, hogy Isten nagyobb haragjával szállnak szembe
Jehova mindenképen haragszik rájuk.
"Jehova mindenképen haragszik rájuk."
És ezt te honnan tudod, 22%-os válaszoló? Levelet kaptál tőle, vagy megjelent álmodban, és kinyilatkozta?
"keresztények nemrég koncentrációs táborokban semmisítették meg zsidók millióit"
Ezen jót nevetnék, ha nem lenne ennyire szánalmas a tudatlanságod. A nácik, mint keresztények, akik így meneteltek: "Nem hiszünk mi sem Istenben, sem az ördögben!" Azért lennének keresztények, mert öntudatlan állapotukban a szüleik lelocsoltatták őket? Akkor én tőröl metszett keresztény-kommunista vagyok, mert a locsolási beavatáson kívül voltam kisdobos és úttörő is, ajkamról ki sem fogyott a nóta, legfeljebb a szusz. Ajkáról pedig a bauxit.
Szokásos ateista ferdites. Mondjuk az inkvizíción kívül egyik sem a kereszténység nevében történt, ez csak alattomos rakenés. Az, hogy általában keresztények csináltak az egy dolog.
Fehér emberek is voltak, tehát kenjük rá a fehér emberi fajra?
A rabszolgakat a keresztények fel akartak szabadítani amúgy, abban a korban, amikor az abnormális gondolkodás volt, hogy egy fekete szabad legyen. Így lettek az afroamerikaiak hívők. Ezt persze nem írod le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!