Vajon a zsidó rabbi házasodhat/odik egyáltalán? Mi a cölibátus helye a judaizmusban?
Miutan cölibátos a katolikusoknál van, igy nem tartozik egy rabbihoz. Emellett
Ha keresztény párhuzamot szeretnel, akkor valamenyik protestáns (evangelikus, reformatus, baptista, stb) valláshoz hasonlíthatjuk, ahol lelkészek családosok és lehetnek akár nő is. S pont a családos elettel mutat peldát.
A judaizmus biblikusabb, mint ahol erőltetik a cölibátust, ezért nincs helye benne, legalábbis kényszer szinten nem létezik, ahogyan egyetlen Biblián alapuló felekezetben sincs, csak ott, ahol azt vallják, hogy a Biblia általunk tetszőlegesen kicsipegetett részei alkalmasak a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre.
Az általad vázolt helyzet azonban abszolút szembemegy mindennel, ami a Bibliában van. Eleve nincsenek zsidó papok, mert ahhoz szükség volna a még meg nem épült Jeruzsálemi Templomra. A rabbi nem pap, legfeljebb tágabb értelemben, még annál is tágabb értelemben, ahogyan az Újszövetség minden újjászületett hívőt papnak nevez. A rabbi köztiszteletben álló tanító, vezető. Mivel a bibliai előírásokat csak úgy lehetne betartaniuk, ha megépülne a Templom, kénytelenek templom híján a maguk módján imádni Istent, ezért biblikusabb ugyan sok tekintetben, de mégsem biblikus. Rabbi nőről azonban nem hallottam, ha ilyen van, az valami ultraliberális vadhajtás a judaizmuson belül, arról nem beszélve, hogy két nő összeesketése olyan messze van a Bibliától, de még a judaizmustól is, mint futtatott műanyag pirszing a koronaékszerektől.
Nincs cölibátus.
Sőt tovább megyek, az illető a családjából is mérték alá kerül. Magyarul: a Családja is mutató, hogy sikeres ember.
6 Tehát házasnak kell lennie a Rabbinak,
Hiszen aki a kicsen hű, a nagyon is hű tud lenni.
A judaizmusban is létezik vagy inkább létezett cölibátus, de nem a rabbik esetében. Például a papi szolgálat idején tartózkodniuk kellett minden szexuális érintkezéstől, hogy ne szennyezzék be magukat asszonnyal.
A rabbik nem a papi osztály volt, egyszerű tanítók voltak a zsinagógákban. A zsidóknál nem voltak női papok sosem (de még női rabbik sincsenek az igazi zsidóknál), tehát ilyet nem láthattál, mindig a Lévi törzs férfi tagjai adták a papságot, ők voltak a leviták. Illetve volt egy másik papság is, a kohaniták, ők a templomban szolgáltak, a Lévi törzs egy másik ágából kerültek ki. Szintén csak férfiak voltak.
Valamint van még egy papság, a melkizedeki. Ez magasabb rendű a zsidó papságnál, ezért mondja az Írás Jézusról, hogy "pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint." Ábrahám, mint a zsidóság ősatyja Melizedeknek fizetett tizedet és Melkizedek áldotta meg őt.
Tehát összefoglalva a zsidó rabbi az nem pap, házasodhat és női rabbik igazi zsidóknál nincsenek. Nők pedig sosem lehettek papok a judaizmusba, 2000 éve ilyet mondasz, jó halálra is köveztek volna téged.
"Vajon a zsidó rabbi házasodhat/odik egyáltalán?"
Nemcsak "hatnak", hanem kötelező.
Amikor a rabbinövendék elvégezte a rabbiképzőt, megtanulta amit kellett és ezt bizonyította is, felavatják, már rabbi,
DE
nem lehet egy közösség vezető rabbija, amíg nincs családja.
"Mi a cölibátus helye a judaizmusban?"
NINCS helye.
( Nem biblai eredetű, valamelyik zsinat írta elő a katolikusoknak az Egyház szempontjai alapjhán. Ezért merülhet fel a megszüntetése. )
"Láttam nőt zsidó papi minőségben"
Nem, papi, hanem rabbi minőségben lehetett. De ez csak a reform és progresszív közösségekben lehetséges, mind az ortodoxia, mind a konzervatív zsidóság, mind a kárpátmedencei specialitáas Neológ és Status quo ante kizárja.
( Attól, hopgy vki meleg, lehet a legtöbb zsidó közösség teljes jogú tagja, bár egyes izraeli zsinagógákban nem hívják fel a Tóra elé, azokban a szélsőséges vallási anticionistákat sem. Hogy azonosneműek házasságáról mit mond a maistream ( ménsztrím ) azt nem tudom. )
Pap ( kohén, kohanita: Áron főpapnak, Mózes testvérbátyjának egyenes(férfi)ági leszármazottja. A Szentlyé fenállásának idején ( isz. 70-ig ) ők látták el a templomi szolgálatot.
Tehát a zsidó pap nem lesz, hanem születik, míg a rabbi nem születik, hanem lesz.
Különös előírások csak a Főpap számára voltak.
Leviták: Lévi törzséből származók ( Lévi Jákobnak hamadik fia volt. ) Ebből a törzsből származott Mózes és Áron is. Azok a leviták, akik nem voltak azon belül kohaniták is, azok laátták el a Templom KÖRÜLIszolgálatot és általában minen közszolgálatot ( adószedés, "rendőrség", "közt9sztviselők" ).
Egy csavar: Jákob végrendelete szerint birtokuk nem lehetett, így a korrupció veszélye kisebb volt. ( Persze, azért az emberek mindig is leleményesek voöltak ... )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!