Mivel tagadják a zsidók Jézus feltámadását, mikor több írás szerint is a főpapok lefizették a katonákat, hogy terjesszék azt a hírt, hogy csak ellopták a testét? (Források lent)

Az őrség kioktatása

11Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. 12Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak 13és meghagyták nekik: "Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. 14Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket." 15Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt.

Mt 28,11-15

Helyesen jegyzi meg Szent Ágoston, hogy ha aludtak mit láthattak?

Mert az általad felsorolt írások jóval az események után keletkezett keresztény vallási iratok, amikben egyesek vagy hisznek, vagy nem, egyéni döntésük.

Aki keresztény, az várhatóan hisz ebben, aki meg nem, az meg nem (és nem csak a zsidók nem keresztények, van számtalan más vallás is, aminek a hívei nem hisznek Jézus feltámadásában, mert egyszerűen Jézus nem része a vallásuknak).

Ilyen alapon a Koránban is fel van jegyezve sok dolog Mohamed tetteiről, amiben ezek szerint mindenkinek hinnie kéne, Buddha tetteiről is vannak feljegyzések, akkor ezekben is, meg úgy általában minden vallási tézisben, amit valaha vallási könyvekben leírtak.

Te örülj annak, amiben hiszel, és hagyd meg mások szabadságát, hogy másban higgyenek.

Egy másik verzió szerint: Jézus csak tetszhalott volt és miután hívei leemelték a keresztről elvitték. Ezután felépült, a bosszú elöl Indiába menekült és élt egészen 77 éves koráig, megnősült és gyermekeket is nemzett.

Olvasd el az apostolok leírásában a feltámadását, háromféle leírás létezik, amelyek apró részletekben térnek el egymástól, ha odafigyelsz. Akkor az egészből csak a keresztre feszítés az igaz.

Mivel a kereszténységnek kellett egy kiinduló pont, Krisztust választották és csináltak belőle egy mártirt és hőst. Ha visszatekered a történelem kerekét, Krisztus idejében - vele párhuzamosan - sok hasonló ember élt, lehet voltak jobbak is. Választhattak volna mást eszményképnek.

Krisztusnak ezért kellett feltámadnia - egyébként a mennybemenetelét senki nem látta, csak "azt beszélték a környéken" hogy elment.

A tegnapi 18:22 kiegészítéséhez:

Ha hárman-négyen szemtanúi egy eseménynek, nem szóról szóra fogják azt elmesélni. Mindannyian más részletet jegyeznek meg, más oldalről látják. Ha elmesélik, amit látanak, nem egyezik szó szerint, minden részletében a történet. De ez nem azt jelenti, hogy nem ugyanazt az eseményt figyelték meg.

Megkéred a barátodat, hogy egy másik barátotoknak mesélje el a tegnapi bulit, amin ő nem tudott részt venni. Elmeséli azt, amire emlékezett. Később találkozol a barátotokkal, aki mondja neked, hogy hallotta, milyen volt a buli. Te tudod milyen volt, ott voltál. Igazat adsz neki, és ki tudod egészíteni a történetet. A te nézőpontodból meséled el ugyanazt. Más buliról beszéltek? Nem, ugyanarról. A barátotok mégis olyan részleteket is megtud, ami a másiknak nem volt lényeges, ezért nem is mesélt róla.

Mindez arra jó: ha a feltámadásról különbözően írtak, az csak azért lehetett, mert más részleteket jegyeztek le, kiegészítve egymást.

"A tegnapi 18:22 kiegészítéséhez:

Ha hárman-négyen szemtanúi egy eseménynek, nem szóról szóra fogják azt elmesélni. "

Csak itt nem szemtanúkról beszélünk, hanem olyan emberekről, akik jóval a történtek után éltek (Justin Kr.u.150, Tertullianus Kr.u. 200ban, de még a legkorábbi evangélista, Máté is valamikor Kr.u.65-70 környékén tevékenykedett). Ezek az iratok nem történelmi feljegyzések, hanem korai keresztények vallási írásai.

Ettől még történhetett akár úgy is, ahogy leírják, aki abban akar hinni, higgyen. De aki nem hisz benne, annak ezek csak annyit nyomnak a latban, mint bármely más vallás írásai.

Nem értem, hogy a kérdező miiért van ennyire fixálva azon, hogy vannak nem keresztények, akik nem a kereszténység tanításaiban hisznek.

[link]

A feltámadás a krisztusi tanítás igazságának legerőteljesebb jele, ezért, a hitvédelmi bizonyításnak is a bástyája. Nem véletlenül érte a történelem folyamán oly sok támadás:

1.) Már közvetlenül a feltámadás után megszületett az első elmélet. A főtanács találta ki a csalás koncepcióját: „Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak és meghagyták nekik: »Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.« Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt" (Mt 28,12). Találóan jegyzi meg Szt. Ágoston, hogy „ha aludtak az őrök, mit láthattak? Ha nem láttak semmit, hogyan lehetnek tanúk". Hozzátehetjük: Ha látták, hogy lopják, miért hagyták? Az elmélet feltételezi a tanítványok rosszhiszeműségét. De épelméjű ember nem adja oda az életét egy hazugságért.

2.) Más elképzelések pszichológiai érvekkel dolgoznak: Eszerint a tanítványok annyira hittek Jézusban, hogy végletes kétségbeesésük hallucinációba csapott át. Ez a teória nem a tanítványok jóhiszeműségét, sokkal inkább épelméjűségüket vonja kétségbe. A nehézség itt az, hogy hogyan lehetséges az, hogy tizenkét ember egyformán őrül meg, s ebben halálukig egyformán kitartanak? Hogy eshetett meg, hogy még a mozgalom megveszekedett ellensége, Saul (később Szt. Pál apostol) — akit igazán nem lehetett a Jézus halála feletti végletes kétségbeeséssel vádolni - ugyanolyan módon veszíti el józan ítélőképességét? Hogyan fejlődhettek volna virágzó közösségek, és miképpen alakulhatott volna ki egy totalitárius rendszereket túlélő, az emberiség legnagyobb elméit is magával ragadó, a történelmet markánsan meghatározó több évezredes közösség néhány ember eszelős lázálmából?

