Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mit kell érteni Szent Lélek...

Mit kell érteni Szent Lélek káromlása alatt, és azt miért nem bocsátja meg Isten?

Figyelt kérdés
2018. szept. 26. 09:29
 1/7 anonim ***** válasza:
10%

Jézus erről a megbocsáthatatlan bűnről beszélve rávilágít, hogy a szellem elleni káromlás nem más, mint szembeszegülés Isten szellemének a tevékenységével.

Ennek hátterében nem megtévesztés, emberi gyengeség vagy gyarlóság áll, hanem tudatos, szándékos ellenszegülés.


PL:A farizeusok a saját szemükkel látták, hogy Jézus Isten szellemével hajtott végre jótetteket, mégis önző okokból Belzebubnak, Sátánnak, az Ördögnek tulajdonították ezt az erőt, ennélfogva káromolták Isten szent szellemét

Ez lehet a helyzet egyesek esetében, akik keresztényekké váltak, majd szándékosan elfordultak Isten tiszta imádatától.

Erre írja Pál:

(Héberek 10:26, 27) 26 Mert ha készakarva gyakorolunk bűnt, miután megkaptuk az igazság pontos ismeretét, akkor nincs többé áldozat a bűnökért, 27 hanem valami félelmetes ítéletvárás és tüzes féltékenység, amely meg fogja emészteni az ellenszegülőket.


Mivel a szent szellem Forrása maga Isten, a szelleme ellen szólni annyi, mint Jehova ellen szólni.

Csak Zárójelben://(Ha a Szentlélek személy vagy Isten volna, akkor ez az írásszöveg egyértelműen ellentmondana a háromságtannak, mivel azt jelentené, hogy a Szentlélek bizonyos szempontból nagyobb, mint a Fiú. Jézus azonban nem ezt mondta, hanem szavai arra mutatnak rá, hogy az Atya, akié a „Lélek”, nagyobb Jézusnál, az Emberfiánál.//)

. Pál apostol utalt erre a bűnre, amikor ezt írta: „Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak . . ., És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt” (Zsidók 6:4–6).

2018. szept. 26. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

A Szentlélek elleni bűn, vagy káromlása az nem egy konkrét cselekedet, hanem a megátalkodottság állapota. Tehát, hogy még az Istenért sem hajlandó valaki megbánni a bűneit. Mivel nem bánja, ezért nem is lehet megbocsátani.


Persze további kérdés lehetne, hogy akkor aki ebben a bűnben van, az örökkön örökké ebben a bűnben is marad?

Nos egészen biztos, hogy nem, mivel lehet, hogy a sok-sok szenvedés amit az örök kárhozatban éri, ennek hatására mégiscsak megbánja a gonoszságát, és szeretne megjavulni. Az Isten mivel irgalmas és megbocsátó, egészen biztos, hogy fog biztosítani erre a bűnbánó bűnösnek egy új esélyt, persze nem biztos, hogy ebben a világkorszakban, lehet, hogy csak a következő világkorszakban.

Igen, mivel Jézus nagyon egyértelműen tanította, hogy örök kárhozat az van, de nincs örök kárhozott!


Máté25.46. és ezek majd elmennek az aioni /(világ)korszakig tartó/ büntetésre, az igaz(ságos)ak pedig az aioni /(világ)korszakig tartó/ életbe,



"A Biblia, és minden magán-kinyilatkoztatás lehetőség arra, hogy egyre jobban megismerjétek gondolataimat, életetekről elkészített terveimet, szeretetem jeleinek észrevételét. A Tőlem kapott JÓZAN ÉSZ sokkal nagyobb fontosságot érdemel, mint amit ma ti ennek tulajdonítotok. Ez amiatt történt így, mert azok, akiket ti tanult embereknek mondotok, nem Tőlem tanultak, hanem olyan forrásokból merítettek, melyek inkább voltak mérgezett kutak, mint üdítő források.


Miután csupa okos ember olyan vezetői pozícióba került, ahonnan szítani lehet a gyűlöletet, hát az elmúlt évezredek borzalmasnál borzalmasabb háborúi nem a gyűlöletből ábrándították ki az emberek nagy részét, hanem az értelem használatából, s átvette az uralmat felettetek részben az uralkodási vágy azok részéről, akik értelmüket rosszra használják, s részben a félelem azok részéről, akik lemondtak eszük józan használatáról. E két sátáni erő aztán megtette a magáét. Kiszorította tudatotokból az örökkévalósággal való foglalkozást, és olyan zsákutcába kerültetek, melyet ez a magatartás jellemez: amiről nem gondolkodom, az nincs is.


Amennyiben tehát használtátok eszeteket, ezt rosszra használtátok, s amennyiben szerepet engedtetek a szívnek, ezt félelemmel töltöttétek meg.