3.) Egy másik elképzelés szerint Krisztus csak tetszhalott volt, aki elhitette a feltámadás meséjét. Két nehézsége is van az ötletnek: Az egyik, hogy kiéheztetett, majdnem agyonvert, kivérzett, átszúrt szívű ember hogyan hengeríti el belülről egyedül a sírt elzáró többemberes óriási kőtömböt? Hogyan küzdi át magát a fegyveres sírőrségen? Átfúrt lábain hogyan meg be a városba, és hogy nem veszi észre senki? Hogy megy be a bezárt ajtón? És ez az elcsigázott ember, hogyan adhatott akkora lendületet az igehirdetésnek, hogy az apostolok elhitték, hogy a feltámadás éppen csak visszatérés a haldoklásba? De tételezzük fel, hogy igaz a hipotézis. A másik kérdés akkor is nyitott marad: Hová tűnt ez a Jézus? Hiszen egy harminchárom éves férfinak még jó ideig rejtőzködni kell.

4.) Olyan elmélet is született, mely szerint Krisztus Urunk halála után ikertestvére vette volna át hivatalát. Ezáltal azonban csak tovább szövevényesedik a kérdés. Egyrészt marad az előbbi kétely, hogy hová tüntették őt az apostolok a mennybemenetel után. A másik nehézség, hogy hol rejtőzködött eladdig ez a testvér.

5.) Mások állítják, hogy a feltámadás mítosz, s Jézus olyan, mint a misztériumvallások feltámadó istenei (Adonisz, Mitrász, Dionüsziosz). Azonban Krisztusnál nem évszakonként ismétlődő, hanem egyszeri eseménnyel van dolgunk, s ráadásul az összehasonlító vallástörténelem nem ismer precedenst arra, hogy egy történeti személyről halálának szemtanúi egyöntetűen azt állítanák, hogy él. A mítosz kialakulásához hosszú időre van szükség, a feltámadás hite pedig egyidős az Egyházzal, sőt megelőzi, mert az Egyház Pünkösdkor született, Krisztus feltámadása pedig már Pünkösd előtt köztudomású volt. A feltámadás olyan értelmezése, mely szerint Jézus nem valóságosan, hanem csak az igehirdetésben támadt fel, értelmezhetetlen. Ha elhisszük, hogy Krisztus a valósában sohasem támadt fel, és a Feltámadottnak nem tulajdonítunk valóságos létet, akkor ez hogyan alapozhatná meg a mi feltámadásunkat? Az apostolok nem voltak könnyen hívő emberek. Nem politikusok, költők vagy filozófusok voltak, hanem két lábbal a földön álló tenyeres-talpas emberek, néhány kétkezi munkás, halász, köpenye alatt tőrt szorongató patrióta és egy minden hájjal megkent pénzember, akik nem egykönnyen fogják belsővé tenni, hogy valaki eszmeileg életre támadt.

[link]

"Jézus állítólagos feltámadása is bizonnyal csak tömegszuggesztió és tömeghipnózis eredménye volt."

Ilyen tömeghipnózis és tömegszuggesztió a tudomány egész mezején ismeretlen. A szuggesztió álomképszerű, zavaros és logikátlan elképzeléseket hozhat létre, de akkor sem pontosan egyformán és azonosan nagyobb számú embertömegben, főleg, ha ez a tömeg kételkedésre hajló, józan és egészséges egyedekből áll. Főkép lehetetlen azonban, hogy mély logikai és erkölcsi tartalmú kijelentések és cselekmények egész hosszú sorozatát merő képzelgés folytán azonosan és teljes egyezéssel szuggeráljon bele magába egész sor ember.

Jézus feltámadásának és megjelenésének alkalmával a tanítványok valamennyien ugyanazt látták, hallották, tapintották, ugyanazokat a végtelen bölcsességre, isteni kijelentésekre valló tanításokat, intézkedéseket, rendelkezéseket, feddéseket és oktatásokat vették. Ezt mind valamennyien puszta beteges elképzelés alapján látták és hallották volna? Ilyen szuggesztivitásról a lélektan és az orvostudomány nem tud semmit.

"Gyanús, hogy Jézusról és állítólagos feltámadásáról csak zsidó, illetve keresztény tanúk beszélnek."

Nagy tévedés! Igaz, hogy Jézus a római világbirodalomnak egy távoli és jelentéktelen szögletében élt és halt meg, egy népben, amely a gőgös római világot nem érdekelte. Mégis Jézus egyénisége oly mélyen belevágott a kortársak gondolatvilágába, hogy a római pogány irodalom is kénytelen volt tudomást venni s ismételten beszélni róla. Így Suetonius Claudius császár életrajzában röviden felemlíti Krisztust; Tacitus felemlíti, hogy Pontius Pilátus halálra ítélte; Hadrián császár egyik szabadosa, Phlegon feljegyzi, hogy Jézus halálakor a nap elhomályosult; Celsus, a pogány bölcselő hosszasan ír Jézusról és támadja az ő tanát, de semmiképp sem vonja kétségbe életének közismert, kimagasló eseményeit; az ifjabb Plinius pedig hivatalosan ír a császárnak a keresztényekről és az ő tanaikról Krisztust illetően. Josephus Flavius, a zsidó származású római történetíró (szül. 37 körül Kr. U.), szintén ismételten emlegeti Krisztust.