Az Én kívánságom, és elgondolásom mindig is az volt, hogy ne mondjatok le sem az értelem, sem a szív használatáról. Mi tehát a teendő: 1. Alakítsátok át gondolkodásotokat. 2. Legyetek bátrak.


Aki bátran vállalkozik arra, hogy Tőlem tanuljon, az automatikusan tanít is, mert az Én prófétám hirdeti tanításomat, akár alkalmas, akár alkalmatlan.


Nagyon szeretlek. Te nem vétkezhetsz a Szentlélek ellen, mert a Szentlélek elleni vétek az nem egy esemény, hanem a hatalmon lévők állapota. A Szentlélek elleni bűnnek másik neve: MEGÁTALKODOTTSÁG. Ezért nincs rá bocsánat. Érted?! Maga a megátalkodott teszi lehetetlenné a megbocsátást, mivel megbocsátani csak annak lehet, aki meg akar térni. A hatalmon lévők általában nem megtérni akarnak, hanem megtéríteni, önmagukhoz téríteni másokat. Akik hatalmon vannak, azok általában nem azt akarják, hogy Enyém légy, hanem azt, hogy az övék légy. Akik ellenállnak, azokat megpróbálják likvidálni, megsemmisíteni, vagy legalább megfélemlíteni.


Félelmetes ember az a hatalom szemében, aki nem fél tőlük. Ezek az Enyéim, ezek az Én prófétáim. És bár ezeknek földi sorsa prófétai sors, az Én sorsom, mégis, ezek a boldog, bátor emberek, akik előbbre viszik bátorságukkal, áldozattá válásukkal a világot. A jövő nemzedék ezeknek nevét foglalja imába, míg azok, akik ezeket bántották, kínozták, ijesztgették, ezek teljesen elvesznek a feledés homályában. Igen. Ez utóbbiak nevei nincsenek beírva az ÉLET KÖNYVÉBE, ezért kitörlődnek az élők emlékezetéből is. Értsd meg: az Enyéim hordozzák az ÉLETET! Enyéim pedig azok, akik szellemét jellemzi a tanulás, a gondolkodás-átalakítás és a bátorság, a bátor tanúskodás. "

Jézus; A HANG - könyv 401

2018. szept. 26. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Ugye ez a rész akkor hangzik el, mikor Jézus kiűzi a gonosz lelket egy emberből, de a farizeusok azt mondják, hogy ez a csoda igazából a Sátántól származik és nem Istentől.

Tehát tágabb értelemben a Szentlélek elleni bűn, ami nem nyer bocsánatot sem itt a földön, sem pedig a túlvilágon, azt jelenti, hogy ha valaki Istent teljesen, radikálisan elutasítja egy olyan helyzetben, amikor Isten nyilvánvalóan, kézzel foghatóan cselekszik, csodát tesz, megnyilvánul. Ez egyfajta megátalkodottság. Isten nem azért nem bocsájtja ezt meg, mert az ilyen embert nem szereti, hanem egyszerűen ez a bűn lehetetlenné teszi, hogy az embernek megbocsássanak. egy olyan mértékű lelki zártság jön létre, ami tudatosan kizárja a Szentlélek működését és ezzel együtt Isten kegyelmét.

2018. szept. 26. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Kérdés, hogy mi történik, ha az adott ember felhagy a megáltalkodással, és bocsánatot kér Istentől? Akkor sem nyerhet bocsánatot soha?
2018. szept. 26. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Ez olyan gyógyulasokra is vonatkozik, amelyeket Isten tesz, és azt nem Neki tulajdonítjuk!


De tudjuk, sajnos a másik oldal is képes csodákat tenni, de jobb azt elkerülni, mert az valószínüleg végzetes lesz!

2018. szept. 26. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
0%
Szentlélek ba*sza meg mert kamu.
2018. szept. 26. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Hogy jobban megértsd !

Egy börtönben a halálra itélt rabnak,akinek még van száz napja a kivégzésig,felkínálják a kegyelmet.

Gyere ki a börtönből ,nem kell meghalnod,megbocsájtott a Király.

A rab azt mondja nem kell a kegyelem ,vissza utasítja.A Király mit tud tenni? Csak sajnálni tudja.

De ha a 99.napon netán meg gondolja magát ,még érvény ben van a bűnbocsánat.


Igy van ez Jézus ,vagy a Szent Szellem munkájával is,adíg míg vissza utasítom ,Isten nem tud elfogadni ,nem tud megbocsájtani.

a gond ott van ,hogy nem tudom mikor jár le az időm,mikor halok meg,és ha úgy halok meg hogy a bűneimben,Krisztus nélkűl ,akkor isten hogyan bocsásson meg???


A példázat ban a rabnak volt még 100 napja.

Neked ,nekem menyi lehet???

2018. szept. 27. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!